Gyönyörök háza - ez díszelgett a francia festőóriás Marquises szigeti otthona homlokán, provokatív szándékkal felpingálva. A sors fintora, hogy Gauguint - feljegyzései szerint - a bennszülött nők mégsem tudták igazán boldoggá tenni. Párizstól több ezer kilométerre is feleségéhez vágyakozott; a nőhöz, aki eldobta magától, és aki örökre elérhetetlenné vált a férfi számára.
"A jövő most már biztosítva van, és én boldog, nagyon boldog leszek, hogy megosztod azt velem. Igaz, szenvedélyeink elcsitultak, és szürkül a hajunk, de még élvezhetjük a béke és a lelki boldogság időszakát, körülvéve gyerekeinktől, akik hús a húsunkból, vér a vérünkből… Isten veletek, drága Mettém!" - írta Paul Gauguin
Dániában élő feleségének 1891 tavaszán, mielőtt az Oceanien nevű utasszállító hajó elindult volna vele Tahiti felé. Ám az áhított szép jövő másképp alakult…
Mette Gauguin, a festő felesége
A negyvenes férfi bágyadtan bámult a horizont felé az Indiai-óceán trópusi melegében. Ezekben a percekben nem annyira a jövő foglalkoztatta, mint inkább a múlt. Gyermek önmagára gondolt, arra, amikor először kelt át az óceánon, alig kétévesen.
Szülei úgy gondolták, jobban járnak, ha Dél-Amerikában keresnek menedéket Napóleon önkénye elől, ezért búcsút intettek Franciaországnak. Ám amikor elérték Peru partjait, az apa már nem élt, szívszélhűdés végzett vele a hajón. Az özvegy kétségbeesve lépett az ismeretlen földrészre, csak abban reménykedhetett, hogy Limában élő rokonai befogadják őt és két gyermekét. Gazdag nagybátyja szerencsére tárt karokkal fogadta őket.
Öt gondtalan, fényűző év következett. A kicsi Paul elemében érezte magát, Lima színes emberfogataga, örökké rikoltozó egzotikus madarai, buján virágzó növényei, pálmafái örökre elbűvölték.
Aztán visszaköltöztek Párizsba, és a következő negyven év öntudatlanul is e paradicsomi állapot iránti vágyakozással telt, a művész tele volt reménységgel, hogy egyszer csak újra megleli az álmot, és keze alatt végre megszülethetnek a színektől harsogó, világhírű Gauguin-festmények. És most ez az álom már csupán kéznyújtásnyira volt tőle. Tizenöt csomó sebességgel közeledett a civilizáció által érintetlen dél-tengeri szigetvilág felé…
Már gyermekként elbűvölték a buján virágzó növények
Anyám szeme
Ám Gauguin nem csupán a színeket és az egyszerű, buja trópusi életet nélkülözte Párizsban. Édesanyja hiánya legalább ennyire fájón nehezedett a lelkére. Eszményített képet őrzött róla, egy olyan asszonyét, aki - bármit tett is az ő örökké felefedezni vágyó fia - teli szeretettel, odaadóan fordult feléje. Felnőttként Paul ezt írta róla:
"Milyen kecses és csinos volt az anyám, amikor felvette limai ruháját!" És a szeme, "ez a szem, amely oly parancsoló és szelíd, oly tiszta és simogató!"
Ezt kereste a szőke dán lányban is, akit 24 évesen sodort elé a sors Párizsban. Paul már túl volt a katonai szolgálaton, és matrózként bekalandozta a fél világot, nem vágyott másra, mint hogy egy szerető nő ölén megpihenhessen. Hogy miért pont a hideg, felvágott nyelvű Mette-et választotta? Maga sem tudta megmagyarázni.
Mette, a dán lány meglehetősen különbözött az érzelmes franica nőktől
Mindig is a különleges, a szokatlan érdeklete, és a dán lány alaposan elütött az érzelmes, ám rafinált párizsi nőktől. 22 éve minden pimaszságával és elevenségével úgy hatott a dekadens francia fővárosban, mint egy korty üdítő ital. Pault azonnal levette a lábáról.
A fiatalember tőzsdeügynöki karriere ekkor már javában ívelt felfelé, Mette jó anyagi körülmények között hozhatta világra első gyermeküket, Aline-t. A kislányt a nagyanyja nevére keresztelték, és talán nem véletlen, hogy az öt gyerek közül egyedül az ő szerető tekintete kísérte el apját Tahitire.
