Az emberiséget az idők kezdete óta lenyűgözi a tenger; megnyugató hatással van lelkünkre, ezért is igyekszünk annyira a szabadságunkat víz mellett tölteni. Arra pedig, hogy mi vonz minket ilyen leküzdhetetlen erővel a vízhez, ma már a tudomány is tud érdekes magyarázattal szolgálni, és ez a magyarázat messze túlmutat az evolúciós okokon.
A Távol Afrikától című regény szerzője, Karen Blixen szerint "nincs a világon olyan probléma, amit ne lehetne sós vízzel - verejtékkel, könnyekkel vagy a tengerrel - orvosolni".
Távol Afrikától - A filmváltozatban Meryl Streep és Robert Redford játszotta a főszerepet
A tizenkilencedik századi orvosok még gyakran írtak fel betegeiknek tengeri levegőt a különféle testi-lelki nyavalyáikra, de amíg a zöldterületek egészségünkre gyakorolt jótékony hatása már jó ideje tudományosan bizonyított, egészen a közelmúltig nem létezett olyan kutatás, amelynek a tárgya a "kék tér", vagyis a tengerek, óceánok, folyók, tavak és mesterséges vízfelületek testi-lelki jóllétünkre gyakorolt hatása lett volna.
Kék bolygó, kék agy, kék lélek
Nemrégiben idegtudósok, kognitív pszichológusok, tengerbiológusok, közgazdászok, sportolók, várostervezők, ingatlanügynökök és szakácsok gyűltek össze San Franciscoban, hogy együtt tanulmányozzák a "blue mind"-jelenséget, vagyis azokat az egészen eltérő módokat, ahogyan az agyunkat, a testünket és a lelkünket is befolyásolja a víz.
Amióta ember létezik, mindig a víz közelségét kereste. Minden nagy civilizáció a víz közelében alakult ki, a Föld népességének 80 százaléka ma is vízfelület - óceán, tenger, tó vagy folyó - száz kilométeres körzetében lakik.
Félmilliárd ember köszönheti megélhetését közvetlenül a víznek, a világgazdaságnak pedig a kétharmada származik olyan tevékenységből, amely valamilyen módon a vízhez kötődik, ráadásul nagyon valószínű, hogy az emberi agy kialakulásában és evolúciójában kritikus szerepet játszottak az elfogyasztott halakból és más tengeri lényekből származó omega-3 zsírsavak.
A vízzel való bensőséges kapcsolatunk azonban messze túlmutat közgazdaságon, étkezésen vagy egyszerű földrajzi okokon. Őseink a vízből származnak, ahogy
életünk első kilenc hónapját is vízben töltjük.
Amikor megszületünk, testünknek nagyjából 78 százalékát teszi ki a víz. Ahogy öregszünk, ez az arány fokozatosan csökken 60 százalék alá, agyunkban azonban egész életünkben megmarad a 80 százalékos vízarány. Az emberi testnek nagyjából ugyanaz a sűrűsége, mint a víznek, ezért lebegünk a vízen, a testünk sejtjeiben levő víz pedig összetételében megfeleltethető a tengervíznek.
Az óceán jótékony hatásai
Michael Depledge professzor és Mat White környezetpszichológus egy közös kutatásuk során zöldterületek, illetve vízfelületek fotóját mutatták önkéntes jelentkezőkenk, és közben azt mérték, hogyan csökken a stresszhormon szinte a különböző természeti képek látványára.
A vízfelület nagysága egy pocsolyától az óceánig változott, és a kutatók azt találták, minél több víz volt jelen a képen, annál jobban tetszett a fotó a személynek, és annál nagyobb mértékben csökkent benne a stressz. Ugyanezt a kísérletet városi környezettel is megismételték - szökőkutakkal, csatornákkal -, és ugyanazt az eredményt kapták:
az emberek egyértelműen azt a városi környezetet preferálták, amiben több volt a víz.
Kimutatható, hogy az óceán hangjának hatására aktivizálódik agyunk prefrontális kérgében az a terület, amely többek között az érzelmeinkért felelős. A békés, nyugalmas érzés, amely a tengerparton tölt el minket, egyrészt azoknak a molekuláris változásoknak köszönhető, amelyek a hullámok hatására alakulnak ki bennünk, másrészt a megnövekedett szerotoninszintnek, amit szintén a hullámzás okoz.
