A rajongók azt akarják, hogy a sztárok mindig szépek, fittek és mosolygósak legyenek. Jól jön, ha esetleg viccesek és kedvesek is, de azt senki nem várja el, hogy okosak is legyenek. Ám a sztárvilágban is kifejezetten gyakori a kiemelkedően magas intelligenciaszint; egyesek még
Einsteint is kenterbe verik. Íme a hírességek, akik bármikor könnyűszerrel beállhatnának tudósnak, vagy egyenesen zseninek, ha egyszer véget érne a karrierjük.


Valamiféle énvédő mechanizmus kapcsol be, amikor a híres emberek kerülnek szóba, mintha muszáj lenne találnunk egy pontot, ahol mi jobbak vagyunk. És ez a pont általában a sztár értelmi képessége. Pedig Hollywoodban, a popzene világában és a sport területén is akadnak páran, akik mehettek volna akár tudományos pályára is.

Akikről könnyű elhinni

Jodie Foster háromévesen már reklámokban szerepelt, 14 éves korában Oscarra jelölték a Taxisofőr című filmben nyújtott alakításáért, mégsem skatulyázták be soha buta szőke színésznőként. Háromévesen már folyékonyan olvasott, és filmes munkái mellett is mindig tudott időt szakítani tanulmányaira, így könnyedén bekerült a Yale Egyetemre, ahol irodalomból szerzett diplomát. Két Oscar-díj és három Golden Globe után folytatta tanulmányait az alma máterében, ahol díszdoktorrá avatták.


Natalie Portman szintén gyerekszínészként kezdte, és már első filmje, a Léon, a profi meghozta számára a hírnevet. A szakmában volt fent és lent: a Csillagok háborúja Padméjaként a kritikusok és a közönség is utálta, de nem sokkal később bezsebelte az Oscart a Fekete hattyúért. Minden alkalmat megragad, hogy elmondja, sokkal többre tartja a tanulást, mint a hollywoodi karriert, "szívesebben vagyok okos, mint híres".

A 140-es IQ-val rendelkező sztár hat nyelven beszél, a Harvardon szerzett diplomát pszichológiából, de tanult történelmet, filozófiát és teológiat is. Egyetemistaként részt vett egy neuropszichológiai kutatásban, rendszeresen tart előadásokat a terrorizmus, továbbá a női egyenjogúság témakörében.


Sharon Stone-nak saját bevallása szerint 154-es az IQ-ja, és ezt karrierje kezdetén minden egyes interjúban el is mondhat. A pennsylvaniai Edinboro Egyetem hallgatója volt, amikor megnyert egy szépségversenyt, és úgy döntött, inkább a modellkarrierjére koncentrál. A filmszakma és a három örökbe fogadott gyermeke mellett sokáig nem is gondolt a tanulásra, ám 2016-ban, a stroke-ból felépülve visszatért, és 58 évesen végül megszerezte a diplomáját.

Árral szemben úszva

Nehezebb dolguk van azoknak, akiket valamelyik ikonikussá vált szerepükkel azonosítanak. Lisa Kudrow a Jóbarátok Phoebe Buffay-jeként lett híres, és sokan a bolondos, csökkent értelmű hippi lánnyal azonosították. Akik autogramkéréskor is lassan, artikuláltan beszéltek hozzá, hogy biztosan megértse, valószínűleg nem tudták, hogy Lisa Kurdow a 160-as IQ-jával a valóságban igazán nagy koponya - biológusként végzett 1986-ban a Vassar College-ban, mivel kutatóorvos akart lenni.

Nyolc évig dolgozott édesapjával egy orvosi kutatócsoportban, ami a fejfájás okait, természetét vizsgálta, később pedig pszichológiai tanulmányt írt a bal- és jobbkezességről. Később testvérei és  barátja unszolására belevágott a színészkedésbe. A tudományos pályát csak akkor hagyta ott végérvényesen, amikor úgy érezte, színészként is tud hosszú távon tervezni. 


