Ez az az időszak, amikor a szülők válás után először töltenek huzamosabb időt a gyerekük nélkül vagy éppen vele. Főleg az ő szempontjait mérlegelik, és az életkorát, a lelkiállapotát, a programjait figyelmbe véve osztják be a nyarat. Felnőtt részről sokszor csak a "kézzelfogható" szempontokat teszik hozzá, pedig a szülők lelki történései sokkal erősebben befolyásolják, miként zajlik le a nyár, mint elsőre gondolnánk. Pszichológusunk öt fontos szempont alapján segít, hogy a válás utáni nehéz időszak könnyebb legyen. Mindenkinek.
1. Előre tervezve, beosztva, lebeszélve megúszható a nyár viszonylag kevés szülők közti vitával?
- Nem feltételenül attól lesz jobb, ha minimalizálni akarjuk a konfliktusokat, inkább attól, ha jobban tudjuk kezelni azokat - véli Dr. Szeifert Noémi pszichológus, két gyermek édesanyja. - Nem az a gond, ha hullámzik a tenger, inkább az, ha nem tudok felfeküdni a hullámokra, és maguk alá temetnek. A veszekedés normális, hiszen küzdünk magunkkal, a válás mindenkinek trauma. Érzelmileg telített állapotban vagyunk, és sokszor a másikra vetítjük a dühünket - egyszerűen azért, mert rövid távon könnyebb, mint megtalálni, és szembenézni azzal, ami bennünk dolgozik.
A rokonaink, a barátaink, a szakértők oldaláról is az az elvárás, hogy szépen, okosan, higgadtan kezeljük a válást, merthogy a gyereknek az a jó. Ha viszont ez nem sikerül, akkor ki kell 
hoznunk valakit hibásként - vagy a másikat, vagy magunkat. Ha kivesszük az elvárást, és azt mondjuk: normális, emberi dolog, ami történik, akkor talán kevésbé keresünk bűnbakot. Ami biztosan kevesebb veszekedéshez vezet, ha mindkét szülő elkezdi magát külön-külön rendbe tenni, olyan hamar, ahogy csak tudja - akár szakember segítségével. Ha belül nagyobb a békénk, kifelé is az lesz.
Előfordul persze az is, hogy a válás utáni időszak nem terhelt konfliktusokkal. Érezhetünk felszabadultságot, kerülhetnek le terhek a vállunkról, meg egyébként is, mindenki máshogy működik. Van, akinek azonnal jön a düh, másnak csak idővel, illetve mindenki máshogy, máshol tudja kiadni. Lehet, hogy aki "szépen" válik, az igazából abban jó, hogy elfojtsa az érzéseit. Ilyenkor nem ritkán évekkel később robbanunk, vagy nem egyszerre, nagy adagban jön ki belőlünk, hanem kis dózisban, de folyamatosan. Például büntethetjük a másik felet azzal, hogy nem fizetünk tartásdíjat, vagy hogy a gyerek előtt rendszeresen fúrjuk - ezek is a düh formái.
Nincs csodatévő tipp, de sokszor a közösen kialakított keretek segítenek kordában tartani a helyzetet és magunkat, mert valamiféle támaszt adnak mindkét félnek.
2. Általános probléma, hogy az egyik fél szerint érett, a másik szerint nem érett a gyerek arra, hogy egy hetet csak az egyik szülővel töltsön. Hogy juthatunk közös nevezőre?
- Ez a gondolat lehet valós is, de jelentheti azt is, hogy én nem tartok még ott, hogy a gyerekem nélkül töltsek el egy hetet - mondja a pszichológus. - Ugyanígy, ha azon izgulok, hogy sok neki az egy hét a másik szülő nélkül, akkor is érdemes föltennem magamnak a kérdést, hogy nekem sok-e az az egy hét csak vele? Önmagában nem gond, ha belőlem indul valami, az viszont okozhat további nehézséget, ha kizárólag a gyerekre vetítem, mert előfordulhat, hogy felületi szinten a gyerek igényeiről vitatkozunk, közben igazából mindketten magunkról beszélünk.
Hogy a problémára jobban rálássunk, segít, ha elképzeljük, hogy egy barátunk panaszolja el nekünk ugyanazt: ebben az esetben is ugyanolyan nagy horderejűnek látnánk? Rájöhetünk esetleg, hogy gumicsontot rágunk, tehát arra használjuk a helyzetet, hogy a saját rossz érzéseinktől szabaduljunk.
