A nagy emberek között sok olyat ismerünk, akinek az élete minden fejezete fölé egy-egy női név kívánkozik. Winston Churchill nem tartozik közéjük. A nagy angol politikus számára nem a hálószobákban, hanem a politikában volt mindennél fontosabb a győzelem. De ki az a nő, aki több vetélytárs felett győzedelmeskedve érzelmi támasza és első számú bizalmasa lett a 20. század egyik legmeghatározóbb politikusának?
Winston Churchillnek volt ideje udvarlásra? Amikor 1908-ban feleségül kérte élete asszonyát, már összehozott öt könyvet, képviselővé választották, több háborús övezetből tudósított, számtalan cikket írt, és rengeteg előadást tartott. Sok új kifejezést alkotott: ő találta ki többek közt a csúcstalálkozó és a Közel-Kelet szavakat is.
Szerelmi szótára azonban nem volt ennyire gazdag. Pedig nem volt érzéketlen ember: feljegyezték róla, hogy zokogott Korda Sándor Lady Hamilton című filmjén, amelyet egyébként 
tizenhétszer nézett meg. És könnyekre fakadt a Parlamentben többször is, például amikor 1940-ben be kellett jelentenie: az angol haderő jelentős része a francia partokon, Dunkerque-nél rekedt, kitéve a német légierő kegyetlen támadásainak.
Nálunk januárban mutatták be A legsötétebb óra címmel az élete legdrámaibb időszakát feldolgozó filmet, amikor döntenie kellett: békét köt-e Hitlerrel, vagy Európában az egyetelen, még független állam kormányfőjeként vállalja a háború kockázatát. A filmben többöször is megjelenik a feleség, Clementine alakja, aki a történelmi hűségnek megfelelően mindvégig ott állt férje mellett e nehéz időkben is.
"LEIGÁZOM A VILÁGOT ÉS A LÁBAID ELÉ TESZEM"
Akkor már harminckét éve éltek együtt, ritka harmóniában.
A kezdetek azonban közel sem voltak ennyire komplikációmentesek. 1908-ban Clementine Hozier huszonhárom évével már nem számított fiatalnak, és az Edward-kori szabályok szerint igencsak ideje volt, hogy megállapodjék. Ugyanez vonatkozik Winston Chruchillre is, aki - mint a korabeli sajtó 
rosszmájúan megjegyezte - nem volt ugyan Clementine-nál egy milliméterrel sem magasabb, de tizenegy és fél évvel kétségtelenül idősebb volt nála.
Egyikük sem volt teljesen kezdő szerelmi téren, a házasság előtt Winston is intenzíven kereste az igazit. Ahhoz képest, hogy Churchill állítólag nem mutatott érdeklődést a női nem iránt, fiatalkori flörtjeinek a listája meglehetősen terjedelmes.
A leginkább bevált csajozós dumája a következő volt: “Marry me, and I will conquer the world and lay it at your feet.”, vagyis "Gyere hozzám feleségül, leigázom a világot és a lábaid elé teszem."
Ott volt például a szépséges és igen gazdag Muriel Wilson nevű hölgy, egy hajógyáros lánya, akivel 
1906-ban hosszú hajóutat tettek meg - természetesen kísérettel.
Később a fiatalember Mabel Love-nak udvarolt, akit nevezzünk egyszerűen táncosnőnek - nem is részletezik a szemérmes történelemkönyvek, mi minden eshetett meg kettejük között.
Fülig szerelmes volt Pamela Plowdenbe, egy külföldön élő képviselő lányába, akiről kijelentette: "nála szebb nőt sohasem láttam". Pamela azonban kikosarazta. És titokzatos szerelmi kalandja volt Ethel Barrymore-ral, a kor híres, amerikai születésű színésznőjével, aki saját bevallása szerint "nagyon vonzódott" Churchillhez.
Végül, de nem utoljára: ott volt Violet Asquith, Clementine nagy vetélytársnője, a miniszterelnök lánya, aki megismerkedésükkor ezt mondta a politikusról: "életemben először találkoztam egy zsenivel".
