Halottak napján világszerte megemlékeznek az elhunytakról, de ennek a módja sokfelé eltér attól, ahogy mi rójuk le a kegyeletünket. Dél-Amerika katolizált országaiban vidáman ünnepelnek: buliznak, piknikeznek, Kínában tavasszal köszöntik az ősök szellemeit. Földrésztől, országtól, vallástól és hagyományoktól függően sokfélék a szokások, de a szándékuk közös: kapcsolatot teremteni az élők és a holtak világa között. Hogyan teszik mindezt más nemzetek?
Már az ókori Rómában is házi oltárt emeltek és áldozatokat mutattak be elhunyt felmenőiknek a családok, és ezek az ősi, pogány ritusok ma is fellelhetők a magunk csendes, bensőséges ünnepében. Ilyenkor elmegyünk a temetőbe, virágot viszünk, gyertyát, mécsest gyújtunk; így szoktuk meg. Hogy miért, azt tán kevesebben tudják. Lassanként feledésbe merült az a régi néphiedelem, miszerint
mindenszentek és a halottak napja közötti éjszakán hazalátogatnak a lelkek.
Emiatt gyújtottak régen gyertyát nemcsak a temetőben, hanem otthon is, hogy a lelkek könnyen visszataláljanak, ne tévedjenek el a sötétben.
A gyertyák mítosza más európai népek halotti kultuszában is fontos szerepet játszott, ezt vette át a kereszténység, majd a hittérítőkkel átkerült Latin-Amerikában, ahol egyesült az indián hagyományokkal.
Bolyongó Jack töklámpása
A skót és ír/kelta hagyomán szerint az év utolsó napjának éjszakáján - az akkor október 31-e volt - kerülnek az élők legközelebb a szellemek világához. Ekkor vándorolnak a meghaltak lelkei a holtak birodalmába.
A kereszténység magába olvasztotta a pogány kori ünnepet, így lett november elseje a mindenszentek, vagyis az ismeretlen szentek ünnepe, másodika pedig a halottak napja.
A kettő lassan összemosódott: az angolszász országok halloweenjében az ír-kelta hagyomány él tovább, és a kísértetek, boszorkányok kirajzásához fűződik a Lámpás Jack (Jack of the Lantern) legendája. Neki ugyan megígérte az ördög, hogy nem jut a pokolba, ám nem nyert bebocsátást a mennyek országába sem. Bolyongó lelke azóta keresi töklámpása fényénél a nyugvóhelyét.
A halloween - maga az elnevezés az angol All Hallows' Eve kifejezés rövidülése, ami magyarul mindenszentek előestéjét jelenti - ma már világszerte elterjedt; ki gondolná, a töklámpásos, bulizós, csokivadászós mulatságról, hogy az a nap valójában a kelta újév kezdete, amikor a lelkek a holtak birodalmába vándorolnak.
Táncoló csontvázak, cukorkoponyák
Milyen a halottak napja Mexikóban? Fantasztikus. Horrorisztikus burleszk: csontvázak táncolnak a kirakatokban, csontváznak-halálnak öltözött férfiak szambáznak, durrognak a petárdák. Catrina, a népszerű csontváz hölgy csókokat dobálva, kacéran illegeti magát.
Mintha nem a halál szimbóluma lenne, hanem a harsogó életörömé.
Mexikó legnagyobb ünnepe, a halottak napja - El Día de los Muertos - az előkészületekkel együtt akár egy hónapig is eltarthat, a turisták nagy örömére. Népes családok, rokonok, barátok együtt vonulnak a temetőbe, ajándékokat visznek elhunyt szeretteiknek: a gyerekeknek játékokat, édességet, a felnőtteknek kedvenc ételüket és italukat, többnyire mezcalt és tequilát. A feldíszített sírok mellett piknikeznek, beszélgetnek az elhunytakról, akiknek oltárt emelnek otthon is.
Ezeken az oltárokon a katolikus és a prekolumbián - Kolumbusz előtti - kultúra emlékei egyaránt megtalálhatók. A kereszt, a virágok, a viasz és a gyertya európai, míg a füstölők, a gyanta, az étel és a gyógyhatású cempasuchil - krizantém - indián eredetű, és mindegyik jelképez valamit.
A gyertyák a tájékozódást segítik, fényük hitet és reményt nyújt. A gyanta vagy a tömjén füstje pedig szétterjed a levegőben és megtisztítja azt a rossz szellemektől.
Az ünnephez hozzátartozik a cukorból, csokiból vagy papírból készített díszes koponya, ezzel ajándékozzák meg egymást, és a sírok, a házi oltárok dekorálásának elmaradhatatlan kelléke is egyben. 2003-ban a mexikói halottak napját felvették az UNESCO Emberiség Szellemi Kulturális Örökségének rangos listájára.
Qingming-ünnep
Így nevezik a halottak napját Kínában, az ősök, az eldök emlékének napját, április 5-ét. A több mint 2500 éves hagyomány igazi tavaszünnep: az emberek kimennek az éledező természetbe, élvezik a levegő friss illatát, egymás társaságát, rendbe rakják az elhunyt hozzátartozóik sírjait, és hideg ételekkel, gyümölcsökkel, borral is kedveskednek nekik. Játékpénzt is visznek magukkal és elégetik. A pénzégetés - mint a túlvilági Paypal - szintén gondoskodás az elhunytról.
Úgy tartják, hogy pénzre a túlvilágon is szükség van, és ezt az égetéssel tudják átadni nekik, évente egyszer, halottak napján.
Az utóbbi időben a játékpénzeken kívül már papírból készült okoseszközöket is előszeretettel égetnek el a helyiek a rokonaik sírjánál.
