I. István - az államalapító, a kereszténység felvevője, a szentté avatott uralkodó. De vajon ki rejlik a méltató jelzők mögött? Milyen ember lehetett a magyarok első királya? És miként képzeljük el a népet, akit uralma alá hajtott? Egyáltalán, hogy nézhetett ki a Kárpád-medence őseink idejében? Ezeket a kérdéseket tettük fel Rátkay Péter történésznek.
Bár írott források azokból az időkből még alig állnak rendelkezésünkre, az idelátogató kereskedők és egyházi emberek szórványos feljegyzéseiből nyilvánvalóan kiderül: a Kárpád-medence a tejjel-mézzel folyó Kánaán lehetett…
"Itt még a parasztok is húst esznek!"
A folyók tele voltak hallal - kezdi szakértőnk -, az erdőket vadak népesítették be, a földek gazdagon teremtek, és a hegyek lankáin mézédes szőlő termett. "Itt még a parasztok is húst esznek" - írta az egykori krónikás, és a lakosság hírből sem ismerte az éhínséget. Nem véletlen, hogy az Etelközből 895 táján ide érkező magyar törzsek első látásra beleszerettek a vidékbe. A törzsfők kijelölték területeiket, felverték sátraikat, és attól fogva kalandozással, zsákmányszerző hadjáratokkal múlatták az időt.
Az Európában ismeretlen lovas nomád harcmodor gyors sikert hozott. A portyázó magyar csapatok betörtek Itáliába, megsarcolták a bajor falvakat, egyészen Lotharingiáig eljutottak. "A magyarok nyilaitól ments meg urunk minket!" - szőtték imáikba a könyörgést a békés keresztények. Az itthon maradó köznépnek az állatok legeltetése és a szántás-vetés jutott.
A lovas nomád harcmodor gyors sikert hozott
Sokáig azt hittük, kirázólag jurtákban laktak, amelyeket időről időre lebontottak, hogy továbbvándoroljanak. Mára azonban régészeti kutatások kiderítették, hogy bizonyos csoportok félig földbe ásott kunyhókat vagy gerendaházakat építettek. A letelepedett életmód mellett szól azt is, hogy már akkor akadtak olyan falunevek, amelyek máig fennmaradtak.
A 995-ös augsburgi vereséggel azonban a kalandozásoknak befellegzett. A csapatok visszatértek szállásaikra, és a lovasok a törzsfők seregeiben katonáskodtak. Minden jel arra mutat, hogy a 10. század közepén még eldöntetlen kérdés volt, ki lesz minden magyarok kendéje, azaz a nagyfejedelem.
A magyarok törzsei egyelőre laza szövetségben életek, és az erdélyi Gyula, vagy a tiszántúli Ajtony udvarában ugyanúgy csírázni kezdett a magyar állam megalapításának gondolata, ahogy az Árpád nemzetségéhez tartozó Gézában, a Dunántúlon. Ám míg az utóbbi a német fejedelemségek felé kacsingatott, és katolikus hittérítőket hívott az országba, addig Ajtony és Gyula Keletre figyelt, és a bizánci vallásnak hódolt be. Hogy melyik stratégia lesz az üdvözítő, az csak a század végén Géza fia, Vajk koronázásával dőlt el, aki a kereszténységben az István nevet kapta.
I. István királlyá koronázása
Korona és áldás
Milyen ember volt István? Nem sokat tudunk róla. Még születési dátumát sem ismerjük pontosan, a tudódok 970 és 980 közé helyezik. Ami tudható róla, az az, hogy apja, Géza fejedelem szigorúan keresztény, trónörökösnek kijáró neveltetésben részesítette. Mire a fia felnőtt, gyömölcsöző kapcsolatokat épített ki a szomszédos bajor herceggel, II. Henrikkel, aki szívesen adta nőül lányát, Gizellát a magyar trón várományosához.
A bajor hercegkisasszony kíséretében német lovagok és papok érkeztek az országba, akik segítettek Istvánnak az új hit terjesztésében, apja halála után pedig együtt számoltak le a nagyfejedelmi címre igényt tartó Koppány vezérrel. Miután meggyőződtek arról, hogy úrnőjük biztonságban van, a lovagok szépen hazamentek, vagy pedig letelepedtek, és családot alapítottak. A hittérítő papokból pedig az alakuló egyházmegyék vezetői, azaz püspökök lettek.
