1940-ben New Yorkban, egy Jerry Salinger nevű 21 éves langaléta írópalánta találkozik a legnagyobb élő amerikai drámaíró, Eugene O'Neill 15 éves lányával. Románcuk csak a következő nyáron kezdődik, pár hónappal Pearl Habor előtt. 1942 elején Jerryt behívják a seregbe, és hősiesen harcol, Oona pedig Hollywoodba indul szerencsét próbálni. A sors azonban közbeszól...
...az elkényeztetett kamaszlánynak meg kell hoznia élete legnehezebb döntését: filmsztár legyen, vagy hozzámenjen gyerekkori kedvenc Csavargójához, Charlie Chaplinhez?
Oona vonzódik az idősebb férfiakhoz. Életre szólóan mély nyomot hagyott benne az apahiány, a híres író ugyanis hamar elhagyta a családját, hogy életét az irodalomnak szentelhesse. Zavarta a gyereksírás, tehertételnek tekintette a gyerekeket, akik akadályozzák az alkotásban. Ennek esett áldozatul Oona két bátyja is: az egyik alkoholista lett, akár az apjuk, a másik rászokott a kábítószerre, végül mindketten eldobták maguktól az életüket.
Oona boldog akar lenni, és a bizonytalan filmes karrier helyett a biztonságos életet választja az ötvenes évei közepén járó Chaplin mellett. A hír, hogy a botrányos nőügyeiről elhíresült, idősödő mozisztár elcsábította, majd feleségül vette a neves író kiskorú lányát, óriási vihart kavar Hollywoodban. Apja megtagadja a lányát - tíz évvel később meghal anélkül, hogy egyszer is viszontlátta volna -, sosem bocsátja meg neki, hogy más apát választott helyette.
Salinger, aki levelezik szerelmével, összeomlik. Oona hiába kéri búcsúlevelében, hogy nyugodjon meg.
"Amit átéltünk, sohasem tűnik el, örökre megmarad. Megőrzöm a talákozásainkat, a táncainkat, a dalainkat, az emlékeinket. Örökre a múltam része maradsz, de nem tartozol a jövőmhöz. Élned kell, hogy nagy amerikai író legyél, mint az apám. 'For give and forget me' - Bocsáss meg, és felejts el. Oona."
Üzenet a múltból
Itt akár pontot is tehetnénk Oona és Jerry ifjúkori románcának végére. Ennyi olvasható a hivatalos életrajzokban, és az, hogy a továbbiakban Oona boldog házasságban élt, nyolc gyereket szült, Salinger pedig híres író lett, legismertebb regényét, a Zabhegyezőt (Rozsban a fogó) ma is 250 ezer példányban adják ki évente; mostanáig 60 millió példányban kelt el.
Kettőjük története talán örökre befejezetlen marad, ha Frédéric Beigbeder - napjaink francia irodalmának egyik legnépszerűbb szerzője - nem határozza el, hogy portréfilmet készít a világtól elvonultan élő kedvenc írójáról.
Stábjával nagy nehezen rátalálnak a New Hampshire-i Cornishban, ott döbbenek rá, hogy aki ilyen eldugott helyen él, az nagyon nem szereti a hívatlan látogatókat. Beülnek az író "remetebarlangjához" közeli étterembe - állítólag Salinger ott szokott villásreggelizni vasárnaponként -, és Beigbeder szeme megakad két képen.
Az egyiken estélyi ruhás fiatal lányok szórakoznak idősebb férfiak társaságában, a kereten felirat: Stork Club 1940. Az oldalsó falon egy elbűvölő fiatal nő portréja: Oonáé. Ekkor határozza el, hogy végére jár ennek a rejtélynek, és könyvet ír Oona és Salinger beteljesületlen szerelméről.
Néhány éve megjelent sikerregénye tényeken és legendákon alapul.
Miután Salinger 2010-ben meghalt, főként az írásaiból merített ihletet, az író ugyanis költött neveken, de szinte mindent megírt rövid, ám őket örökre összekovácsoló kapcsolatukról. Úgy érezte, mintha Oona biztatná erre. Nélküle talán sohasem születik meg a Zabhegyező, az örök kamaszkor időtlen kultuszregénye, amely lehetetlenné teszi, hogy hősei valaha is megöregedjenek, és elfelejtsék őket.
A manhattani szerelmesek
1940-ben New Yorkban mindenki mindenütt dohányzik, legfőképpen a Stork Clubban. Estére már vágni lehet a sűrű dohányfüstöt, de ez senkit sem zavar. A vendégek egyik cigarettáról a másikra gyújtanak, még a klub emblematikus jelképe, a falra rajzolt cilinderes gólya is cigarettát tart a csőrében.
Itt szokott szórakozni az Örökösnők Triója: Gloria Vanderbilt, Carol Marcos és Oona O'Neill.
A kíséretükhöz tartozik egy szőke, kappanhangú kamasz, a 16 éves Truman Capote. Hamarosan csatlakozik hozzájuk egy 190 centi magas fiatalember, aki otthon, a tükör előtt betanulta, hogyan kell olyan hanyag eleganciával rágyújtani, mint Humprey Bogart a filmjeiben. Így tudja leküzdeni a gátlásait, és megállás nélkül dohányzik.
