Sokak szerint a Manson-gyilkosságok vetettek véget a hippikorszak romantikájának Amerikában. Az iszonyatos tetteket ugyanis egy hippibanda tagjai, középosztálybeli, szép jövő előtt álló, fehér fiatalok követték el, Charles Manson, a leghírhedtebb hippi- és szektavezér feltétlen hívei. A döbbenetes történetről ötven év elteltével készül film.
Quentin Tarantino új filmet forgat. Öt évig dolgozott a forgatókönyvön, amely ezúttal sem egy lírai történetet, hanem sokkoló gyilkosságot mesél el. A Tarantino-filmek rendszerint tocsognak a vérben, és nyilvánvalóan ez vár ránk most is, tekintve, hogy a rendező a történelem egyik leghírhedtebb mészárlásához nyúl soron következő, kilencedik filmjében, mely a Manson-gyilkosságokat elveníti fel.
A közvéleményt egyelőre leginkább a szereposztás izgatja; a stábhoz már csatlakozott Brad Pitt, Leonardo di Caprio, Al Pacino és Burt Reynolds is, mellettük pedig Margot Robbie-ra vár az a feladat, hogy eljátssza a brutális kegyetlenséggel nyolc hónapos terhesen meggyilkolt színésznő, Sharon Tate szerepét az 1969-ben játszódó Once Upon a Time in Hollywood (Volt egyszer egy Hollywood) című új Tarantino-filmben.
A film Sharon Tate meggyilkolásának 50. évfordulóján, 2019. augusztus 9-én debütál majd az amerikai mozikban.
Írásunk nem spoilerezés, hisz Tarantino - rá oly jellemző módon - nem szimpla életrajzi filmmel kíván emléket állítani a brutálisan meggyilkolt színésznő emlékének. A történetben az események Manson gyilkosságaihoz kötődnek ugyan, ám a film mégsem kifejezetten róla és Sharonról fog szólni.
AMIKOR A HALÁL TESZ ISMERTTÉ
A tragikus sorsú Sharon Tate szép volt, fiatal, és boldogan készülődött első gyermeke születésére. Két héttel a szülés előtt mészárolták le, mert arra, ami 1969 augusztusában a hollywoodi Cielo Drive-on vele és barátaival történt, nem lehet más szót használni.
Ez a meghökkentően szép, szabályos arcú, fiatal nő, már félévesen szépségversenyt nyert, szülei mégsem terelték a nyilvánosság elé, inkább óvták attól. Édesapja katonatisztként nemcsak az USA több államában, de Olaszországban is szolgált, érdekes módon a színészi pályára áhítozó lány éppen Rómában jutott az első lehetőségekhez.
Egy időre, szerepek reményében vissza is tért Amerikába, de édesanyját annyira megviselte a lányáért való aggódás, hogy inkább újra csatlakozott a családi körhöz. Nem sokkal később mégis elkezdődött a karrierje, igaz, kicsi szerepekkel, tévéfilmekkel, epizódalakításokkal.
Későbbi férjével, Roman Polanskival Londonban találkozott, ahol a producerek gyakorlatilag beerőltették a lányt a Vámpírok bálja című filmbe. Polanski, aki nemcsak rendezte a filmet, de a főszerepet is játszotta, folyamatosan és erőteljesen kritizálta Sharont, ebből a kölcsönös ellenszenvből csírázott ki a szerelmük.
- Tate vörös parókában játszott a Vámpírok bálja című filmben
A nálunk is bemutatott különös vígjáték fontos mérföldkő lett Tate pályáján, és bár Polanski következő filmjében, a Rosemary gyermekében nem ő, hanem barátnője, Mia Farrow játszhatta el a főszerepet, mégis Hollywood egyik nagy reménységeként kezdték emlegetni.
Még Golden Globe-ra is jelölték az ígéretes tehetség kategóriában. Nincs, aki megmondaná, mire vitte volna, mindenestre egy világhírű rendező feleségeként jelentős helyzeti előnyre tett szert.