"Ha megnövök, én leszek a feleséged!" - búcsúzott tőle sírva Koppenhágában. Gauguinnek valami azt súgta, utoljára találkoznak.
"Ha megnövök, én leszek a feleséged!"
Észak jégszívű lánya
A fentiekből úgy tűnhet, Gauguin békében élt a családjával egészen indulása napjáig. Csakhogy Mette már nyolc évvel korábban hazamenekült a szüleihez Dániába. Azt remélte, döntése majd kijózanítólag hat a férjére, akinek egzisztenciáját egy katasztrofális pénzügyi válság elsodorta, és azóta kizárólag szenvedélyének, a festészetnek élt.
Soha nem értette meg, hogy Paul tehetsége harmincöt évesen hirtelen követelőzni kezdett, és hogy a csőd csupán ürügyet szolgáltatott neki arra, hogy végre az igazi hivatása felé forduljon. Mivel tartalékait hamar felélte, hol kölcsönökből, hol alkalmi munkákból tengette napjait. A józanságáról híres asszony úgy gondolta, nem tehet egyebet, mint hogy megmenti tőle a családot.
Az igazság azonban az, hogy a dán asszony soha nem hitt Gauguin zsenijében.
Felesége sohasem hitt Gauguin zsenijében
Akkor is csak az üzletet látta a festészetében, amikor Gauguint már egész Franciaország istenítette. Korlátoltsága megakadályozta abban, hogy értékelje és lelkileg támogassa nagyra hivatott társát. Pedig Gauguin mindent megtett, hogy családja számára megélhetést teremtsen. Levelezése másról sem szól, mint arról, hogyan próbálja képeit kétségbeesetten eladni. Sajnos legtöbbször elutasításban részesült.
Évtizedeknek kellett eltelnie a halála után, mire az impresszionosta festmények elfadásra találtak a nagyközönség körében. Persze nem ő az első nagy művész, aki nem lehetett próféta a saját hazájában. Szerencsére azonban a legsúlyosabb nélkülözések idején sem hagyta cserben az önbizalma. Biztos volt benne, hogy eljön az az idő, amikor látomásai végre alakot öltenek a vásznain. Ehhez azoban egy időre el kellett vonulnia a világ zajától…
Tahiti és a gyönyörök háza
Tahiti szirénje
Tahiti kezdetben csalódást okozott a festőnek. Korántsem azt az érintetlen, civilizációtól távol eső sziget volt már, amilyennek képzelte. Az utolsó ötven évben ellepték a franica misszonáriusok és a telepesek, mire a művész megérkezett, már nyoma sem maradt az egykor virágzó tahiti kultúrának. A bennszülöttek száma egyre fogyott, a fehérek ajándéka, a tüzes víz és a számtalan behurcolt betegség megtizedelte őket.
Gauguin is cipelte magával a bajt. Az utóbbi évek agglegényélete, a sok rosszlány és alkohol meggyengítették robosztus szervezetét, és kiütköztek rajta a szifilisz első jelei. Ez azonban nem tartotta vissza attól, hogy nőt keressen magának.
A sziget ugyan nem volt nagy, de a járást alaposan megnehezítették az erdei utakon átfolyó vízmosások és a trópusi klímán elburjánuó növények. Gauguin kénytelen volt időnként pihenést beiktatni a maga és a lova számára. Egy alkalommal egy bennszülött férfi invitálta be a kunyhójába. Megkérdezte tőle, mi járatban van, mire a festő valahogy elmagyarázta neki, hogy feleséget keres.
Tehura nem okozott csalódást
Meglepetésére a férfi azonnal felajánlotta neki tizenhárom éves lányát. A szülők azonnal behívták Tehurát a kunyhóba, aki első látásra elbűvölte Gauguint. Gyönyörű, értelmes tekintetű kamaszlány volt, fénylő aranybarna bőrrel, és szemlátomást nem volt ellenére a jóképű fehér férfi. Paul megígérte, hogy jól bánik vele, azzal felültette maga mögé a nyeregbe.
Tehura nem okozott neki csalódást. Szorgalmas volt, hallgatag, és odaadóan szeretkezett, ahogy egyébként az összes tahiti nő. Az ottani emberek életöröme kiapadhatatlan, írta később Noa Noa - a szigetet belengő virágillatot jelenti - című önéletrajzában Gauguin.
