A mára ikonikussá vált képen a fekete nő egy fehér férfival a háta mögött, egyedül ül a buszon az alabamai Montgomeryben, és a mellette elsuhanó tájat nézi. Néhány éve Amerikában bélyeget is készítettek a fotóból Rosa Parks századik születésnapjának emlékére. 2005-ben bekövetkezett halála idején pedig az amerikaiak már úgy tisztelték, mint egy köztük élő szentet. De mit tett ez a nő, amitől nemzeti hőssé vált?
„Csak annyit tudtam, miközben letartóztattak, hogy ez volt az utolsó alkalom, hogy ilyen megaláztatásnak tettem ki magam.”
Bill Clinton a Szabadság Emlékérmet adományozta neki 1996-ban, az Amerikai Kongresszus aranyéremmel jutalmazta 1999-ben, halála után elnököknek kijáró tiszteletadással helyezték örök nyugalomra a Capitoliumban. Az első nő, aki e megtiszteltetésben részesült, és az első fekete nő, aki szobrot kapott az amerikai Nemzeti Szoborcsarnokban.
Barack Obama szerint, amikor Rosa Parks nem adta át a helyét a buszon egy fehérnek,
mindörökre megváltoztatta az Egyesült Államokat, és a világ "elindulhatott az igazság és egyenlőség felé vezető úton".
"A busz volt azon dolgok egyike, amely megértette velem, hogy két világ van: egy fekete és egy fehér világ"
Ahol az igazi változás kezdődött
A csendes, bájos, világosbarna bőrű, jól öltözött Mrs. Rosa Parks a kalapjában, kabátjában és szemüvegében a rasszizmus erőszakmentes elutasítását jelképezi a mai napig Amerikában. Azt képviseli, ami a legjobb a déli államok embereiben: finom kontrasztot teremt azokhoz az északi fekete radikálisokhoz képest, akik a jogaikat hangosan követelték.
Magabiztos összeszedettsége a helyes utat mutatta afelé, hogyan lehet valódi változást elérni. Parks 1955-ben ellenszegült annak a megalázó gyakorlatnak, miszerint bármely életkorú és nemű fekete személynek fel kell állnia, hogy egy fehér le tudjon ülni.
Ellenállása és az ezt követő letartóztatása eredményezte a 381 napig tartó Montgomery buszbojkottot, amely azután ülősztrájkhoz, tiltakozó felvonulásokhoz és kampányokhoz, végül az 1964-es civil jogi törvényhez, majd az 1965-ös szavazati jogi törvényhez vezetett.
Parks akiójából nőtt ki a feketék ellenállási mozgalma Amerikában, ennek nyomán vált Marin Luther King Amerika lelkiismeretévé.
Martin Luther Kinggel
A szabadságmozgalom anyja
Míg azonban King tudatosan alakította saját nyilvános személyiségét, a Parksról kialakult kép kikerült gazdája ellenőrzése alól. Sokáig úgy élt a köztudatban, mint akinek a szája csukva, a gondolatai pedig máshol járnak. Obama egykori elnök is azt az általános véleményt fogalmazta meg vele kapcsolatban, miszerint Parks "nem akart mást, csak hazajutni egy hosszú munkanap után, és eszébe sem volt, hogy történelmet írjon."
Ahogyan azonban Jeanne Theoharis életrajzíró fogalmaz Mrs. Rosa Parks rebellis élete című könyvében, az elnök által is népszerűsített elképzelés jogtalanul homályosítja el Parks életre szóló harcos elkötelezettségét. Rosa ugyanis nem csupán egy középkorú nő volt, aki csak a fáradtsága miatt maradt ülve. Egyszerre volt félénk és harcias, és egész életében elkötelezett politikai aktivistaként dolgozott.
"Nem akartam, hogy igazságtalanul bánjanak velem, hogy megfosszanak egy ülőhelytől, amiért fizettem. Itt volt az idő... itt volt a lehetőség, hogy kiálljak azért, amiben hiszek, hogy kifejezzem, mit éreztem, mikor így bántak velem."
"Itt volt az idő..."
Aki nem adta át a helyét a buszon
1955. december 1-jén elindult a munkahelyéről - varrónőként dolgozott Montgomery áruházának varrodájában -, majd buszra szállt, és leült valahol középen. Amikor a fehérek számára fenntartott ülések megteltek, a sofőr arra utasította a feketéknek kijelölt helyen utazókat, adják át helyüket a fehér utasoknak.
Parks nemet mondott, mire a sofőr kihívta a rendőröket. Amikor a kiérkező rendőrtisztek a rendbontó után érdeklődtek, a sofőr rámutatott az asszonyra: "ez volt az." Nem állt ellen, amikor a rendőrök letartóztatták, a Városházára vitték, és azt kérdezték tőle, részeg-e.
Parks ellenállása nagyon is átgondolt volt, nem egyszerűen a fizikai kimerültség motiválta. Ahogy későbbi nyilatkozataiban elmesélte:
"Az emberek gyakran azt hiszik, azért nem adtam át a helyem, mert fáradt voltam, de ez nem igaz. Nem voltam fáradt fizikai értelemben, legalábbis nem voltam fáradtabb annál, mint általában szoktam lenni egy munkanap után. Nem, valójában abba fáradtam bele, hogy folyton meghátráljak."
