Az új-zélandiak szeretik a világrekordokat. A legtöbb égő gyertyát honfitársuk tette a szájába, és rajtuk volt egyszerre a legtöbb kesztyű is. Először, 1893-ban Új-Zélandon szavazhattak a nők. És most már övék a világ legfiatalabb női miniszterelnöke is. A fiatal politikus tavaly októberben lépett hivatalba, és olyan kormányzást ígért, ami „visszahozza a kedvességet”.
"Nálunk a nagymamám politizált a leghevesebben. Ha Rob Muldoon miniszterelnök beszélt a tévében, kikapcsolta" - tekint vissza egy interjúban a harmincnyolc éves Jacinda Ardern. Apja rendőr volt. Anyja iskolai konyhásként dolgozott, vele karácsonykor süteményt sütöttek a nyugdíjasoknak.
Szociális érzékenysége fiatalkorában is érezhető volt. Kampányolt, hogy az iskolában a lányok ne csak egyenruhát viselhessenek, hanem nadrágot is. A bulikhoz buszokat szervezett, hogy senki se vezessen részegen. Mormon családban nőtt fel, de húszévesen elhagyta a vallást, mert az tiltja a homoszexualitást.
"Akkoriban három meleg barátommal laktam, és még elég gyakran jártam templomba - idézi fel. - Teljesen ellentmondásosnak éreztem. Hogyan követhetnék olyan vallást, amelyik ellöki a barátaimat?"
A politikai pályát a Munkáspártnál dolgozó nagynénje javasolta neki, bevonta magával az egyik kampányba. Az egyetem után Új-Zéland akkori - második női - miniszterelnökének, Helen Clarknak is dolgozott.
A húszas éveiben "belekóstolt a szabadságba". Ételosztókét önkénteskedett New Yorkban, később Londonban a brit miniszterelnök, Tony Blair nyolcvanfős csapatát erősítette. 2008-ban a Waikato nevű régióban indult a választásokon, és bár nem ő nyert, - az addigra ellenzékivé vált - Munkáspárt listás helyén bejutott a parlamentbe.
Beugró az utolsó felvonásban
Miközben a párt népszerűsége csökkent, az alelnökké kinevezett Arderné folyamatosan nőtt. Fiatalos volt, magabiztos, karizmatikus. Harcolt azért, hogy az azonos neműek összeházasodhassanak.
"Nem hiszem, hogy nekem, az állmnak vagy akárki másnak kellene meghatároznia, hogy egy szerelmespár milyen kapcsolatban éljen - nyilatkozta. - Nekünk az a feladatunk, hogy mindenki ugyanolyan szabadon dönthessen az életéről."
Kampányolt a marihuána és az abortusz legalizálásáért, küzdött az ingyenes felsőoktatásért és a bevándorlás korlátozásáért. Sokat foglalkozott a szegénységben élő gyermekekkel, többször elmndta: azért lett politikus, hogy rajtuk segíthessen. A durván elszálló ingatlanárak miatt fontosnak tartotta, hogy a külföldiek szigorúbb feltételekkel vásárolhassanak házat Új-Zélandon.
A párt elnöke, Andrew Little a 2017-es választások előtt nyolc héttel mondott le a posztjáról. Ardern korábban többször is visszautasította a vezetői posztot - azt mondta, csak akkor vállalná el, ha minden kollégáját elütné a busz, és ő lenne a párt egyetlen túlélője -, ezúttal azonban hagyta magát rábeszélni, és ringbe szállt a miniszterelnökségért.
Bár a választási programjukon már nem volt idő változtatni, az addig zuhanórepülésben lévő Munkáspárt megítélése pusztán a személycsere tényétől nagymértékben javult.
A politika rockszárja
A média imádta Ardernt. Az írták róla, hogy ő lehet
a politika következő rockszárja.
Az emberek kíváncsiak voltak rá. Egy riválisa szerint az amerikai politikusok ezt a jelenséget hívják "az új kocsi illatának", amikor valamilyen újdonság lázba hozza a szavazókat. Az új-zélandiak erre olyan kifejezéseket találtak ki, mint például a "Jacindamánia" vagy a "Jacindafória". Volt olyan diáklány, aki azt írta a Twitteren, hogy ha találkozhatna Ardernnel, örömében meghalna. Egy kritikusa viszont így fogalmazott:
"Miért csinál a sajtó egy bukott párt vezetőjéből Jean d'Arc-figurát?"
Ardernnek az is jól jött, hogy ellenfele, Bill English több szerencsétlen próbálkozással hergelte az embereket. Például rengeteg támadást kapott, mikor kiposztolta a Facebookra, hogy spagettis pizzát sütött, ám azzal sem szerzett sok hívet, hogy kampányzenéjéhez Eminem egyik számát használta fel, amiért a világhírű rapper beperelte őt.
A Munkáspárt végül csak a második legtöbb szavazatot kapta, de koalícióra lépett két másik párttal - a zöldekkel és a nacionalistákkal -, és így már nyertek a választáson.
A testőr, Trump és a hatujjú macska
Ardern már akkor a nők hősévé vált, amikor még csak egy napja volt miniszterelnök-jelölt. Egy rádiós beszélgetésen a férfi műsorvezető azzal kezdte, hogy a munkaadók is szeretnék tudni, hogy a leendő dolgozójuk akar-e a közeljövőben gyereket, nyilván a szavazókat is érdekli, hogy a leendő miniszterelnökük - aki élettársával él - tervez-e kisbabát.
