Tényleg lehetséges egyszerre több emberbe szerelmesnek lenni, vagy a poliamoria csak alibi a megcsalásra? Ha eddig nem tudtad pontosan, hogyan is működik a többszerelműség, most egy fiatal lány történetén keresztül testközelből ismerkedhetsz meg a poliamoria titokzatos világával. A téma kiváló szakértőjét, Dr. Farkas Dániel pszichológust is megkérdeztük a non-monogám kapcsolatok lelki hátteréről: vajon milyen az a párkapcsolat, ahol a "párt" három vagy több ember alkotja?

poliamoria többszerelműség psziché lélek test pszichológus szakértő Dr. Farkas Dániel

Sokan úgy nőttünk fel, hogy az élet rendje az, amikor a királylány találkozik a megfelelő herceggel, és attól kezdve majd boldogan élnek, míg meg nem halnak. Ketten. Ettől pár egy pár. Éppen ezért nehéz elképzelni - legalábbis azoknak, akikkel még soha nem történt ilyen -, hogy egyszerre egynél több embert is szerethetünk. Pedig többek szerint ez nagyon is lehetséges.

A Poliamoria Magyarország honlapja szerint a kifejezés a görög "poli" és latin "amor" szavak összefűzéséből származik, és több szerelem vagy többszerelműség a jelentése. Először 1990-ben definiálta Deborah Anapol pszichológus, maga a szó 1999-ben került be az Oxford szótárba.

A többszerelműek legnagyobb hazai közössége jelenleg több mint ötszáz tagot számlál.

poliamoria többszerelműség psziché lélek test pszichológus szakértő Dr. Farkas Dániel

NEM KELL(HET) MÁS?

Az évszázadok alatt belénk ivódott, hogy szerelem csakis két ember között szövődhet. Amint az egyikük elkezd kikacsintani, akkor az általános közvélekedés szerint a kapcsolatnak vége. 

poliamoria többszerelműség psziché lélek test pszichológus szakértő Dr. Farkas Dániel- A nyugati kultúrára jellemző monogámia egy társadalmi konstrukció - kezdi Dr. Farkas Dániel pszichológus. - Két ember kapcsolata számít elfogadottnak, legalábbis nyítan.

A legtöbb ember élete során bizony megtapasztalja, milyen az, amikor egyszerre két vagy több emberhez is vonzódik, nemcsak szexuálisan, hanem érzelmileg is.

A legtöbb esetben a hosszabb kapcsolatokban merül fel, hogy egy kívülálló fél kerül a képbe, aki új és izgalmas. 

És itt jön a döntés: nyílt lapokkal játszunk-e vagy sem. Ha nem, akkor jön a megcsalás, a sunnyogás, ami a lehető legrosszabb, amit tehetünk. Hiszen ezzel elvesszük a párunktól a saját élete felett való rendelkezési jogot, hogy eldönthesse, ő mit szeretne. Ironikus módon viszont pont ez, a megcsalás az, ami elfogadottabb a társadalomban: falazunk egymásnak, cinkosan egymásra kacsintunk… Aki pedig felvállalja, hogy több kapcsolata van egyszerre, arra minimum furcsán, gyanakvóan nézünk: vajon mi a baj vele?

poliamoria többszerelműség psziché lélek test pszichológus szakértő Dr. Farkas Dániel

ŐSZINTESÉG, ÖNISMERET

A pszichológus fontosnak tartja, hogy ne csak a partnerünkkel, hanem elsősorban önmagunkkal legyünk őszinték.

poliamoria többszerelműség psziché lélek test pszichológus szakértő Dr. Farkas Dániel- Ismerjük fel és be, hogy kik vagyunk, hogyan vagyunk teljesek - folytatja szakértőnk. - Hogyan szeretnénk, hogy szeressenek minket? Ha ezzel tisztában vagyunk, akkor lesz esélyünk megtalálni azt a partnert vagy partnereket, akik boldoggá tesznek bennünket.