Ült, hogy kiálljon a jogaiért
A buszbojkott, ami megváltoztatta a világot
Parks egyébként nem az első volt, aki ellenállt a buszos szegregációnak. Egy Claudette Colvin nevű, szintén fekete nőt már letartóztatták korábban azért, mert nem adta át a helyét a buszon, és többeket is megvertek már az engedetlenségükért.
Rosa Parks esete azonban az egész amerikai sajtót Montgomerybe csalogatta, különösen, amikor négy nappal később a buszban történetek miatt bíróság elé állították, és bűnösnek nyilvánították "zavarkeltő magatartás és a helyi rend megszegése miatt". Pénzbírság megfizetésére ítélték, ám Rosa fellebbezett, amivel még inkább megdöbbentette a közvéleményt.
December 5-én - azon a napon, mikor Rosát bűnösnek nyilvánította a bíróság - kis csoport verődött össze a városban, hogy buszbojkottot szervezzen. A mozgalomnak a "Montgomery Fejlődéséért Szövetség" nevet adták,
vezetőjének pedig a fiatal és tettrekész Martin Luther Kinget választották.
A Férfi, akinek volt egy álma
Parks a polgárjogi mozgalom központi alakjává vált. Ki is lett volna nála alkalmasabb erre, hiszen őt bátran mutogathatták nyilvánosan, a tisztességes, férjes asszonyt, a keményen dolgozó nőt, a vallásos, művelt hölgyet, aki nem érdemelt ilyen bánásmódot.
Tiltakozásuk célja nem volt más, mint hogy faji megkülönböztetés nélkül utazhasson bárki a tömegközlekedési eszközökkel. A bojkott szervezői arra biztatták a fekete bőrű lakosokat, hogy egy napig ne szálljanak buszra. Kiáltványukban ez állt:
"Kérünk (...) minden négert, hogy a letartóztatás és tárgyalás elleni tiltakozásul (...) ne használják a buszokat. Kérjük a gyerekeket és felnőtteket, ne szálljanak buszra hétfőn."
Így is történt. Egyetlen színesbőrű sem szállt buszra hétfőn. Sem kedden. Sem szerdán. És bár eredetileg egynaposra tervezték a megmozdulást, végül 381 napig tartott. Ez akkora anyagi kárt okozott a busztársaságnak, hogy 1956. novemberében kénytelenek voltak eltörölni a faji elkülönítésről szóló törvényt.
"...itt volt a lehetőség, hogy kiálljak azért, amiben hiszek"
Ez hatalmas siker volt, ami nagyon sokat lendített a faji megkülönböztetés elleni harcon. Híres alakká emelte Martin Luther Kinget és persze Rosa Parksot is. A kongresszus pedig 1964-ben elfogadta azt a törvényt is, amely megtiltotta, hogy bárkit megkülönböztessenek faji hovatartozása, bőrszíne, vallása vagy származása alapján.
Később a Look magazin elkészítette Rosa Parkról azt a fényképet, amely azóta ikonikussá vált. Egy egyedül utazó fehér férfi ül mögötte a buszon; az illető valójában nem egy helyi lakos, hanem maga a riporter volt, aki a sztorit írta.
Rosa Parks ugyan elérte a célját, ami a faji megkülönböztetés megszüntetését illeti, ám férjével számos atrocitással kellett szembenézniük: gyűlölködő hívások, halálos fenyegetések sora mellett a munkahelyét is elvesztette. A nyolc hónapos buszbojkott után végül az elszegényedett Parks család Montgomeryből Detroitba költözött.
Anyagilag egészen 1965-ig bizonytalan volt a létezésük, akkor azonban Parks stabil állást talált magának John Conyers képviselő detroiti irodájában titkárnőként és recepciósként, majd innen ment nyugdíjba 1988-ban. Csak valamikor a hetvenes évek végétől kezdett el a személye körüli homály oszlani, akkortól viszont nemzeti, sőt történelmi hősként kezdték kezelni.
Szembeszállt a világgal
Nyugdíjas korában írt önéletrajzában elmeséli, hogy a rasszizmussal már gyermekkorában kénytelen volt megismerkedni, mivel akkoriban az élet minden területén megkülönböztették egymástól a fehér és a fekete bőrszínű embereket.
Mikor gyerek volt, az iskolabusz még csak a fehér gyerekek számára volt elérhető, a feketéknek gyalogolniuk kellett.
"Láttam a buszt minden reggel elsuhanni mellettem az iskolába menet. Az egy másfajta életforma volt, nekem pedig akkor még nem volt más választásom, mint elfogadni azt, ami a szokás volt. Mindenesetre a busz volt azon dolgok egyike, amely megértette velem, hogy két világ van: egy fekete és egy fehér világ."
Jellegzetes kép a szegregáció idejéből, amely ellen Rosa Parks harcolt
Rosa Parks kilencvenkét éves korában halt meg, gyermeke nem született. A temetésén a szintén színes bőrű nő, Condoleezza Rice azt mondta:
"Ha nincs Parks, belőlem valószínűleg soha nem lehetett volna az Egyesült Államok külügyminisztere".
A szertartás hét órán át tartott, koporsóját egy ahhoz hasonló buszban szállították végső nyughelyére, mint amilyenben annak idején nem adta át a helyét egy fehér férfinak.
Önéletrajzi kötetén túl számos könyv és film dolgozta már fel életét és munkásságát
