Rotschild Kláráról a mai napig legendák és mítoszok keringenek. Hihetetlen karriert futott be; nemcsak ő, hanem a legendás Rotschild-manökenek is, akiket "Klári néni" a szárnyai alá vett. Hogy csak az egyik legismertebbet említsük közülük: Pataki Ági is innen indult. Tragikus halála sem volt mindennapi lezárása az életének. Elképzelhető az, hogy egy ilyen erős asszony, aki túlélte a vészkorszakot, családja, férje elpusztítását, mindvégig pályán maradt, kirobbanó sikert ért el, majd egy sikertelen fogbeültetés miatt öngyilkosságot kövessen el?
Gábor Zsazsa 1968-ban járt Rotschild Klára szalonjában
A gazdag bankárcsaládnak csak névrokona, de tulajdonságaikat illetően számos közös vonásuk volt: éleslátás, fortély, akaraterő, szakmaszeretet, zsenialitás. A legenda szerint a pénzember Philippe de Rothschild Budapesten járva ellátogatott híres szalonjába, és a bemutatkozás után megkérdezte:
"Asszonyom, önben melyik Rothschild-ág leszármazottját tisztelhetem?" A válasz rövid volt: "Tekintsen csupán a divat királynőjének!"
Nem volt gyermeke, nem volt szerelme, csak kicsi, Vogi nevű hófehér uszkárja kísérgette, amit a Vogue divatmagazin nyomán keresztelt el. Negyvenkét éve halott már, ám legendája mind a mai napig foglalkoztatja a közvéleményt. Nem csoda: Váci utcai szalonjában megfordultak a korszak leghíresebb színésznői, politikus- és diplomatafeleségei.
Nemcsak Kádár Jánosné, Jovanka Broz Tito, Franz Vranitzky osztrák kancellár és Reza Pahlavi sah hitvese, hanem Honthy Hanna, Házy Erzsébet opera-énekesnő, Psota Irén, Halász Jutka vagy a Szállnak a darvak című szovjet film feledhetetlen hősnője, Tatjana Szamojlova is. No és vásárolt itt az Amerikában élő Gábor Zsazsa, aki ugyan elfelejtett fizetni a ruhákért, de hazautazása után azt kürtölte szét, hogy őt itt lenyúlták és becsapták.
„Jovanka még a Rotschild Kláránál is varratott. / Egyszer még maga is járt próbán a Váci utcában / de általában a Klára ugrott le Belgrádba a snittek miatt / Én nem voltam ilyen jó vevő, / mert ha egyszer-egyszer megjelentem is Kláránál / akkor is én vittem nemcsak az anyagot, de még a bélésre valót is - Részlet Kornis Mihály Kádárné balladája című drámájából
Sokan vélik úgy: a vörös divatdiktátorként is emlegetett Rotschild Klára talán a legnagyobb rejtély a szocialista divattörténelemben, amely valamikor az 1950-es évek legelején az állami konfekcióipar megteremtésével kezdődött, és csak a hatvanas évekre finomodott annyira a helyzet, hogy a vásárlók nyolcvan százaléka elégedett lehessen a késztermékekkel. Rotschild Klára története éppen ezért különös és érdekes:
hogyan működhetett ez az apró termetű divatdiktátor egy diktatúrában? Annál is inkább, mivel Klára karrierje jóval a világháború előtt, még az "ántivlágban" kezdődött.
Robert Capa: Divatbemutató a Váci utcai Rotschild szalonban - 1948 Budapest
Bundasőn!
Magáról úgy beszélt, mint aki egy "szabászasztalon látta meg a napvilágot", arra célozva, hogy édesapja, Rothschild Ábrahám (így, th-val) kedvelt úri és édesanyja, Spirer Regina pedig jó nevű női szabó volt. Klára otthon babáin addig tekergette a maradék kelmét, amíg nem sikerült valami extravagáns öltözéket alkotni a rongyokból.
Érdekes módon azoban sem rajzolni, sem varrni nem tanult meg, ennek ellenére a szakma zsenijeként emlegették. Hihetetlen tehetsége volt: ránézésre, a szabóbábun képes volt tökéletes munkát végezni a ruhán.