Éppen az önismeret az oka, hogy legtöbben harmincévesek is elmúlnak, mire rájönnek, hogy valójában poli beállítottságúak. Az ehhez való nyitottságot ugyanis a hétköznapi életben nem tanuljuk meg, mert kiskorunktól kezdve birtoklásra vagyunk nevelve.

Azt hihetnénk, hogy a linkebbnek tartott pasiknak jobban bejön ez a fajta kapcsolat, pedig tapasztalataim pont ennek ellenkezőjét támasztják alá: a poliamorság komoly elköteleződést, szervezőkészséget és folyamatos munkát jelent; aki pedig könnyedebb kalandra vágyik, annak ez túl nagy erőfeszítés.

poliamoria többszerelműség psziché lélek test pszichológus szakértő Dr. Farkas Dániel

HANNA TÖRTÉNETE - A TÖBB NÉHA TÖBB

A harmincegy éves Hanna mindig is poliamor volt, de sok sorstársához hasonlóan csak néhány éve találkozott a kifejezéssel. 

- Végre tudtam, hogy nem vagyok egyedül ezzel a dologgal és hogy van neve is annak, amit érzek - kezd bele történetébe Hanna. - Szerintem meg lehet osztani a szeretetünket több ember között. Olyasmi ez, mint amikor több gyerekünk van: nem szeretjük kevésbé az egyiket poliamoria többszerelműség psziché lélek test pszichológus szakértő Dr. Farkas Dánielcsak azért, mert született egy másik is. Persze ettől függetlenül sok poliamor kapcsolatban van úgynevezett primer, azaz elsődleges partner, de ez már a felek megegyezésén múlik.

Az én kapcsolati hálóm leginkább egy csillagra hasonlít, bár szabálytalan formájú. Jelenlegi partnereim mindegyike maga is többszerelmű. Van köztük, aki házasságban él, van, aki partnerével, van, aki egyedül. Van, akinek több kapcsolata is van, de van, akinek jelenleg éppen nincs másik viszonya. Most egyikükkel sem élet együtt, mert számomra ez így megfelelő. A legrégebbi kapcsolatom kilenc éve tart, a legfiatalabb egy éve.

Bár jó esetben minden kapcsolat alapja a kommunikáció, a többszerelműeknél ez hatványozottan igaz. Mindent meg kell beszélni enélkül nem tud működni. Gondolj bele: néha két ember kapcsolatát is nehéz összeegyeztetni, tekintettel lenni a másikra, a poli szerelmeknél ez csak hatványozódik - teszi hozzá Hanna.

poliamoria többszerelműség psziché lélek test pszichológus szakértő Dr. Farkas Dániel

DE MI VAN A SZEXSZEL? 

- Én egyáltalán nem vonzódom a nőkhöz, úgyhogy nálunk alapból ki van zárva, hogy a pasim másik barátnőjével is ágyba bújjak, vagy hármasban legyünk együtt - mondja Hanna. - Ahogy a nevében is szerepel, a poliság az amorról, a szerelemről szól, nem pedig a testiségről. Azért persze vannak olyan kapcsolatok is, ahol ez is benne van a pakliban, de ez minden esetben a részt vevő feleken múlik, az ő döntésük - avat be Hanna.

poliamoria többszerelműség psziché lélek test pszichológus szakértő Dr. Farkas Dániel- Szoktunk hármasban például kirándulni menni a pasimmal és a nejével, és volt úgy, hogy közösen is nyaraltunk. Akkor megbeszéltük, hogy egyik este én, másikon pedig ő alszik közös szerelmünkkel. Szoktam átjárni hozzájuk a lakásukba is, de nem alszom ott.

Vannak szabályaink, amelyekhez mindannyian tartjuk magunkat, így nincsenek konfliktusok. Őszintén megbeszéljük, ha valami nem tetszik, vagy már sok volna nekünk. Például engem nem zavar, ha mással látom Ferit csókolózni, de a felesége nem szereti ezt, mert a két ember közötti intim dolognak tartja.