GYŐZÖTT CLEMENTINE
Clementine Hozier-vel Churchill 1904-ben, egy bálon ismerkedett meg. Nem táncolt, és a feljegyzések szerint az asztalnál sem tudák csevegére bírni - kivéve, ha módot teremtettek rá, hogy saját magáról vagy a világ jövőjéről beszélhessen.
De Clementine-t ez nem zavarta: az igen zűrzavaros családi háttérrel bíró lány korábban már háromszor eljegyeztette magát, ám végül egyik kérőjét sem választotta, inkább francia 
nyelvleckéket adott óránként fél koronáért, hogy megőrizhesse függetlenségét. Számára élete nagy tragédiája édesanyja életmódja volt: Lady Blanche Hozier-nek annyi házasságtörő viszonya akadt, hogy Clementine azt sem tudhatta biztosan, ki is az apja.
Apropó anyák… Churchill anyja elragadó, ám távolságtartó szülő volt, aki férje korai halála utáni mozgalmas életében egyre fiatalabb partnerekhez kötődött. Churchill híres vallomása szerint: "…lenyűgöző benyomást tett rám gyerekkoromban. Számomra ő volt az Esthajnalcsillag. Imádtam - egy kis távolságból."
Akit fenntartás nélkül szeretett, az a dadusa volt, akire gyerekkorában bízták, és akit Winston húsz év után is felkeresett, gondoskodott róla: ő ápolta, megszervezte a temetésétt, megrendelte a koszorúkat, és ő állíttatott keresztet a sírjára. "Neki öntöttem ki a szívemet megannyi gondomban-bajomban" - írta a Woomnak vagy Woomanynek szólított Mrs. Everestről a politikus arról az asszonyról, aki "Clementine után a maga egyszerű jóságában a legközelebb állt hozzá".
"ATTÓL FOGVA MINDIG BOLDOGSÁGBAN ÉLTEM"
Churchill nem számított tipikus alfa hímnek, ha a nőkről volt szó. Gyakornokokat sem csábított el, mint Clinton és színésznőkre sem hajtott, mint JFK. Talán nem tévedünk nagyot, ha azt állítjuk: 1908-ban, amikor is eldőlt, hogy Winston Churchill és Clementine házasságot kötnek, két olyan ember állt oltár elé, akik keservesen megszenvedték szüleik túlzottan kalandos életvitelét, és a lelkük mélyén a hűséget választották.
Nem véletlenül zárta a politikus különen bőbeszédű visszaemlékezéseinek ifjúkori fejezetét a követekező szűkszavú megjegyzéssel:
"1908-ban megházasodtam, és attól fogva mindig boldogságban életem."
A CICUS ÉS A MOPSZLI
Vajon szép volt-e Clementine? Nagy, sötét szemek; magas, királynői termet: éppen szöges ellentéte Churchill gyönyörű, de filigrán termetű édesanyjának.
Viszont kitűnő alkalmazkodókészséggel bírt: a szeptember 12-ai esküvőn a westminsteri St. Margaret-templomban, amelyen 1300 vendég vett 
részt, az arát különösebben nem rendítette meg, hogy a vőlegényt a szertartásnál sokkal jobban érdekelte az a politikai diskurzus, amelyet a sekrestyében folytatott néhány parlamenti képvieselővel.
"Clemmy" nagy riválisa, a házasság hírére tajtékzó Violet Asquith viszont gonosz megjegyzéseket írt a frigyről egyik barátjának: "Winston számára a felesége sosem lesz több holmi díszes pohárszéknél… Hogy (Winstont) végül zavarja-e, hogy a lány ostoba, mint egy tyúk, azt nem tudom… Miniszterelnök apám szerint a dolog kataszrofálisnak bizonyulhat mindkettőjók számára." Így beszél egy csalódott, megsebzett fiatal nő. Clementine viszotn nemhogy ostoba nem volt, hanem nagyon is okos, a házasságból pedig nem katasztrófa lett, hanem diadal.