Már a háború előtt, a hamincas évek elején megteremtette finom eleganciájáról híres, a legújabb párizsi divatot követő szalonját, a magyar és a nemzetközi arisztokrácia legnagyobb örömére. Itt rendelt esküvői öltözéket Horthy István násznépe és Faruk egyiptomi király jövendőbelije is. A fizetségen kívül egy különleges, domború mintával díszített aranykarperecet kapott a királytól, melyet haláláig viselt.
Karrierjét Faruk egyiptom király és a Horthy család esküvőjével alapozta meg
Talán ezeknek a kitűnő kapcsolatoknak köszönhette, hogy a zsidótörvények alatt is csupán átmenetileg volt - és akkor is csak névleg - keresztény tulajdonosa az akkor már férjnél lévő asszony Glücksthalné Rotschild Kláraként vezetett szalonjának. Ungvári Tamás író, aki rokonságban állt Klárával, közös élményeik egyik érdekes epizódját így eleveníti fel:
"Gyerekkorom egyik legkülönösebb élménye volt, amikor 13 éves koromban, szüleimmel és még néhány szabóval együtt én is elmehettem Párizsba, egy divatbemutatóra. Velünk jött Rotschild Klára is, 1943-at írtunk, Párizs német megszállás alatt volt, de még ez sem volt elegendő ok, hogy Balenciaga legújabb kollekcióját ne nézzük meg - emlékszik vissza Ungvári Tamás. - Felszálltunk a vonatra, Hegyeshalomnál feltettük a sárga csillagot - Magyarországon akkor még nem kellett viselni -, Párizsban meg levettük, bár nem lett volna szabad, csak ott nem vették ezt olyan szigorúan: Párizs mégiscsak Párizs. Emlékszem, hogy tankok voltak a Champs-Élysées-n, de arra még jobban, hogy milyen szép ruhákat láttunk.”
A Rotschild-manökenek közé bekerülni hatalmas rang és megtiszteltetés volt
Valószínűleg Rotschild Klára még élénkebben emlékezett erre: szinte a memóriájába véste az öltözékeket. Később is ez volt az erőssége a "szocialista Mata Hariként" is becézett tervezőnek, aki
nemcsak a Givenchy-, Dior- és Nina Ricci-modelleket tudta egyetlen szemrevételezés után tökéletesen lekoppintani, majd "pestiesíteni", hanem a saját lelki szemei előtt megjelenő kompozíciókat is képes volt úgy, olyan plasztikusan leírni, hogy munkatársai realizálni tudták az álmait.
A kész műremekeket szinte gyermeki örömmel fogadta: "Bundasőn! Bundasőn!" - tapsolt karosszékében. Nem beszélt egyetlen idegen nyelven sem, de hallotta, hogy német vevői valahogy így lelkesednek, ha valami tetszik nekik.
Tökéletességre vágyott - és el is érte modelljeivel
Jovanka büsztje
A háború azonban nagyon megtépázta. Férjét és szüleit elhurcolták, családjából szinte senki sem tért vissza Auschwitzból. Ő maga a svéd védett házban élte át a vészkorszakot, és sohasem ment újra férjhez. 1949 után az üzletét a kommunista hatalomátvételt követően államosították, ebben az időben egy ideig újságárusként dolgozott, ám ekkor is talpra állt.
Jó érzéke volt ugyanis ahhoz, hogy mindig megtalálja a megfelelő kapcsolatokat.
Még sejtéseink sincsenek arról, hogyan nevezték ki a Különlegességi Női Ruhaszalon vezetőjének, ami ugyan az Állami Áruházak (majd Centrum Áruházak) alá tartozott, de valójában egy darabka Párizst, az elegancia szigetét jelentette a Váci utcában.
Különösen így volt ez az 1956-os forradalom után a konszolidálódó 60-as években. A szalon homlokzatán később már vörösréz betűkkel csak annyi állt: Clara.
A legendás Clara szalon
Belépve valóságos időutazáson vehetett részt a vendég: a fogadóteremben minden olyan eleganciát sugárzott, mintha Rotschild Klára nem is boltvezető, hanem tulajdonos lett volna. De szimbolikusan az is volt:
párizsi kiruccanásait évente kétszer a szocialista állam fizette, ám ő, akárcsak Honthy Hanna, úgy viselkedett, olyan sztárallűröket vett fel, mintha a háború előtt, a népi demokráciát megelőző "ántivilágban" élne.