A hullámzás hatására jobban alszunk, több oxigént képes felvenni a szervezetünk, és csökken a testünkben a kortizol stresszhormon szintje; amely a nagyvárosi élet zajaira viszont megemelkedik. A kortizol magas szintje összefüggésben áll a gyomorfekély és a szívpanaszok kialakulásával, csökkenése pedig növeli a szervezet általános egészségi szintjét.
A hullámok hangját az ember relaxálónak érzi, a kiszámíthatóan érkező, alacsony és harmonikus frekvenciájú hullámzás ugyanis az egyik legkellemesebb dallam a fülünknek.
Ugyanakkor az óceán hangja az anyaméhben töltött időre emlékeztet minket, ezért is érezzük megnyugtatónak és biztonságosnak, ráadásul a csendes, alig hullámzó óceán látványa evolúciós értelemben is biztosítja számunkra a biztonság érzetét.
Minden olyan helyen jól érezzük magunkat, ahol a látvány egyszerű, ahol azonnal kitűnne a környezetből, ha bármi fenyegetne minket. Egy sűrű erdőben nem egyértelmű, hol leselkednek ránk prédára váró vadállatok, a nagyvárosi dzsungelben pedig, az emberek sűrűjében zsebtolvajoktól és más urbánus veszélyektől tarthatunk, ezért nem engedhetjük el magunkat egy pillanatra sem.
A tengerparton viszont, amikor senki sincs a közelünkben, és a tenger is csendes, kilométerekre ellátunk, így az agyunk alacsonyabb frekvenciára kapcsolhat, mert nincs olyan potenciális veszély, amivel foglalkoznia kellene.
Brian Fagan régész szerint a víz az embert egészen a történelem kezdete óta, folyamatosan élteti, és mindannyiunknak mást jelent. Ösztönösen tudjuk, hogy a vízben töltött idő egészségesebbé és boldogabbá tesz minket, csökkenti bennünk a stresszhormonok szintjét, és megteremti bennünk a belső békét.
Ahol még Vonnegut is szép
Kurt Vonnegut azt írta magáról, a vízben még ő is szép.
Mindannyiunkat inspirál a tenger, akár halljuk, látjuk, beszívjuk az illatát, úszunk vagy pancsolunk benne, sétálunk a partján, lefestjük, szörfözünk, horgászunk vagy búvárkodunk benne, írunk róla vagy éppen fényképezzük, és közben hosszan tartó emlékeket alkotunk mindebből, amit bármikor elővehetünk majd, és erőt meríthetünk belőle olyankor, amikor éppen nem a tenger mellett tartózkodunk. A vízben relaxálunk, a víz ad nekünk erőt és energiát, legyen szó konkrét hidraulikus energiáról vagy azokról a vízcseppekről, amelyeket felfrissülésként az arcunkra fröcskölünk.
Pablo Nerudának, állítása szerint azért volt szüksége a tengerre, mert tanítómestereként szolgált.
Vincent van Gogh pedig úgy vélte, a halászok ugyan tisztában vannak vele, hogy a tenger veszélyes és a vihar szörnyű, mégsem találták ezt a veszélyt soha elegendő oknak arra, hogy a parton maradjanak.
A Beach Boys zenekar szerint aki elkap egy hullámot, az a világ tetején ül.
Wallace J. Nichols Kék elme című könyvében pedig arról ír, a víz iránti szerelmünk tudományos mégértése lényeges hatással van a mindennapi életünkre:
az egészségünkre, a kreativitásra, a gyerekek fejlődésére, a traumák és addikciók kezelésére.
Mi több, oda is elvezethet minket, hogy jobban megértsük, kik vagyunk, és hogyan befolyásolja gondolatainkat és érzelmeinket a vízzel való kapcsolatunk.
Amikor Nichols egy csapatnyi, az arizoniai sivatagban felnőtt indián gyereket - akik soha nem látták korábban az óceánt - elvitt magával a Kaliforniai-öbölbe, a többség nem volt felkészülve az élményre sem érzelmi, sem praktikus értelemben.
Egyiküknél sem volt például úszónadrág, azon oknál fogva, hogy még életükben nem volt ilyesmilyük, hiszen nem volt rá szükségük. Amikor ezen az óceánhoz tett kiránduláson együkük búvármaszkban lemerülve először látta meg a víz alatti élővilágot, kiugrott a vízből, és sírva-nevetve kiabálta, milyen gyönyörű ez a hely. Majd visszavette magára a maszkot, ismét alámerült, felbukkanása után pedig egy órán át nem szólt senkihez egy szót sem.