Még az ironikus stílusáról híres Boris Johnson is - mellesleg talán a legjobb Churchill-életrajz írója - ellágyulva beszél arról, hogy hitvesétől a politikus csak lélegzetelállító hűséget és támogatást kapott, és hogy Clementine tette lehetővé neki mindazt, amit elért. Nemcsak hitt a férjében, hanem - ha kellett - véget nem érő politikai vitákat is folytatott vele.
Oly vadul szerette, hogy bármikor harcba szállt érte… a szó szoros értelmében is. Előfordult, hogy az esernyőjéel védte meg Churchillt egy szüfrazsett támadástól, és volt, amikor a férje helyett kampányolt.
Nemcsak szerető hitves, de igazi harcias amazon is volt. Churchill erőszakos természetének mérséklését és megzabolázását joggal tulajdonítják neki.
Egyik legszebb levelében, amelyet abban a biznyos kritikus 1940-es évben, az angliai csata idején írt, türelemre inti a férjét. "A rettentő nagy hatalmával muszáj udvariasságnak, kedvességnek… együtt járnia. Képtelen vagyok elviselni, hogy akik a hazát és magát szolgálják, csak csodálják és tiszteljék, de ne szeressék… Egyébként pedig dühöngéssel és modortalansággal sosem a legjobb eredményeket kapja. Ezek szükségszerűen csak utálatot és rabszolgaszellemet szülnek."
A levél aljára egy kis macskát rajzolt - ezzel utalt a becenevekre, amelyeken egymást szólították. "Clemmy" "cicus" volt, Churchill pedig "mopszli" vagy "malac", sőt, sokszor személyesen is állathangokkal üdvözölték megymást: Chruchill azt mondta, "vau-vau", mire Clementine így felelt: "miaú".
És hogy mi volt Churchill receptje a jó házzasságra? "Pezsgő, egy doboz szivar és egy dupla ágy."
MINDEN TISZTELETET MEGÉRDEMEL
Churchill vezetése nélkül nem élte volna túl Nagy-Britannia a legsötétebb órákat. Felesége nélkül viszont soha nem lett volna belőle miniszterelnök. Clemetine volt az érzelmi támasza és első számú bizalmasa. Nagy befolyással volt politikai döntéseire is. 1908-tól egészen haláláig, azaz 57 évig élt 
házasságban Clementine-nal, aki tökéletes politikusfeleség volt.
De Clementine nagy árat fizetett azért, hogy ennyire alárendelte magát a férje életének és karrierjének. Megint csak Boris Johnson írja, hogy "Clemmy" gyakran mondogatta, sírfelirata akár így is hangozhatna: "Itt nyugszik egy fáradt nő - oly világban élt, ahol túl sokat kértek tőle." Szinte minden idejét Winstonnak áldozta, és mind Clementine, mind pedig a négy gyerekük úgy érezhette, mintha örökkön örökké a "Napkirály" körüli keringésre kárhoztatott égitestek lennének.
Clementine nélkül Churchill nem boldogult volna. Ő gondoskodott az otthon nyugalmáról, a háztartás irányításáról és a gyerekekről, pedig nem lehetett könnyű egyedül felnevelni négyüket: Dianát, Randolphot, Sarah-t és Maryt. (Marigoldot, az 1918-ban született kislányt háromévesen veszítette el a család.) Tény: Winston is szerető apa volt, ha ideje engedte - de mikor volt rá ideje…?!
A világ sokkal tartozik ennek az asszonynak - ezt ismerte el a brit kormány is, amikor Churchill halála után saját jogon kapott főrendi címmel tüntette ki Clementine-t. Ő fékezte meg férje mértéktelenségét; ő érte el, hogy gondoljon másokra is, és kevésbé legyen önző. 1940-ben - a legsötétebb órákban - ennek ráadásul különös jelentősége volt, hiszen az országnak olyan vezetőre volt szüksége, aki empatikus, szerethető, megértő és hiteles.