Valószínűleg azért tehette, mert az ország vezetői hamar rájöttek: a divat nemzetközi nagyhatalom. Ugyanis nemcsak a hazai és a baráti országok pártvezető-feleségei és kiváltságosai jártak már hozzá, de egyre több nyugat-európai hölgy is, ami cseppet sem volt mellékes a valutára oly éhes államkincstárnak.
Simonovics Ildikó divattörténész, tudományos kutató - aki Divat és szocializmus című doktori disszertációjában külön fejezetet szentelt Rotschild Klára munkásságának -, nem gyanít kémkedést, beszervezést, egyszerűen az asszony lenyűgöző tehetségének és remek emberismeretének könyveli el hatalmas sikerét. Ezt erősit meg Majtényi György történész K-vonal című könyvében, miszerint Rotschild Klára
„nagyon ügyesen építette ki és használta fel a kapcsolatait. Mindenféle körökben mozgott, jóban volt emigránsokkal, diplomatákkal, ami persze gyanússá tette, ugyanakkor kiváltságos helyzetben is volt, hiszen a legmagasabb pártvezetők feleségeit öltöztette, s szinte baráti viszonyban volt velük, ám arról nem tudni, hogy az 'állami szalontulajdonost' megpróbálták-e beszervezni. Az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltárában (ÁBTL) olyan iratok sincsenek, amelyek kifejezetten az ő megfigyelésére utalnának."
Rotschild Klára karrierje tehát nem a kommunizmus vívmánya volt, bármennyire is szeretnék egyesek erre a sorsa predesztinálni a tervezőt.
Már a háború előtt megteremtette finom eleganciájáról híres, legújabb párizsi trendeket követő szalonját
A Clara szalonban készült darabok címkéjébe belevarrták a legendás C. R. monogramot, ami a 60-as évek végétől abszolút márkává vált. Klára ugyanis párizsi összeköttetései révén - az állami valutakeretből - tudott divatos, modern és jó minőségű anyagokat és kellékeket hozatni.
Ám karrierje szempontjából tán legfontosabb, hogy tisztában volt azzal: a kiemelkedő színvonal, a minőség és a megbízható munka önmagában nem sokat ér, körítésre is szükség van. Pletykára, cirkuszra.
Aligha véletlen hát, hogy a szalonjában vagy a Gundelban, esetleg a Gellért Szállóban nemegyszer pedig a Petőfi téri lakásának tetőteraszán megrendezett divatbemutatói a kor jelentős társadalmi eseményei lettek, ahol a vásárlók mellett a legdivatosabb színésznők és táncdalénekesek is felvonultak. Így nemcsak a fiatal, jómódú kuncsaftok kapták fel, de a sajtó is. Izgalmas kreációit a francia tervezők munkáihoz hasonlították.
Rotschild Klára időskorában is nagyvilági életet élt, megjelenésére rendkívül igényes volt, naponta járt fodrászhoz, időnként rózsaszínre, máskor kékre festette haját
A vásárlók között meg igazán nagy neveket találunk még Nyugat-Európából is, ez pedig valóban hozott a konyhára a valutára éhes államnak is. Az istei Lollo, azaz Gina Lollobrigida magyaros mintákkal hímzett nagyestélyijét például évekig emlegette a közvélemény.
A legtöbb legenda azonban Jovanka, a jugoszláv államelnök, Joszip Broz Tito felesége köré szövődött. Állítólag mellszobrát küldték el a szalonba, a márványt maga Meštrović mester faragta ki. A legenda persze csak legenda, hiszen egy márvány büsztön nem lehet ruhát próbálni.
Volt viszont egy méretre készített Jovanka próbaba, amit később vattával kellett kitömködni, hogy lépést tudjanak tartani a hízásra hajlamos asszony méretváltozásaival.
Egy másik történet szerint egy szőrmékkel és drága anyagokkal megpakolt és az Astoria előtt parkoló Citroënt, amelyben Jovanka és testvére hozta Párizsból a szalonban megrendelt ruháikhoz a hozzávalókat, egy házaspár feltörte és kirámolta. Az állítólag marxista egyetemet végzett férj a börtönben azzal védekezett, hogy a "büdös burzsujokat" nem kell sajnálni, "nem bűn, ha megrövidítjük őket". A szalonban ekkor izgalmas napok következtek: a ruhák - az incidens dacára - rohammunkában valahogy mégis elkészültek időre.