Hasonló cipőben jár a Modern család hülye gyerekét alakító Nolan Gould, akit a sorozatban nem mernek egyedül hagyni, mert magára is veszélyes. A valóságban Gould 13 évesen végezte el a középiskolát, 150-es IQ-jával a Mensa tagja. Már régen felvételt nyert a dél-kaliforniai egyetemre, ahol filmezést fog tanulni, de a sorozatbéli munkája miatt egyelőre elhalasztotta tanulmányait.


Mayim Bialik helyzete egészen különleges: az Agymenők sorozatban a főszereplő Sheldon barátnőjét játssza, aki vérbeli neurológusként csak a laboratóriumban mozog otthonosan. A sorozatszínészeket könnyen beskatulyázzák a nézők, és azonosítják a szereppel, de a 42 éves Bialikkal sokáig épp fordítva működött a logika. Megesett, hogy egy interjúban megkérdezték tőle, hogyan boldogul a tudományos szakszavakkal, mire elmondta, hogy egész jól, mivel az idegtudományok terén szerzett PhD-t.

Gyerekszínészként a Blossom című Disney-sorozatban lett híres majd érettségi után - bár felvételt nyert a Harvardra és a Yale-ra is - maradt Kaliforniában, és fő tárgya, a neurológia mellett a héber és zsidó kultúrával foglalkozott. 2005-ben egy időre megszakította a tanulmányait a színészkedés miatt, majd visszatért, hogy megszerezze a PhD-t, és évekig kutatóként dolgozott.

Végül családi okokból választotta a rivaldafényt: "Boldog vagyok, hogy befejeztem a PhD-met, és nagyon büszke is, de kutatóként nem tudtam összeegyeztetni az életemet az általam helyesnek tartott gyereknevelési elvekkel." A színésznőnek két fia van, könyvet írt a kötődő gyereknevelés fontosságáról és saját YouTube csatornáján rendszeresen beszél tudományos kérdésekről.

Férfias játékok

A férfiaknak sem könnyebb a sztereotípiákkal megküzdeniük. A nézők például nehezen hiszik el, hogy valaki nem hülye attól, hogy hülyéskedik. A 178-as IQ-val rendelkező Rowan Atkinsont sokan a szinte az imbecilitásig hülye karakterével, Mr. Beannel azonosítják, így már az is meglepő számukra, ha normálisan megy, vagy néz. Az pedig teljességgel hihetetlennek tűnik, hogy Oxfordban szerzett villamosmérnöki diplomát, majd az elektromérnöki mesterképzést is elvégezte az oxfordi The Queen's College-ban, pedig pontosan ez az igazság.

Az egyetemi színjátszókörben jött rá, hogy a szereplés jobban vonzza, mint a mérnöki hivatás, és az elmúlt évek sikerei azt mutatják, jól mérte fel a helyzetet. Mr. Bean szerepe teljesen összenőtt vele, többen úgy képzelik, hogy a hétköznapokban is a maciját a hóna alá csapva egy sárga Mini Coopert vezet, pedig a valóságban imádja a nagy teljesítéményű sportautókat, nyolc különböző típus sorakozik a garázsában.  

Az amerikai komikus, Steve Martin a Mensa tagja, azé a klubé, amely az átlagon felüli intelligenciahányadossal rendelkező embereket tömöríti. Nos, a színész IQ-ja 142, ami azt jelenti, hogy magasabb, mint az emberek 98%-ának. Egyszer írt is egy komoly cikket ebben a témában a The New Yorker magazinnak. Martin a színészkedés előtt egyébként filozófiát tanult, és azt tervezte, hogy egyetemi tanárként keresi majd a kenyerét.


Míg a humoristáknál a szerencsétlen karakter, a macsóknál a kifejlett izomzet kelti azt az érzést, hogy a férfi feje üres. Dolph Lundgren a Rocy IV-ben tűnt fel, Sylvester Stallone rettenthetetlen ellenfeleként ismerte meg a közönség. A svéd színésznek nem volt gondja az izompacsirta skatulyával, így még negyen akciófilmben vállalt szerepet, hol a jók, hol a rosszak oldalán mutatta meg tökéletesre edzett testét.