3. Nyaraljon-e együtt a volt család a "gyerek kedvéért"?
- Ha valóban van kedve mindkét szülőnek együtt nyaralni a válás után, hajrá! - javasolja a szakértő. - Ha viszont csak eljátsszuk, hogy jóban vagyunk, de ebben a pár napban majd fölrobbanunk, jó szándékunk ellenére sem a helyes úton járunk. Főleg, hogy azt a példát tesszük a gyerek elé: "mutass kifelé mást, mint ami benned van"!
A nyílt kommunikáció szuper eszköz, bár nem mindig könnyű, mert néha én sem látom pontosan, mi van bennem, és nem is azt jelenti, hogy az összes részletről tájékoztatnom kéne a háromévesemet. Azt nyugodtan mondhatom, hogy: "Idén nem megyünk közösen nyaralni, mert nehéz most együtt lennünk, sokat veszekednénk. De ettől még pont ugyanúgy szeretünk téged mindketten." Ahogy máskor is, itt is sokat segít a humor, pédául felhívhatjuk a figyelmét arra, milyen jól jár, hiszen duplán nyaralhat.
4. Milyen jellegű nyaralást válasszunk? Kihívás lehet, hogy hirtelen egyedül kell kezelnünk egy tengerparti pár napot az oda-visszaúttal együtt, de az is, hogy kiesik a szokásos balatoni egy hét, mert nem mehetünk az ex szüleinek nyaralójába…
- Nem biztos, hogy az a nyaralás, ami elsőre annak hangzik. Kérdezzük meg magunktól: "Milyen körülmények közt tudnék valóban kikapcsolódni, töltődni?" - javasolja a pszichológus. - Amikor egyedülálló anyaként először terveztem nyaralást, rájöttem, hogy bár nagyon vágyom vízpartra, és bírnám is a terhelést, nyomasztana a felelősség és feszültté tenne. Úgyhogy elhívtam magunkkal a húgomat. Az is remek, ha elvált szülők együtt utaznak, a sorsközösség önmagában is fontos támasz. Csinálhatunk szülőtársakkal nyári cseréket is: "Két napig nálam vannak a gyerekek, két napig nálad."
De ha az lenne a nyaralás, hogy otthon maradunk, és a nagyszülők elviszik a gyerekeket ide-oda, legyen az! Amennyiben van harcra fogható nagyszülő, jelentősen megnőhet ilyenkor a szerepe - ha hagyjuk neki. Nem feltétlenül kell elutazni, ha nincs kedvünk, pénzünk vagy erőnk. Szerintem két nap távollét után más is vágyott már az otthoni, megszokott környezetre, ahol talán nem kell annyit korlátozni, ahol jól elvan a gyerek egyedül, ahol használhatjuk a szokott segítségeinket.
A gyereknek biztonság kell, élmény, és még inkább egy vagy két jó állapotban lévő szülő. Ehhez tegyük magunkat is prioritássá: ha mostanában alig tudunk egyedül lenni, föltett lábbal napközben olvasni, és erre vágyunk, teremtsük meg ennek a lehetőségét.
5. Alkalmas-e a nyár egy új partner bemutatására?
- Amikor én kerültem ebbe a helyzetbe, órákat-napokat dilemmáztam, hogy történjen a nagy esemény - meséli Dr. Szeifert Noémi. - Mérlegeltem a helyzetet, az időt, a szavaimat, próbáltam a gyerekeimet ismerve elképzelni, melyikük miként reagál majd… Aztán a véletlen hozta el a találkozást, ami az általam elképzeltnél sokkal jobban sikerült. Nagyon meglepődtem, hogy a gyerekeim milyen könnyedek voltak a helyzetben. Ezt a túltervezést látom másoknál is.
Túl sok az információ arról, hogy miként kellene - és elveszünk köztük. A gyerekek sokkal lazábban tudnak alkalmazkodni, mint gondoljuk. A bemutassam-e az új páromat-kérdéskör sokszor csak rólam szól: kész vagyok-e például arra, hogy megbolygassam, ami már így-úgy működik, hajlandó vagyok-e beengedni valakit az életembe, éltünkbe "hivatalosan"?
Ha rettenetesen sikerül a bemutatás vagy az első közös nyaralás, az sem tragédia. Valami új születik, amelyben mindenki próbálja magát megtalálni, miközben közös rendszert is építünk. Lehet örülni annak is, ha kibírjuk az első nyarat szakítás nélkül.