I. István király és Gizella királyné szobra Veszprémben, a királynék városában
Géza fejedelem óriási érdeme, hogy félretolva a hagyományos utódlási rendet, mely szerint halála után a legöregebb Árpád-nemzetségbeli (Koppány) követte volna őt a fejedelmi székben, a fia számára biztosította a trónt. A fiatalember, miután elnyerte a német-római császár, III. Ottó és a római pápa, II. Szilveszter beleegyezését, minden magyarok királyává koronáztatta magát. Tette ezt úgy, hogy közben nem vált a német birodalom csatlósává, megőrizte az ország szuverenitását.
Meg kell adni, szerencséje is volt. A bajor herceg lányával kötött házassága remek diplomáciai lépésnek bizonyult. Sógora hamarosan a Német-Római Császárság trónjára került, és a rokoni kapcsolatnak köszönhetően megkímélte a támadásaitól a frissen alakult Magyar Királyságot. Mire erőszakosan terjeszkedő utóda 1030-ban megindult István király ellen, az már annyira megerősödött, hogy Bécsig verte vissza a német seregeket. Ezzel végképp elismertette hazánkat az európai hatalmakkal, és megszilárdította tekintélyét hívei körében.
I. István király a trónon a koronázási jelvényekkel - miniatúra a Képes krónikában
Mindenkinek példa
Azt sem tudjuk pontosan, vajon mikor és hol illesztették István fejére a magyar királyi koronát. Valószínűleg 1000 telén, István akkori székhelyén, Esztergomban történt. A legenda szerint az uralkodói szimbólumot - amely sajnos azóta leveszett -, Asztrik apát hozta ajándékba számára a pápától. Erre azonban a kutatások nem találtak meggyőző bizonyítékot. Egyet azonban leszögezhetünk: István határozottan és tudatosan állt hozzá az államalapításhoz.
Trónra kerülésének éppen az a specifikuma a nyugati országokhoz képest, hogy először koronáztatta királlyá magát, és csak utólag győzte le az ellene szegülő törzsfőket. Tehetséges és széles látókörű államférfi volt, aki ráadásul kiváló hadvezérnek is bizonyult.
Egyetlen vesztes csatáját sem jegyezték fel a krónikások.
Szent István lovasszobra a Halászbástyán Schulek Frigyes alkotása
Erős kézzel kormányzott, és mint legfőbb világi és egyházi vezető, maga döntött mindenben. Ám óvakodott attól, hogy zsarnok színében tűnjön fel. Királyi tanácsot gyűjtött maga köré, amelyben bizalmasai és egyházi vezetők egyaránt helyet foglaltak, akiknek véleményét államügyekben kikérte. Egyensúlyra törekedett mindenben. Egyszer ennek adott, másszor annak, vigyázott arra, hogy a környezetében minden behódolt előkelő elégedett legyen.
Akik viszont szembeszegültek velek, azokkal kíméletlenül leszámolt. Megvakíttatta a pogány Vazult, fiait száműzetésbe kergette, Koppányt pedig felnégyeltette, és testrészeit az ország négy tájára, többek közt az erdélyi Gyulához küldette. Ki tudja, elégtételnek vagy fenyegetésnek szánta-e? Hiszen István édesanyja, Sarolt, az erdélyi törzsfő, Gyula lánya volt.
Koppány vezér
Sarolt szép és bátor asszony hírében állt, akiről a krónikások feljegyezték: "sokat ivott, vitézhez méltón ülte meg a lovat, és egyszer haragjában embert is ölt."
István tehát apjától és anyjától egyaránt örökölhetett keménységet, ám sokoldalú tehetséget is. Egy biztos: nem csupán a harctéren bizonyította zsenijét, a jogalkotásban és az államszervezésben is mindenkinek példát adott.
Tekintélyéhez nem férhet kétség. A népnek még évszázadokkal később is akkora bizodalma volt a törvényeiben, hogy 1437-ben, az erdélyi parasztfelkelés idején a jobbágyok meg voltak győződve arról: a levéltárban léteznie kell egy diplomának, amelyben István az ő jogaikat és kötelességeiket lefektette.
Vajk születése, a Képes krónika miniatúrája
"Légy alázatos!"
A király egyéniségéről a fiához, Imre herceghez írott Intelmei árulnak el a legtöbbet. Mondataiból erőskezű, ám végtelenül humánus uralkodó képe bontakozik ki:
"Légy türelmes mindenkihez, nem csak a hatalmasokhoz, hanem azokhoz, akik nem férnek a hatalomhoz! - inti a fiát. - Azután légy erős, nehogy a szerencse túlságosan felvessen, vagy a balsors letaszítson. Légy alázatos is, hogy Isten felmagasztaljon most, és a jövőben."