Ardern dühösen azt felete, hogy 2017-ben ezt megkérdezni egy nőtől a munkája kapcsán teljességgel elfogadhatatlan. A műsorvezető kolléganője megtapsolta őt, majd leteremtette a férfit: "Jacinda egy napja miniszterelnök-jelölt, ez az első interjúja, és neked ez az első kérdésed?!"
Pedig nem csinált titkot az életéből. Abból indul ki, hogy ő is azért követte be Obamát a közösségi médiában, hogy bepillanthasson a korábbi amerikai elnök mindennapjaiba, ezért a Facebookon bátran megosztja a személyesebb pillanatait.
Párja, a rádiós és tévés műsorvezető, Clarke Gayford még arról is cikket írt, hogyan változik meg az ember élete, ha a kedveséből miniszterelnök lesz.
"Azért nehéz nem észrevenni, hogy a partneredet hirtelen elegáns, jóképű, kigyúrt testőrök követik mindenhova."
Azt is írta, hogy próbálnak, amennyire lehet, normális életet élni, bár éppen aznap küldtek el neki egy dán újságcikket, amelyik a macskájukról szól. Ezen persze, kár csodálkoznia, hiszen éppen ő regisztrálta be az állatot a Twitterre. A hatujjú macska "beszámolt" arról is, hogy a miniszterelnök fél órát beszélt telefonon Donald Trumppal. (Azóta a cica elpusztult.)
Ardern korábban DJ-ként is helyt állt. Kerültek elő emlékek arról, hogy 1997-ben egy kollégiumban Spice Girlst játszott, egy 2014-es fesztiválon pedig zenélés közben beállt a közönséghez táncolni.
Zene iránti rajongását természetesen miniszterelnöki kinevezése után sem hagyta maga mögött. Márciusban azonban nem sikertült eljutnia Ed Sheeran új-zélandi koncertkörútja egyetlen állomására sem, ezért nemes egyszerűséggel meghívta sütizni és tezáni a brit énekest.
"Nem igazán számítottam arra, hogy igent mond" - írta Facebook-oldalán a zenerajongó poilitikus, később pedig hozzátette, hogy "valódi élvezet volt találkozni a 27 éves zenésszel, sőt az általam készített scone-ok sem bizonyultak teljes kudarcnak".
Nyíltan beszél a szorongásairól is, például arról, hogy szenved az imposztorszindrómától, folyamatosan kétségek gyötrik, hogy valóban alkalmas-e a feladatára. Ennek köszönönhetően sokkal keményebben dolgozik, árulta el egy interjúban. Megkérdezték től, szerinte a nők számára manapság mi a legnagyobb kihívás.
"A bűntudat - vágta rá. - Hogy az életünk minden területén azt várják tőlünk, hogy többet nyújtsunk. Legyünk jobb anyák, jobb testvérek, jobb szeretők, jobb dolgozók. Nehéz ezek között egyensúlyozni, és végül túl sok energiát pazarolunk el a bűntudatra."
Munka és család összehangolása
Januárban, néhány hónappal miniszterelnöki kinevezését követően - egyben a világ legfiatalabb női kormányfőjeként -, Jacinda Ardern bejelentette, hogy várandós. A jó hírt egy Twitter-bejegyzésben közölte, hozzátéve, hogy „miniszterelnök és anya” lesz egyszerre. Azonnal hozzátette, nem ő lesz az első nő, aki munka mellett babázik.
„Nem én vagyok az első nő, aki munka mellett gyereket is vállal, rengetegen csinálják ezt. Bár nem állítom, hogy ugyanazok a körülményeim, mint a legtöbb nőnek” - hangsúlyozta,
ami nemcsak a karrierjére vonatkozik, de családjára is: párjával ugyanis úgy döntöttek, nem fizetnek bébiszittert, a férfi marad otthon a babával.
Az újságíróknak azt is elmondta: mikor a szeptemberi választásokat követően a kormánykoalícióról tárgyalt, már tudott a várandósságáról.
Majd mikor hat héttel kislánya, Neve Gayford születése után, augusztus 2-án újra munkába állt, őszintén mesélt szülői tökéletlenségről, munka és család összehangolásáról.
„Simán előfordulhat, hogy egy sajtótájékoztatón lesz rajtam egy kis büfi” - nyilatkozta az újságíróknak,
akikkel azt is megosztotta, hogy a családjával mindent megtesznek azért, hogy „ez az egész” működni tudjon.
„Természetesen jó lett volna még egy kis időt tölteni otthon, de hát a körülményeim nem mindennapiak.”
A politikus nem rejti véka alá, a kettős szerep benne is bűntudatot ébreszt, de tudja, a nők életében ez a teher bizonyos mértékben mindig jelen lesz: ha valami nagyobb hangsúlyt kap az életükben, biztos ott lesz a tudat, hogy ezzel feláldoznak valami mást.
Éppen ezért tartja fontosnak nőként, anyaként, politikusként, hogy vezetése során megtalálja a módját annak, hogy felszabadítsa a nőket a bűntudat terhe alól. Szeretné, ha az ország eljuthatna odáig, hogy minden nő képes legyen élete nagy kérdéseiben úgy dönteni, hogy bűntudat helyett elégedettséget érezzen, és tudja, legjobb tudása szerint áll helyt otthon és a munkában.
A riporterek kérdéseire elmondta, tisztában van azzal, hogy anyaságát hatalmas médiaérdeklődés övezi, de reméli, eljön majd az idő, amikor mindaz, ami vele történik, nem számít majd különlegesnek.
„A történetemmel egy teljesen hétköznapi jelenség került az érdeklődés középpontjába, amin minden szülő keresztülmegy. Elfogadom, hogy ekkora figyelmet kap a történetünk, hiszen tudom, mindez nem megszokott. De egy nap az lesz.”