Minden idők egyik leghíresebb énekese, Oscar-díjas színész, a nők, az autók, a whiskey rajongója - és mániás depressziós. Miközben a színpadon és a vásznon mindenkit lenyűgözött, a magánéletben pedig a lábai előtt hevertek a nők, Sinatra híresen undok és ellenszenves ember hírében állt. Karrierje csúcspontján azt híresztelték róla: „minden nő magának akarja, minden férfi ő akar lenni.” De nem csupán rajongói és kritikusai követték minden lépését, hanem a Szövetségi Nyomozó Iroda, az FBI is. A húsz éve elhunyt Frank Sinatrára és viharos szerelmi életére emlékezünk.
Minden kezdet nehéz
Francis Albert Sinatra 1915. december 12-én született a New Jersey-beli Hobokenben. Felnőttként ugyan cingár és alacsony volt, óriásbébinek született, több mint hat kilóval. Az orvos fogóval rángatta ki, ám teljesen kék volt, és nem is lélegzett.
Azt hitték, halva született, a konyhapultra tették, amíg az édesanyját ellátta az orvos. Végül a nagymamája kapta fel a pultról, és tartotta hideg víz alá, amitől végül felsírt. A fogó nyomot hagyott Sinatra bal arcán - a szája sarkától az álláig futott egy heg -, illetve beszakította a bal dobhártyáját.
Szülei Olaszországból vándoroltak be az USA-ba, és Frank volt az egyetlen gyerekük. Anyja, aki bába volt, állítólag tiltott abortuszokat végzett, bokszoló-tűzoltó apját pedig elítélték orgazdaságért. Ráadásul Hoboken egy igazi szürke kisváros volt, ahonnan Sinatra minél hamarabb szabadulni szeretett volna.
Már gyerekként egy helyi bárban énekelt, majd kamaszként csatlakozott a Hoboken Four nevű együtteshez, amellyel megnyertek egy helyi tehetségkutatót. Nem sokkal később kivált a bandából, majd Harry James és Tommy Dorsey zenekaraival lépett fel.
A rosszfiú beindul
A nagy áttörés a 40-es években következett be: egyrészt rengeteg dalából lett sláger, másrészt az egyre népszerűbb énekes a filmvásznon is bemutatkozhatott.
Voltak, akik imádták, de akadt nem kevés olyan ember is, aki szívől utálta a nagyvilági életet élő, jóképű, kék szemű fickót. Franket ugyanis a fent említett
születéskori sérülése miatt katonaságra alkalmatlannak nyilvánították, így miközben a II. világháború javában zajlott, Sinatra csak énekelt - meg nőzött és dorbézolt...
1938-ban letartóztatták New Jersey államban, mert viszonyt folytatott egy férjes asszonnyal. A letartóztatása után készült fénykép a későbbi FBI-aktájába is bekerült.
A legnagyobb szerelem
Első alkalommal 24 évesen nősült, Nancy Barbarót vette feleségül. Az asszony három gyereket szült neki, de a házasságukat ez sem mentette meg, 1950-ben elváltak - mégpedig a 20. század egyik leggyönyörűbb filmcsillaga, Ava Gardner (képünkön) miatt.
Óriási szerelem volt az övék, annak ellenére is, hogy a bulvársajtó nagy élvezettel kötött bele a kapcsolatukba. Akkoriban Frank karrierje hanyatlásnak indult, de szerelme a segítségére sietett: Ava intézte el, hogy Sinatra szerepet kapjon a Most és mindörökké című filmben, amely Oscar-díjat hozott az énekes-színész számára. De hiába volt Ava csodaszép, tehetséges, odaadó, és hiába tartotta őt Frank élete szerelmének, hozzá sem tudott hűséges maradni, 1953-ban szakítottak.
A következő esztendőkben Sinatrának olyan hollywoodi szépségekkel volt viszonya, mint Judy Garland, Grace Kelly és Kim Novak. Meghódította elhunyt jóbarátja, Humhprey Bogart gyönyörű özvegyét, Lauren Bacallt is, sőt az eljegyzés is megtörént, de amikor a viszony kiderült, Sinatra többé nem mutatkozott nyilvános helyen Bacall-lal. Ezen az asszony megbántódott, mire Sinatra véget vetett a kapcsolatnak.
Ellenségből szeretők
Sinatrát legendás kapcsolat fűzte Marilyn Monroe-hoz, pedig az ismeretségük nem indult túl jól. Frank ugyanis elárulra a haverjának, Joe DiMaggiónak, hogy a felesége, Marilyn, megcsalta őt. Ám Monroe haragja nem tartott sokáig: a színésznő szenvedélyes viszonyba bonyolódott Frankkel. Állítólag Sinatra meg is kérte Monroe kezét, de kosarat kapott.
