Hétalvó, szoktuk mondani az álomszuszékokra, akik nehezen kelnek fel az ágyból. De elgondolkodtunk már rajta, honnan ered a kifejezés? A történet a Római Birodalomba, a keresztényüldözés korába nyúlik vissza. A szír eredetű legenda szerint élt Epheszosz városában hét fiatalember, akik titokban Jézus követőivé váltak.
Epheszosz a mai Törökországban taláható, ahol turistalátványosságként mutogatják a Hétalvók Barlangját. Az idegenvezetők részletesen elmagyarázzák, hogy itt aludt kétszáz éven át a Hét Szent Alvó, akiknek emléknapja az egyházi naptárban július 27-e. A római katolikusok is tisztelik őket, de a görögkeleti keresztényeknél jellemzőbb a kultuszuk, történetük inkább náluk közismert.
Az ősi szír legenda szerint Decius római császár idejében, az Kr. u. 3. században élt a városban hét előkelő ifjú: Maximianus, Malchus, Martinianus, Constantinus, Dionysius, Iohannes és Serapion. Jó barátokként együtt csináltak mindent, így együtt is lettek keresztényekké. Ezt azonban muszáj volt titokban tartaniuk, mivel ekkoriban halálbüntetés sújtotta Krisztus híveit.
A legenda szerint kétszáz évig aludtak a barlangban
Az épp odalátogató Decius császár azonban maga elé rendelte őket, követelve, hogy mint a város előkelőségei, imádják őt istenként. A hét ifjú ezt megtagadta, ehelyett bevallották, hogy keresztények, és dicsőítették a Megváltót:
"Mi azt az Istent ismerjük, Aki betölti az eget és a földet, és Őnéki hozunk titokzatos áldozatot a hit megvallásával és a szüntelen imával!”
A feldühödött Decius megparancsolta, hogy vegyék le róluk az öveket - a katonai méltóság jelét -, és elrendelte a kivégzésüket, mire a fiatalemberek elmenekültek a palotából a környékbeli hegyek közé.
Decius római császár rendelte el az ifjak kivégzését
Kétszáz évet aludtak a barlangban
Decius katonákat küldött utánuk, akiknek majdnem sikerült elfogni őket, ám a hét barát befutott a Celeus hegy egyik barlangjába, amely magától bezárul mögöttük. A császár a helyszínre sietett, de képtelen volt bejutni a barlangba. Az odabent rejtőző ifjak pedig elálmosodtak, és mindannyian mély álomba merültek.
Kipihenten, ám farkaséhesen ébredtek. Sorsot húzva kijelölték maguk küzül Machust, hogy menjen be a városba élelmet szerezni. Ez veszélyes feladat volt, hiszen úgy vélték, a császár emberei halálra keresik őket, ám Malchus bátran vállalta a megbízatást.
A Hétalvók Barlangja hamarosan a világörökség része lehet
Amikor Epheszosz határához ért, megdöbbent, mert a városkaput kereszt díszítette. Azt hitte, Decius császár megtért, így bizakodóan lépett be a kapun. Ám amikor a piacon ételt akart venni, az árus nem fogadta el a pénzét, és kinevette, mondván: ezen az érmén Decius képe van, ám ez a császár kétszáz éve halott, a pénze rég nem érvényes. Ekkor már nagy tömeg gyűlt köréjük, akik gúnyolódtak Malchus idegen ruházatán.
A fiatalember a családjáról próbált érdeklődni. Kiderült, hogy a szerettei rég halottak, mert amíg ők a barlangban aludtak, kint a világban kétszáz év tel el. Ezalatt a kereszténység lett a Birodalom államvallása, így a hét ifjúnak már nem volt miért bujkánia.
Mindannyian a püspök elé járultak, aki hallva a különös történetüket, meglepődött, de azt mondta: Isten számára semmi sem lehetetlen. Azért tett ilyen csodát, hogy a hét keresztény átaludja magát a kétszáz évvel későbbi jövőbe, mert így akarta megmenteni életüket az üldözéstől, ami eszerint sikerült is.
A hét alvó legendája a magyar irodalomban is megjelenik
Mikszáthnál is megtaláljuk
A hét "időutazó" fiatalembert életük végéig, majd halálukat követően is szentként tisztelték. Az alvó ifjak barlangja, melyet hagyományosan azzal a barlanggal azonosítanak, ahol Mária Magdolna is elhunyt, mára ismert zarándokhellyé vált.
A történet laicizált változata a magyar irodalomban is előfordul Mikszáth Kálmán Új Zrínyiász című művében. A legendából került át a magyar nyelvbe a "hétalvó" kifejezés:
a magyar szó a német Siebenschläfer tükörfordítása, az pedig a latin septem dormientes megfelelője, amely hét alvót jelent.
A hét alvó ifjú emlékét tehát máig őrzi, hogy hétalvónak hívjuk aluszékony embertársainkat, még ha ők nem is kétszáz éven keresztül szundikálnak.
Hazánkban egyetlen képi ábrázolásuk ismert, a székesfehérvári görögkeleti szerb templom 18. századi freskója által