Divatbemutató a Clara szalonban
Nem volt búcsúlevél
Klárát - aki csak a munkájának élt - mindenki szerette: naivan bohókás, szeretetreméltó ember volt. Munkatársai imádták; egyrészt emberi tulajdonságai miatt, másrészt mivel az akkori hazai viszonyokhoz képest tisztességesen meg is fizette őket. Kláránál dolgozni tehát egyaránt jelentett emberi és anyagi megbecsülést.
Munkatársaival bensőséges kapcsolatot ápolt, vacsorákat rendezett nekik, és mivel gyermeke nem született, így több varrónője gyermekének is ő lett a keresztanyja.
Hálás volt munkatársainak: szabászának, varrónőjének egy-egy "remekmű" után a szó szoros értelmében kezet csókolt. Munkamániás volt, a bemutatókra készülve éjjel-nappal dolgozott, látni akart minden mozzanatot.
Pataki Ági egy divatbemutatón Rotschild Klára lakásán 1970 körül
"Akkoriban nem léteztek casting- vagy modellügynökségek, a manökenek véletlenül keveredtek a szakmába, például úgy, hogy leszólította egy fotós az utcán. Én korábban spanyol tolmácsként dolgoztam. 1970-ben, egy magas rangú dél-amerikai delegáció kísérő-programszervezőjeként egy Rotschild-divatbemutatót rendeltem a feleségek számára. Ám ott kiderült, hogy egy lánnyal kevesebb van a szalonban, ezért megkértek, hogy ugorjak be. Ez akkor nagyon viccesnek tűnt - de annyira jól sikerült a beugrás, hogy Klári néni egyből meghívott a következő nagy divatbemutatójára, sőt ott mindjárt én lehettem a menyasszony, ami a legnagyobb megtiszteltetés egy manökennek." - Részlet Patai Ági a Magyar Narancsnak adott interjújából
A Rotschild-manökenek közé bekerülni igen nagy rang és megtiszteltetés volt. De cserében mindent alá kellett rendelniük a szalon szabályainak.
Előny élveztek a nyelveket beszélő, viselkedni tudó "úrilányok", akiknek kötelező volt a hajukat egyszerű kontyba kötni, és ékszerként maximum egy apró fülbevalót viselhettek, nehogy elterelődjön a figyelem a modellről. Szépen végigsétáltak a kifutón, majd az utolsó menyasszonyi ruhás lány kezét fogva
megjelent maga az idős korában is ápolt, naponta fodrászhoz járó, fehér haját olykor rózsaszínűre vagy kékre festő tervezőnő: a közönség tapsolt, ő pedig élvezte a sikert.
Ezért olyan nehéz elhinni, hogy 1976. november 13-án, élete hetvenharmadik évében kivetette magát hetedik emeleti lakása konyhájának lichthófra néző ablakából. Sokan kétségbe vonják, hogy öngyilkos lett. De a körülmények azt mutatják, hogy csakis így történhetett. Hosszú időn át, sokat szenvedett sikertelen fogbeültetése miatt; pokoli fájdalmak között rendezte meg az év szeptemberében egyik legcsodálatosabb divatbemutatóját a Gundelban, amely a legutolsó lett...
Azóta is sokan gyártanak összeesküvés-elméleteket, amelyek szerint a feltörekvő generációk máshogy nem tudták elmozdítani trónjáról, vagy éppen valaki a gyönyörű Petőfi téri, tetőteraszos lakására ácsingózott, s ezért segített neki kilépni az ablakon. Ez azonban nem valószínű. Az idős asszonyt más eszközökkel is félre lehetett volna állítani, nem lett volna szükség gyilkosságra. Tény, hogy búcsúlevelet nem hagyott hátra, talán nem is lett volna kitől igazán elbúcsúznia.
"Ruhakölteményei 120 - 400 dollárért kaphatók." - írta 1967 decemberében a Life magazin Rotschild Kláráról, hozzátéve, hogy akkoriban az átlagfizetés 80 dollár volt, egy átlagos nő pedig 7 dolláros konfekciót hordott
Forrás: itt, itt és itt, továbbá Majtényi György: K-vonal című könyve.