A pár 1968-ban házasodott össze; összejártak Steve McQuennel, a Fonda testvérekkel, Warren Beattyvel, és jóban voltak Sharon első szerelmével és egykori kérőjével, a sztárfodrász Jay Sebringgel. Sharon Dean Martinnal forgatott egy filmet, amelyben kémnőt játszott, ám Tony Curtis oldalán is feltűnt a filmvásznon, majd Olaszországban dolgozott,
de igazán boldog akkor lett, amikor kiderült: gyermeket vár.
Polanski eközben Londoban forgatott, és bár nem volt ideális férj, a szülés idejére hazakészült.
Három nappal várható hazaérkezése előtt történt a gyilkosság.
A GONOSZ ÚTJA
Charles Manson gyerekkora egészen másként telt, mint leghíresebb áldozatáé. Törvénytelen gyerek volt, akit anyja egy alkalommal egy korsó sörért adott el valakinek. A srác autót lopott, rabolt, javítóintézetekben, majd börtönökben töltötte az időt. Amikor harminckét évesen kiszabadult, elmondhatta, hogy élete nagyobb részét elzárva töltötte.
Karizmatikus, intelligens férfi volt, jó emberismerő. Nagy tehetséggel rendelkezett mások manipulálásában.
Ám a társadalomban nem tudott boldogulni. Ezért gyűjtött maga köré könnyen befolyásolható fiatalokat, akiket drogokkal, szexszel, elszigeteléssel és egy kezdetleges ideológiával teljesen az uralma alá tudott vonni. Egykori szektatagjai szerint Manson mintha a fejükbe látott volna, azt érezték, még senki sem értette meg őket annyira, mint ő.
"Megigézett. Azt hittem, Isten szól belőle" - mondta évtizedekkel később Catherine Share, aki még a gyilkosságok után is kitartott mestere mellett.
A férfi ugyanis elsöprő faji háború rémével kábította a fiatalokat, akik arra készültek, hogy a nagy káoszból majd az ő kis csapatuk emelkedik a társadalom élére.
Amikor a gyilkosságok történetére és a tettesekre fény derült, Amerika elborzadt. Az iszonyatokat ugyanis egy hippibanda tagjai, középosztálybeli, fehér fiatalok követték el, zömében lányok. Egyikük évfolyamelső volt, a másik egykor szerzetesnek készült, a harmadik kiváló sportoló.
Ha megkapargatnánk ezt a felszínt biztosan mindegyikük életében találnánk valamit. Mert valaminek egyszerűen történni kellett, amiért ezek a fiúk, lányok a családjuktól távol, egy sivatagi tanyán éltek, nem is akárhogyan. Füveztek, összefeküdtek egymással és bárkivel, fura dalokat kántáltak, esténként pedig vezetőjük extatikus vízióit hallgatták egy közelgő háborúról.
Mivel a vizionált háború csak nem robbant ki, Manson úgy érezte, az események elé kell menniük.
Rábírta a hozzá legjobban kötődőket, hogy tegyenek valami borzalmasat. Hogy pontosan miért volt erre szükség, azt egyik tettes sem tudta érthetően elmagyarázni, de tény, hogy 1969. augusztus 9-e éjszakáján megérkeztek Polanski és Tate házához, ahová nem sokkal azelőtt tért vissza egy közös vacsoráról a színésznő és három barátja.
A fiatal nővel volt a már említett Jay Sebring, valamint Polanski gyerekkori barátja, a forgatókönyvíró Woyciech Frykowski, illetve annak barátnője, egy kávézólánc gazdag tulajdonosának lánya, Abigail Folger.
Ami ezután történt, annak a részleteit leírni is, olvasni is nehéz. Sajnos néhány, a helyszínen készített rendőrségi fotó látható a világhálón, és a tettesek sem fukarkodtak a részletek elmesélésével. Az alig húszesztendős Susan Atkins például képes volt a saját és magzata életéért könyörgő és édesanyját szólongató színésznőt addig szurkálni, amíg csak volt benne élet. Sőt, utána is…
"Nincs kegyelem a számodra. Meg fogsz halni, és a legjobb, ha beletörődsz ebbe" - mondta Susan Atkins, majd Texszel együtt többször megkéselték Sharont.