Mértékletességre, szelídségre, becsületességre és legfőképpen szeretetre biztatja Imre herceget, amely meggyőződése szerint az egyetlen boldogsághoz vezető út. Az országba érkező vendégek kapcsán pedig így szól a trónörököshöz:
"Mert amiként különb-különb tájakról és tartományokból jönnek vendégek, úgy különb-különb nyelvet és szokást, különb-különb példát hoznak magukkal, s mindez az országot díszíti, az udvar fényét emeli, s a külföldieket a pöffeszkedéstől elrettenti. Mert az egy nyelvű és egy szokású ország gyenge és esendő!"
És valóban, semmi nem állt messzebb István országától, mint az etnikai vagy vallási türelmetlenség. A Kárpátok karéjában számtalan népcsoport élt a magyarokon kívül: kereskedő izraelita, szántó-vető szláv, szorgos német és még sorolhatnánk. Ám ez nem az ország etnikai felhígítását és külföldi szokások szolgai átvételét jelentette, épp ellenkezőleg: a nemzeti hagyományok őrzését, és a külföld hódító szándéka elleni védekezést.
Székely Bertalan: Szent Imre és Gizella
"Irgalmasságot akarok...!"
Hogyan folyhatott a hittérítés István korában? Vajon tűzzel-vassal, szenvedéssel vették rá az embereket őseik hitének megtagadására?
- Nem hiszem, hogy a kereszténység felvétele különösebben sokkolta volna az ország népét - rázza meg a fejét a szakember. - Géza fejedelemről ugyan a maga korában úgy hírlett, véreskezű térítő, ám a valóság az, hogy színleg felvette ugyan a kereszténységet, ám maga is két istennek áldozott.
"Elég gazdag vagyok ahhoz, hogy két úrnak szolgáljak!" - jelentette ki magáról.
Míg tehát látszólag hithű katolikus módjára imádkozott, a pogány szellemeknek is mutatott be áldozatokat. Ahogy Ajtony vezért sem zavarta az, hogy bár görögkeleti apátságot alapított a Tiszántúlon, otthon hét szégséges nejével múlatta az időt.
Az ország pogány előkelői tehát hamar belátták: nemigen van más választásuk, mint az egyistenhit követése; szállására térve azonban mindenki azt csinált, amit akart. IV. Béla például a tatárjárás után megengedte a kunoknak, hogy letelepedjenek, majd behajtatta őket a folyóba, hogy megkereszteljék őket. Ám hogy a későbbiekben milyen istent imádnak, azzal cseppet sem törődött. A kunok teljes létszámban megjelentek, amikor hadba hívta őket, ezzel megelégedett.
Simon M. Veronika festménye Szent Istvánról
Valahogy így történhetett az ország köznépével is. Évszázadokig éltek még közöttük a pogány szokások, imádták a szellemeiket, miközben lassan kicsírázott lelkükben a keresztény hit is. István király ebben a kérdésben a toleranciát tartotta szem előtt. Szigorúan elrendelte ugyan, hogy tíz falu építsen egy templomot, és vasárnap délelőtt mindenki járjon misére,
ám hagyott időt a lemaradóknak is.
Az Árpád-házban nem is váltak jellemzővé a hit nevében elkövetett gyilkosságok, és az előkelő lányokat sem szívesen zárták kolostorba. Többre értékelték a házasságokkal létrejövő rokoni kapcsolatokat, amelyek békében, háborúban egyaránt jó szolgálatot tehettek. A kereszténység felvétele bölcs lépésnek bizonyult a király részéről. A pogány szokások elfelejtődtek ugyan, ám felvételt nyertünk az egyetemes keresztény kultúrába.
I. István a keresztény Magyarország megalapítójaként a legjelentősebb magyar politikusnak tekinthető. Életművének tartósságát jelzi, hogy Magyarország mind a mai napig megmaradt a nyugat-európai államrendszer tagjaként.
BABITS MIHÁLY: SZENT KIRÁLY VÁROSA
(részlet)
Hol vagy, István király? Bölcs vessződ kellene!
Balgán mentünk el és csonkán jövünk meg,
gyászmagyarok! Mit álmodoztok a
Botond bárdjáról!? - "Nincs idő ma falakat
rakni, se nézni"?!... "Agg papok játéka"?!... - Jobb
játék volt ez, nem ártott senkinek! S talán
nem árt e vers sem! Bárcsak játszanánk
örökké, mint e gyermekek, kik ostort
kötöznek odalenn magukból, kéz a kézbe
fogózva, és egymást lendítve diadallal!