Bujálkodásaikat meggyónják a helyi papnak, aztán ott folytatják, ahol abbahagyták: táncolnak, fürdenek, szeretkeznek önfeledten.
Bujálkodásaikat meggyónják, aztán ott folytatják, ahol abbahagyták
Alkony Fatu Hiván
Mindazonáltal Gauguin nem szeretett bele Tehurába. Maga sem értette, de élete végéig Mette elfogadására, szerelmére vágyott,
mint az a vadász, aki nem tud eltelni akárhány meglőtt fácánnal, örökké az elérhetetlen nagyvad képe lebeg a szeme előtt.
Pedig Tehura nem győzte kényeztetni párját. Összeismertette a szomszédaival, elszántan tanítgatta az anyanyelvén, minden módon igyekezett enyhíteni a feső magányát. Ez azoban nem jelentette azt, hogy hűséges is maradt hozzá. Tahitin sokférjűség dívik, azaz a nőknek is annyi szerelmi partnerük lehet, amennyit csak akarnak.
Tahitin alkotta élete legszebb képeit
Egy alkalommal Koke - így ejtik a helyiek Gauguin nevét - halászni ment a helyi férfiakkal, és mit tesz isten, az ő horgára akadt a legtöbb hal. Társai boldogan ünnepelték, ám a francia észrevette, hogy közben összesúgnak a háta mögött.
A babona szerint, ha a horog a hal alsó állkapcsába fúródik bele, a halászt megcsalja a felesége, márpedig Koke horga következetesen így akadt.
A festő tekintete elborult, és hazaérve számon kérte Tehurától a napját. A lány nem tagadott. Azt kérte, üsse meg a férje, de Paulnak ehhez soha nem lett volna szíve. Az idill azonban kétségtelenül elreppent. A festő, miután megalkotta élete legszebb képeit, szívfájdalom nélkül búcsút vett tahiti múzsájától, és felszállt egy haza induló hajóra.
Tahitin a nőknek is annyi szerelmi partnerük lehet, amennyit csak akarnak
Párizsban kiállítást rendeztek Gauguin legújabb festményeiből, ám az nem várt bukással végződött. Egy nő elszörnyülködve így kiáltott fel az egyik kép előtt: "Kék kutya! Ki látott már kék kutyát?" Értetlen szavai jelképesek is lehetnének.
Gauguin elkeseredésében újra nyakába vette a világot, és visszatért Tahitire. Tehurát azonban hiába hívta magához, a lány már máshoz tartozott. Kénytelen volt beérni egy nála sokkal lomposabb, fénytelenebb nővel, Paurával, aki később egy fiút szült neki.
Gauguinnek azonban eddigre kitelt a becsülete Tahitin, botrányai miatt kénytelen volt új szigetet keresni. Ezúttal egy még elhagyatottabb helyen, a Marquises szigeteken vert tanyát. Magával vitte nagybátyja örökségét, és kényelmes házat építtetett. A homlokzatára felpingálta:
"Gyönyörök háza".
A lelki sebeire a gyönyörben keresett vigaszt
Sok abszint és vörösbor folyt el az éjszakai tivornyák során, amelyek egyrészt a festő súlyosbodó testi fájdalmait voltak hivatva enyhíteni, másrészt sajgó lelki sebeit gyógyították. Fatu Hiva szigetén bőven akadt még bennszülött nő, aki fekélyes lába ellenére is hajlandó volt vele megosztani az ágyát, és ő ki is használta modelljei adakozó természetét.
Ez azoban már kétségtelenül az alkony közeledte. Még egy utlsó felvillanás, a gyönyörű Tohotaua szerelme, akiről a Lány legyezővel című híres képét festette, és Gauguin örökre letette az ecsetet. 1903. egyik szikrázóan napsütéses reggelén bennszülött barátja talált rá holtan. Európa egyik legnagyobb művészét a sziget felett magasodó hegyen temették el, a helyi püspök így emlékezett meg róla jelentésében:
"Meghalt egy Gauguin nevezetű, megvetésre méltó egyén, aki neves művész volt ugyan, de ellensége Istennek és mindennek, ami erkölcsös. Ámen."
Az utolsó szerelem: Tohotaua - A Lány legyezővel című képe után Gauguin örökre letette az ecsetet