Az ünnep során fákat ültetnek, papírsárkányokat eregetnek, és nemcsak kegyeletüket róják le őseik előtt, hanem a családi, baráti kötelékeket is erősítik.
A kínai-ázsiai kultúrában különleges jelentőségű ünnepet 2006-ban a kínai kormány felvette az első számú szellemi kulturális örökségek listájára.
Nem halottak napi szokás, de érdekes: Kínában "nevetős temetést" tartanak a száz év felettiek halálakor. Szerintük száz év a hosszú élet, vagyis a szép kor határa. Aki tovább él, annak kijár a "nevetős temetés", bármennyire fájlalják is az elvesztését. Ilyenkor pirosra cserélik a hagyományos fehér gyászruhát, és megpróbálnak vidámnak látszani, ahogy ilyenkor illik, sőt kötelező.
A világ legvidámabb temetője
Vannak temetők, amelyeket akkor is érdemes felkeresni, ha nem nyugszik bennük se rokonunk, se ismerősünk. Ezek közül talán a legérdekesebb a Vidám temető - hivatalosan is ez a neve: Cimitirul Vesel - a máramarosi Szapolcán, román nevén Sápántán, alig nyolcvan kilométernyire a magyar határtól.
Létrejöttét egy helyi fafaragónak, Stan Ioan Patrasnak köszönheti, aki 1935 táján vált szellemes sírverseivel és színes halotti képmásaival a falu fejfaspecialistájává. Fejfái ugyanarról a tőről fakadtak, mint az Erdély-szerte megcsodálható, kívül-belül kifestett falusi templomok és faházak.
A versek és a képek a paraszti fotókhoz hasonlóan kimerevítve, egyetlen pillanatba sűrítve ábrázolják az elhunyt életét, pontosan úgy, ahogy ő szerette volna magát látni és láttatni, jeléül annak, hogy megfelelt a közösség normáinak.
Az eltávozottak továbbélnek ebben a mesebeli sírkertben, mindent megtudhatunk róluk a képmásukhoz magyarázatot fűző sírfeliratokból:
"Dioca Tahu vagyok - szólít meg a néhai lovas gazda -, itt nyugszom a szilvafa árnyékában. Ha megállsz itt, megtudhatod, hogy házamnak oszlopa voltam, amelyet sírás és gyász között hagytam. Az egész faluban senkinek nem volt olyan lova és juha, mint nekem. Nagyon szerettem a lovakat, miattuk is haltam meg. A szénásszekéren ülve leestem, úgy leltem halálomat."
És hogy hol lehet még ilyen jóízűen elbeszélgetni rég eltávozott falubeliekkel, mint a szaploncai, gyönyörűséges Vidám temetőben? Hát a mi szatmári csónakos temetőnkben. A hangulata egészen más,
fekete csónakok állnak vigyázzban a lét és a nemlét peremén, de a fejfák feliratait nem lehet elolvasni nevetés nélkül.
A világ leghíresebbjei és legérdekesebbjei
A Pére-Lachaise Párizs legnagyobb és a világ talán legismertebb temetője. Magas fákkal szegélyezett macskaköves sétánya végigvezet a francia történelem, irodalom, művészet fénykorán.
Aki híres volt valaha, mind itt alussza örök álmát, fenséges mauzóleumokban vagy díszes, sőt egyszerűbb sírokban. Balzac és Edith Piaf közelében nyugszik Chopin, Modigliani, Oscar Wilde és Jim Morrison, itt van szimbolikus sírja Nagy Imrének és társainak is. Noha a mai napig lehetősége van bárkinek e nívós társaságban nyugodni, a telefonfülkényi parcellákra több ezren várakoznak.
A cseh főváros szívében, Prágában, a Régi zsidó temetőben több mint 12 ezer gótikus és rokokó sírkő sorakozik. Egy 15. századi rendelet miatt a zsidó lakosság csak ide temetkezhetett, emiatt viszont az apró sírkert idővel megtelt.
Mivel a régi sírokat tilos volt elmozdítani, ezért elkezdték egymásra temetni az elhunytakat. Így alakulhatott ki ez a világon egyedülálló, középkori emlékekkel zsúfolt temető, ahol ma összesen több mint 100 ezer ember nyugszik.
Az egyik legkísértiesebb temető, a Greyfriars Kirkyard, Edingburgh óvárosában található. Skócia kísértetjárta sírkertjében az 1990-es évek óta kutatnak paranormális jelenségek után: a beszámolók szerint a MacKenzie nevű kopogószellem többször is inzultálta a látogatókat.
A temető ködös, patinás atmoszférája nappal is magával ragadó, még J. K. Rowling, a Harry Potter világhírű szerzője is megihletődött a temető misztikus kőtömbjei között.
Oroszország egyik eldugott völgyében 99 kis kripta bújik meg. Az első látásra apró falucskának tűnő nekropoliszba - városon kívüli temető - a 12. és 16. század között temetkeztek az őslakosok, így ezekben a kis házikókban csontok és ruhák hevernek.
A hiedelem szerint aki egyszer a holtak városaként is emlegetett Dargavsba lép, az többé nem tér vissza onnan, ezért a környékbeliek meg sem merik közelíteni az elátkozott városkát.
A singon buddhizmus híres prófétája, Kúkai mauzóleuma körül terül el Japán legnagyobb temetője, a Okunoin. A 816 óta működő emlékhelyen több mint 200 ezer különleges sírkő található: emeltek itt kávéscsésze vagy űrhajó alakú nyughelyet is kávécégek és űrközpontok elhunyt dolgozóinak.
A buddhistáknál ráadásul szó sincs a lélek örök nyugalmáról, a japánok szerint ugyanis a festői erdőben megbúvó lelkek mind izgatottan várnak arra, hogy újjászülessenek.