Sokáig a rajongók sem tudták, hogy Lundgreen IQ-ja 160, hat nyelven beszél és hogy miután ösztöndíjjal több amerikai egyetemen is tanult, megszerezte a vegyészmérnöki diplomáját. Tanulmányait a színészi karrierje mellett is folytatta, és tudását a saját hasznára tudta fordítani: saját vitamin- és étrendkiegészítő készítményeket dobott piacra, majd könyvet írt arról, hogyan kell edzeni és táplálkozni ahhoz, hogy az ember élete végéig úgy fessen, akár egy akcióhős.


A rendkívül sármos Gerard Butler sem szexszimbólumként kezdte a pályáját. A Glasgow-i Egyetemen tanult jogásznak, és kitűnő minősítéssel végzett. A diploma megszerzése után praktizált is: Skócia egyik vezető jogi cégénél helyezkedett el. Aztán megnézte a Transpotting című regény színpadi változatát, és az akkora hatást gyakorolt rá, hogy a színészet felé fordult.

Kevesen tudják, hogy a 160-as IQ-val rendelkező Ashton Kutchernek van egy ikertestvére, Michael, aki szívbetegen, agykárosodással született. A színész egész életében nagyon kötődött aliglátó, nehezen beszélő testvéréhez, ezért amikor 13 éves korukban kiderült, hogy Michaelt csak egy szívműtét mentheti meg, Ashton a sajátját akarta felajánlani. Már éppen kiugrott volna az ablakon, amikor az édesapja betoppant a szobába azzal a hírrel, hogy találtak donort.

Bár Ashton később, tiniként nem igazán jeleskedett az iskolában, és számos kamaszbalhéban vett részt, mégis egyetemre ment: egy ideig vegyészmérnöknek tanult, hogy megtalálja testvére betegségének a gyógymódját.


A sokunk által zseninek kikiáltott mester, a számos remekmű mögött álló rendezői lángelme, Quentin Tarantino 160-as IQ-jával hivatalosan is egy géniusz. A sors fintora, hogy Tarantino sosem szerzett diplomát, sőt más iskolai bizonyítványt sem, hiszen 15 évesen otthagyta a gimnáziumot. Ehelyett saját magát képezte azzal, hogy egy videotékában vállalt állást, ahol naphosszat nézhette a filmeket. 

"Amikor megkérdezik tőlem, hogy jártam-e valamilyen filmes iskolába, mindig azt felelem: nem, én filmekre jártam" - szokta mondogatni frappánsan a zseniális rendező, akit az Amerikai Filmakadéma két éve érettségi nélkül is díszdoktorrá avatott.


A sportolók esetében ugyancsak működik a rajongói reflex, miszreint vagy a testet lehet edzeni, vagy az agyat, mintha a kettő kizárná egymást. Shaquille O'Neal négyszer nyert csapatával NBA-t, olimpiai és világbajnok, minden idők egyik legjobb kosárlabdázója. A 216 centiméter magas férfi sportkarrierje mellett több filmben is szerepelt, szerencsét próbált a zeneiparban és műsorvezetőként, évek óta szakkomentátorkét dolgozik.

Talán ezért könnyű azt gondolni, hogy az iskolára nem maradt ideje, pedig ha kisebb-nagyobb szünetekkel is, de szakított időt a diploma megszerzésére. Játékosévei alatt ugyan kimaradt az egyetemről, de megígérte az édesanyjának, hogy visszatér, és meg is tartotta a szavát. 2000-ben kapta meg az alapdiplomát, majd 2005-ben befejezte a mesterképzést, és folytatta a tanulást. A sportoló szerint bármikor eljöhet az idő, amikor hagyományos munkát kell vállalnia, vonzza a tanítás és a jog világa is.