A poli kapcsolat egyáltalán nem különbözik annyira egy "normális" kapcsolattól, mint azt sokan hiszik. Nálunk is ugyanúgy vannak hétköznapok, és nem szexelünk feltétlenül többet, mint egy monogám pár. Csak egyszerűen többen vagyunk. Sőt, néha sokkal kevesebbet szeretkezünk! Hiszen ott van az a sok megbeszélnivaló! De a viccet félretéve, az együttlét megszervezése elég nehéz, mert egyáltalán nem biztos, hogy éppen akkor tudunk találkozni éppen azzal a partnerünkkel, akivel éppen szeretkezni szeretnénk. Számomra az intimitás minden érzelmi kapcsolatban fontosabb a testiségnél.

poliamoria többszerelműség psziché lélek test pszichológus szakértő Dr. Farkas Dániel

COMING OUT

- Amióta világossá vált számomra, hogy poli vagyok - folytatja Hanna -, teljes mértékben vállalom ezt a környezetem előtt. Volt olyan idősebb kolléganőm, aki nemhogy felháborodott volna, hanem felkiáltott, hogy "Jé, ilyen is van? Bárcsak hamarabb tudtam volna!"

poliamoria többszerelműség psziché lélek test pszichológus szakértő Dr. Farkas DánielÉvek óta nyíltan vállalom a többszerelműségemet, mert rájöttem, hogy nincs más lehetőség számomra.

Persze nem hozakodom elő a témával bárkinek, hiszen a magánéletünk a saját ügyünk, de amióta biztos vagyok benne, hogy képtelen lennék máshogy élni és mélyen elfogadtam, hogy többszerelmű vagyok, már nem befolyásol, ha mások számára ez esetleg nem elfogadható vagy elítélendő.

A halálos ágyamon nem fekszik majd senki más, csak én, és úgy szeretnék meghalni, hogy ne legyek tele olyan érzésekkel és gondolatokkal, hogy mi lett volna, ha…? Jaj de kár, hogy nem tettem meg!

Természetesen elsődlegesen fontos, hogy saját vágyaink megélésével ne ártsunk másoknak, de a poliamoriának pont ez a lényege: a kapcsolatok olyan közösen egyeztetett alapokra épülnek, amelyeket minden érintett fél elfogad, tiszteletben tartva a többi résztvevő határait és igényeit.

poliamoria többszerelműség psziché lélek test pszichológus szakértő Dr. Farkas Dániel

ENYÉM, TIÉD, MIÉNK

- És a féltékenység - mosolyodik el Hanna. - Az ismerőseim közül sokan úgy gondolják, ők emiatt nem tudnának működtetni egy többszerelmű kapcsolatot. Ha mélyebben megvizsgáljuk a féltékenységet, végül saját bizonytalanságunkat, az elhagyatottságtól való félelmünket találjuk. A többszerelmű kapcsolatok kiváló terepet nyújtanak ennek az érzésnek feldolgozásához.

Megtapasztaljuk, ha mi magunk igazán szeretjük önmagunkat, akkor semmit sem veszíthetünk azáltal, hogy a társunk mást is szeret és viszont. Sőt, még több szeretetet adhatunk és kaphatunk, korlátok nélkül.

TEMESSÜK A MONOGÁMIÁT?

Szakértőnk, Farkas Dániel szerint szó sincs erről.

- Bár a poliamor kapcsolatokhoz elengedhetetlen a nyitott - sok esetben akár ezoterikus irányba is elmenő - gondolkodás, még senki nem válik korlátolttá csak azért, mert egy monogám kapcsolatban érzi jól magát - hangsúlyozza a pszichológus. - A lényeg, hogy tudjuk, valóban erre vágyunk. Ha nem csak azért vagyunk a másikkal, mert ez a társadalmi elvárás, akkor természetesen nem fogunk másokra is vágyni a partnerünkön kívül, és így leszünk igazán boldogok.

poliamoria többszerelműség psziché lélek test pszichológus szakértő Dr. Farkas Dániel