A Sharonnak könyörületet kérő Sebringet előbb meglőtték, majd gyakorlatilag agyonverték. A menekülő Abigailt pedig valósággal kibelezték a ház előtti füvön. A gondnokhoz látogatóba érkező, tizennyolc éves Steven Parentet az autójában lőtték le.
A testeket másnap reggel a munkába érkező házvezetőnő fedezte fel, ő olvasta először a Sharon vérével az ajtóra mázolt szót: disznó…
Ha feltűnést akartak Mansonék, sikerült. Hollywoodot sokkolta a hír, de sokkolta az egész országot. Mert ki képes ilyet tenni?! Különösen egy várandós nővel! Akkor még senki sem tudta, hogy úgy tervezték, kivágják a gyermeket az anyjából. Végül ezt nem tették, de
a kisfiút, aki a Paul Richard Polanski nevet kapta volna, így is az édesanyja mellé temették.
169 SZÚRÁS…
Egy fiatal, életvidám nő Los Angeles egy másik negyedében az újságból értesült a rémtettről másnap. Rosemary La Bianca délután táborban lévő gyermekét látogatta meg a férjével, és nem sejtette, hogy még aznap ők is látogatókat kapnak. Mansonék különítménye hozzájuk is belopózott, és végzett velük. Az asszony fejére párnahuzatot húztak, lámpazsinórral kötötték át. Borzalmas módon halt meg ő is, a férje is, akinek hasára a háború szót karcolták.
E két, horrorszerű gyilkosság színhelyén az elvetemült tettesek - Susan Atkins, Tex Watson, Leslie Van Houten, Patricia Krenwinkel összesen százhatvankilenc szúrást ejtettek a hat áldozaton. Hozzá lövések és ütések.
Bár a nyomozás során a rendőrség hibát hibára halmozott, hamarosan mégis egyértelművé vált, kik a tettesek. A világot akkor járták be az átszellemült mosolyú, nevetgélő fiatal lányok és a szintén ördögien mosolygó felbujtó, Charles Manson képei, aki csak a második helyszínen jelent meg személyesen, de ő maga ott sem vett részt a gyilkosságban.
Mansont és négy tettestársát halálra ítélték, ám hamarosan Kalifornia állam eltörölte a halálbüntetést, így nem sokkal később megkezdték életfogytik tartó börtönbüntetésüket. Először közülük Susan Atkins halt meg agydaganatban, majd tavaly év végén maga Manson is, aki időközben egy horogkeresztet karcolt a homloka közepére.
Elképesztő, de igaz: miközben az amerikai közbeszédben Mansonék a gonoszság jelképévé váltak, mindig akadtak rajongóik is. A tettesek többször adtak be szabadlábra helyezési kérelmet, egy alkalommal a bíróság ezt helyben is hagyta, ám végül a kormányzó akadályozta meg, hogy Leslie Van Houten elhagyhassa a börtönt.
A legemlékezetesebb esemény az volt, amikor Tex Watson hasonló kérelmét bírálták el, és eközben szembesítették őt Sharon Tate édesanyjával.
"Ön kegyelmet kér, de vajon mit tett, amikor a lányom kért kegyelmet önmagának és a gyermekének?" - mondta Doris Tate, aki egész további életét a bűncselekmények áldozatai ügyének szentelte.
Halála után Sharon két húga folytatja ezt a civil szolgálatot. Ők azok, akik rendre fellépnek a sajnos itt-ott felbukkanó Manson-kultusz ellen is.
Polanski felépülése a sokkból hosszú évekig tartott. "Sharon halála az egyetlen komoly vízválasztó az életemben. Mielőtt meghalt, az élet gondtalan, határtalan tengerén hajóztam, tele várakozással és optimizmussal. Utána bármikor éreztem egy kis örömöt, rögtön bűntudat is társult mellé. Egy pszichiáter, akivel röviddel a halála után találkoztam, arra intett, hogy négy évig tart majd, míg túljutok a gyászon. Sokkal tovább tartott" - írja Roman Polanski a Roman by Polanski című önéletrajzi könyvében.