Bizonyára nem egyedül gondolom úgy, hogy a Forma-1 az egyik legférfiasabb sport. Minden ízében ott a veszély, az erő; a lenyűgöző lóerőkön túl a hatalmas mentális erő. A férfi autóversenyezzen, motorozzon, snowboardozzon, hódítson meg hegycsúcsokat, vagy legyen a küzdősportok megszállottja. Valószínűleg azért érzzük úgy, hogy a veszélyes passziót űző férfiak erősebbek és bárabbak, mint azok, akik beérik az aerobikkal, mert látványosan szállnak szembe a kockázatokkal, és folyamatosan arra törekszenek, hogy felülmúlják korábbi teljesítményeiket. Mit tudnak ők, mitől és miben mások?
A Forma-1 szezonnyitó hétvégéje kapcsán először szakértőnkkel, Nagy Sándor sportpszichológussal arról beszélgettünk, mit élnek át sport közben a veszélyes sportokat űző elszánt kalandorok, és kíváncsi voltam arra is, hogy választott szenvedélyük rányomja-e bélyegét hétköznapjaikra is.
Majd megkérdeztünk két technikai sportot űző versenyzőt, hogy röviden mondják el, mit élnek át, mikor felbőgnek a motorok.
Mivel magyarázható az, hogy egyeseket megrémít az extrém, veszélyes sportok gondolata, másokat viszont kifejezetten lázba hoz?
Biológia okokkal, pontosabban az agyműködés sajátosságaival magyarázható; szenzoros ingerkeresésnek nevezik ezt a személyiségvonást. A központi idegrendszer készenléti állapotát arousal-szintnek nevezik, és az egyes emberek egyéni arousal-szintje határozza meg, hogy
fogékony-e a kihívásokra, vagy sem.
Más megközelítésből: a kockázatkeresés összefüggésben áll az extrovertált, illetve az introvertált személyiségjegyekkel is.
Az extrovertált, azaz a nyitott típusú emberek idegrendszerének aktivitása kisebb, ezért folyamatosan szükségük van a külső inger keresésére. Számukra elengedhetetlen, hogy megállás nélkül újszerű, változatos élményekben részesüljenek.
Az introvertált, vagyis befelé forduló típusoknál azonban alapjában véve magasabb szintű az idegrendszer készenléti állapota, így ők nem érzik fontosnak a veszélyhelyzetek felkutatását.
Miről ismerhetjük fel az ingerkereső típusokat a mindennapokban, illetve mi jellemzi őket?
Mivel imádják a száguldást, autóvezetés közben rendszeresen túllépik a megengedett sebességet, a gyorshajtók nagy része közülük kerül ki. Az élménykeresők kihívást látnak a harcoló alakulatok munkájában, ezért nem ritka, hogy katonának, önkéntes békefenntartónak állnak, vagy jelentkeznek az idegenlégióba. Nem lehet mindenkiből Forma-1-es pilóta, ugye... Munkájukat minden esetben szenvedélyesen végzik, és a kipihentséghez általában kevesebb alvásra van szükségük, mint másoknak.
Jellemző rájuk a fokozott szexuális aktivitás is, és ha párjuk nem biztosítja számukra azt a változatosságot, amire szükségük van, hajlamosak rövid időn belül új kapcsolat után nézni. Elmondhatjuk róluk, hogy sajnos a káros szenvedélyek irányába is nyitottabbak, mint az átlagemberek, és könnyebben válnak rossz szokások rabjaivá.
Milvel folytonosan keresik az újat, az extrém dolgokat, szívesen foglalkoznak "különleges" tevékenységekkel, például meditációval. Elmondhtó róluk, hogy sok területen igen vállalkozó szelleműek: szívesen vesznek részt mindenféle kutatásban, kísérletben, megfigyelt alanyként.
Több "extrém sportoló", veszélyes sportot űző is azt vallja, leírhatatlan az az élmény, amit a kihívások leküzdése jelent számukra. Mi játszódik le bennük, és minek a hatására élik át ezt?
A pszichológia speciális ága, a neuropszichológia kereste a magyarázatot erre a jelenségre. Lényegében önmaguk felülmúlása közben szervezetükben megemelkedik a szerotonin- és az adrenalinszint, ami eufórikus, repüléshez hasonló állapotot idéz elő.
Például a maratoni futóknál, akik naponta igen hosszú távokat teljesítenek, megfigyelték, hogy szervezetük endogén-ópiátot vált ki. Ez a hormonszerű képződmény a véráramon keresztül a test minden pontjához eljut, és az ópiát-származékokkal azonos hatást fejt ki, csakhogy ezt a szervezet saját magának állítja elő. Különlegessége, hogy segít a sportolóknak áltlendülni a holtponton, s ha átjárja őket ez a megfoghatatlan érzés, képesek akár újabb 42 km-t lefutni.
Úgy gondolom, hogy amíg korlátjaikat figyelembe véve hajtják ezt a kellemes, megfoghatalan csúcsélményt az extrém sportot űzők, egészségesnek tekinthetjük őket - baj akkor van, ha elvesztik a kontrollt önmaguk felett, képességeiket irreálisan mérik fel, és azokkal a kihívásokkal is számbeszállnak, amelyekkel nem volna szabad.
És mit mondanak a versenyzők: mit élnek át, mikor felbőgnek a motorok?
Kis Sanyi
Tereprally-versenyző, többszörös Dakar Rally versenyző
Emberfeletti küzdelem, kőkemény pokol, aztán fellegek felleti érzés, mikor beérsz a célba. Leírhatatlan, amit olyankor érzel...
Hatalmas összpontosítás szükséges, végig nagyon ott kell lenned fejben. Olyan akadályokkal találod szemben magad, amire álmodban sem gondoltál. Végig száguld az adrenalin... Itt nem annyira fontos, hogy fizikailag is jól fel legyünk készülve, mint például a Forma-1-ben. Itt a mentális terhelés nagyobb. Sokkal nagyobb. Reggeltől estig, de nem ritkán előfordul az is, hogy éjszakába nyúlóan kint vagyunk a versenyen, ami nagyon megterhelő. Az adódó helyzetekre akkor sem tudsz felkészülni, ha már nem először vagy Dakaron. Kőkemény. Ezt csak úgy lehet, ha eszeveszetten, megszálottan imádod.
Mészáros Roland 
Motorversenyző
Ez a sport nemcsak arról szól, hogy milyen gyors motorral áll rajthoz az ember: bátorság kérdése, hogy milyen sebességgel vállalunk be egy fordulást, vagy hogy mekkora féktávot hagyunk magunk előtt.
A motorozás 100%-os összpontosítást kíván, szellemileg és fizikailag is ott kell lenni a pályán, hiszen egyetlen pillanat elég ahhoz, hogy lehagyjanak.
Azoknak, akik nem ismerik a száguldást, nehéz szavakba önteni, milyen érzés arra várni, hogy kigyulladjon a zöld lámpa, és meglengessék a rajtzászlót... Hihetetlen, mikor az egekbe szökik az adrenalin! Onnantól kezdve nem számít más, csak a győzelem. Mivel a versenysport megtanít arra, hogy célokat tűzzünk ki magunk elé, s hogy azokért kitartóan küzdjünk, szeretném, ha ezt a szenvedélyemet majd a gyerekeimnek is átadhatnám.