Kegyetlen szakítás
1966-ban, 51 esztendősen vette feleségül a nála 30 évvel fiatalabb színésznőt, Mia Farrow-t. Ez a kapcsolat sem tartott sokáig, Sinatra ugyanis azt szerette volna, ha ifjú - és igen tehetséges - felesége kevesebbet dolgozik, Mia viszont ebbe nem egyezett bele. Frank húzása felháborító volt: a neje épp a Rosemary gyermekei forgatásán vett részt, amikor egyszer csak felbukkant a férje, és az egész stáb előtt nyomta Mia kezébe a válási papírokat.
A pár tehát szakított, de Sinatra életrajzírója szerint Farrow sosem szűnt meg szeretni a férfit. "Sinatra volt élete szerelme. A viszonyuk később is folytatódott, és közel maradtak egymáshoz Frank haláláig."
Néhány évvel ezelőtt az a pletyka is felröppent, hogy Mia Woody Allentől született gyermekének, Ronannek talán mégsem a rendező az apja, hanem a korábbi férj…
Negyedik és utolsó feleségét 1976-ban vezette oltár elé. Frank és Barbara 22 évig, azaz a színész-énekes haláláig éltek együtt.
Kettős személyiség
A sztár híres-hírhedt volt lobbanékony természetéről, heves hangulatváltozásairól; az egyik pillanatban még túláradóan kedves volt, a következőben még a legjobb barátaival is gorombán, sértőn viselkedett.
Sokáig az pletykálták róla, hogy bipoláris, aztán az 1960-as években egy interjúban elárulta, hogy valóban mániás depresszióval küzd.
A híresztelések szerint négy alkalommal is megpróbált öngyilkos lenni. Egyszer a gázsütőbe tette a fejét, amikor hazafelé meglátta, milyen sorok állnak akkori riválisa, Eddie Fischer koncertjére várva, de menedzsere időben rátalált, a másik három kísérlet pedig Ava Gardner színésznővel kötött viharos házassága alatt történt.
Megfigyelés alatt
A bűnüldöző szervek évtizedekig megfigyelték a sztárt, mégpedig az olasz-amerikai maffiózókkal való barátsága miatt - derült ki egy húsz évvel ezelőtt nyilvánosságra hozott FBI-aktából. Több híresztelés is szárnyra kelt arról, hogy vajon milyen kapcsolatban is állhatott "A Hang" a rosszfiúkkal.
Pályatársa, Jerry Lewis szerint pénzfutárként dolgozott a maffiának, sőt, egyszer majdnem el is kapta a rendőrség, de azt is rebesgették, hogy az alvilág kábítószer bizniszében is szerepet vállalt dílerként.
Az oly gyakran emlegetett maffia kapcsolat tulajdonképpen imidzsének része volt, sőt, talán igaz sem volt, csak hízelgő számára. Mindenesetre egyértelmű bizonyíték sosem került elő a sztár ellen.
Egy úriember itala
Ahogy James Bondnak ott vannak a martinik rázva, nem keverve, úgy Sinatrának is volt jellegzetes koktélja: négy jégkocka, két ujjnyi Jack Daniel’s whiskey és egy löttyintésnyi víz. Ahogy Sinatra fogalmazott: “Ez egy úriember itala.”
"A legjobb még hátravan"
Frank Sinatra 1998. május 14-én halt meg Los Angeles-i otthonában, szívroham következtében. Utolsó mondata állítólag így hangzott: "Vesztettem."
Sírkövére egyik kedvenc dalának a címét íratta: The Best is Yet to Come - vagyis A legjobb még hátravan.
Egy doboz Camel cigarettával, egy Zippo öngyújtóval, egy üveg Jack Daniels whiskey-vel, egy csomag Black Jack rágógumival, kedvenc (Tootsie Roll) cukorkájával, egy gyűrűvel, amibe a Dream szó volt belevésetve és egy rollni tízcentessel helyezték örök nyugalomra.
Utóbbit mindig magával hordta életében, mivel amikor fiát, Frank Sinatra Jr.-t 1963-ben elrabolták, az emberrablókat egy nyilvános fülkéből kellett felhívnia, ám egy kritikus pillanatban kifogyott az apróból, és bár nem történt tragédia, megfogadta, hogy mindig lesz nála elég fémpénz.
OLVASTAD MÁR?