Ebben a rendkívül zártkörű klubban minden megengedett, pláne az olyan gazdag és elkényeztetett tiniknek, mint az Örökösnők, akik egyedül itt érezhetik felnőttnek magukat. A három lány közül Oona a legszebb, már az ugyancsak törzsvendégnek számító Orson Welles is szemet vetett rá, de a lány Jerryt, a nyakigláb írópalántát tünteti ki a figyelmével.
Hiába, az író lánya vonzódik az írókhoz, és Jerry akkor már publikál az elit irodalmi lapokban. Emiatt Capote irtózatosan féltékeny rá. Jerry viszont rettenetesen zavarban van. Képtelen kinyögni egy épkézláb mondatot. Némán méregetik egymást Oonával.
Egy szerelem lázas éjszakái
Az első szerelem ritkán a legsikeresebb, de mindenképpen megmarad örökre - az elsőnek. Jerry és Oona nem esnek azonnal egymásnak, a negyvenes évek Amerikájában ez még nem bevett szokás. Naponta találkoznak, sétálnak a Central Parkban, továbbra is járnak a Stork Clubba. Szorosan egymáshoz simulva etetik a mókusokat, kettesben olvasnak filmes magazinokat, vagy csecsebecséket csórnak az áruházakban, és nagyokat nevetnek, hogy milyen ügyes tolvajok lennének.
Hátsó gondolat nélkül, ámuló szerelemmel szeretik egymást.
Amikor együtt alszanak, olyan szorosan ölelik a másikat, hogy pizsamás, hálóinges testük verejtékben úszik. Oona túl fiatal, Jerry tiszteletben tarja a lány ártatlanságát. Mindketten szüzek, tele lázas érzékiséggel.
Oona olyan erotikusan utasítja el Jerry közeledését,
hogy az ezerszer többet ért, mintha együtt töltött volna egy éjszakát valamelyik prostival. Jerry annyira fél, hogy valami ügyetlenséggel elveszíti a lányt, hogy Oonának kell felszólítania, "Azt hiszem szeretném, ha megcsókolnál".
Lehet, hogy ha Amerika nem lép be a világháborúba, vagy Jerry él az orvosi felmentés lehetőségével, és nem vonul be katonának, leküzdik várgyaik beteljesülésétől való félelmüket, és boldogan élnek, amíg meg nem halnak.
Ám Oona attól is tart, hogy amennyiben Jerry olyan sikeres író lesz, mint az apja, ugyanúgy beletemetkezik majd a munkájába, elhanyagolja a családját és ő ott marad egyedül a házasságuk romjain. Tökéletesen boldog, biztonságos családi életet akar.
"Oona egyetlen hibája a tökéletesség volt" - írja később gyerekkori barátnőjének Truman Capote. Bár úgy tűnt, ezt sikerült maradéktalanul megvalósítani Chaplinnel kötött házasságában.
A tökéletesség hibája
Mindenki jön valahonnan, és hoz magával követhető vagy elvetendő mintákat. Oona egyetlen férfimintája az apja volt, aki élve eltemetkezett a műveibe. "A boldogság igen egyszerű dolog: csak visszájára kell fordítani a boldogtalanságot." Elég, ha találkozik valakivel, akinek tényleg szüksége van rá, és végre szeretve érezheti magát.
Nem hazudik, valóban imádta az ő kék szemű, fehér hajú, zseniális öregemberét.
Chaplin rajong érte, alig akarja elhinni, hogy egy ilyen ragyogó fiatal nő önzetlenül ragaszkodik hozzá. De hát semmi sem tart örökké: Chaplin 1977 karácsony reggelén eltávozik az élők sorából.
Az összetört Oona úgy érzi, képtelen nélküle élni. Inni kezd.
Miután gyerekei sorra a saját lábukra állnak, lassan ugyanúgy kerülni kezdi az embereket, mint a háborús emlékeitől szabadulni soha nem tudó Salinger. Ötvennégy éves korában van egy rövid flörtje egy fiatal színésszel, a Love Storyból ismert Ryan O'Neallel, de többnyire Truman Capote társaságában vagy egyedül tölti napjait.
Zárkózott, kissé bogaras özvegy hírében áll, aki vodkával hörpinti le az antidepresszánst, és mezítláb ül be a sofőrje vezette Rolls-Royce-ba.
Egy nap levelet kap Salingertől, aki néha, titokban New Yorkba látogat, és találkozóra hívja a Central pályaudvaron az Oyster Bárba. Negyven éve nem találkoztak, de azonnal felismerik egymást, pedig mindkettőjükön nyomot hagytak az elmúlt évtizedek.
Hogy miről beszélgetnek akkor, életükben utoljára? Erre csak Oona naplója adhatna választ, melyet a Salingerrel folytatott levelezésével együtt, saját kérésére, örökre elzárták a Chaplin család titkos irattárába. De könnyen elképzelhető, hogy a fiatalságukról.
Salinger egész életében azt az édes ártatlanságot kereste, amit annyira csodált Oonában. Akkor még ő maga is ártatlan volt. Ha nem lett volna az, soha nem írja meg a Zabhegyezőt, amely két fiatal beteljesületlen szerelméről szól. Az örök kamaszkorról, amely örökre egyesíti mindkettőjüket az irodalmi halhatatlanságban.
Az idézetek Fédéric Beigbeder: Oona és Salinger című könyvéből származnak.