Vajon eleve kudarcra ítélt az a kapcsolat, ahol eltér a felek szexuális igénye? Mit tehet két ember, ha az élet egyéb területein tökéletesen illenek egymáshoz, de az intimitás megélése problémát jelent számukra? Utánajártunk! Szexuálpszichológusunk segít a lehetséges okok feltárásában és a probléma megoldásában.

egészség egészségünkre lélek psziché pszichológia Dr. Hollósy-Vadász Gábor szexuálpszichológus szakértő szexuális problémák

A harmincas pár, Sára és Roland kapcsolata tökéletesnek tűnik: hasonló az értékrendjük, mindenben támogatják egymást, és egy irányba tart az életük. Ugyanakkor van valami, ami miatt Sára egyre bizonytalanabbnak érzi a közös jövőjüket.

- Én több szexet szeretnék, mint Roland, és ez aggaszt, mert így valamelyikünknek meg kell alkudnia. Márpedig ez szerintem nem tesz jót egyetlen kapcsolatnak sem - meséli Sára. - Próbáltuk megbeszélni a dolgot, de a megoldás megtalálása helyett sajnos veszekedésbe fulladt az este. Én hoztam fel a témát, ő viszont rögtön azt szűrte le belőle, hogy nem vagyok elégedett a teljesítményével. Holott ez egyáltalán nem igaz! A vitának az lett a következménye, hogy azóta egyikünk sem élvezi igazán az együttlétet. Így aztán én még inkább úgy érzem, hogy nincsenek kielégítve a vágyaim.

BELE SE KEZDJÜNK?

Dr. Hollósy-Vadász Gábor szexuálpszichológus szerint nem kell rögtön temetni az ilyen viszonyt.

egészség egészségünkre lélek psziché pszichológia Dr. Hollósy-Vadász Gábor szexuálpszichológus szakértő szexuális problémák- Akkor sincs kudarcra ítélve a kapcsolat, ha rögtön az elején fény derül az eltérő igényekre, bár van olyan kollégám, aki ilyenkor felveti az érintetteknek, hogy fontolják meg a szakítást - kezdi szakértőnk. - Én viszont úgy gondolom, hogy meg lehet oldani a helyzetet! Igaz, erre nincs általános recept, ezért mindig részletesen fel kell mérni a szituációt.

Az viszont általánosságban elmondható, hogy az ilyen állapot annak is rossz, akit folyton visszautasítanak, és annak is, aki követelőzésként éli meg a párja kezdeményezéseit. Bizony mélyre kell ásni a megoldáshoz!

A LEHETSÉGES OKOK

Ritkábban hallni olyan esetről, amikor a nő vágyik több szexre, valahogy az épült be a köztudatba, hogy a férfiak libidója magasabb, mint a hölgyeké. A szakember állítja: ez puszta sztereotípiaegészség egészségünkre lélek psziché pszichológia Dr. Hollósy-Vadász Gábor szexuálpszichológus szakértő szexuális problémák

- Én nem látok ilyen különbséget a két nem között - folytatja a pszichológus. - A vélekedés onnan eredhet, hogy a nőknek más feladatkörük van a családban, mint a férfiaknak, és a mindannapi teendők ellátása után olykor már valóban nincs kedvük a szexhez.

Élethelyzetbeli eltérések is előfordulhatnak, sőt a körülmények hatására a szerepek is felcserélődhetnek. Nem ritka, hogy a nő rossz szexuális élményekkel érkezik a kapcsolatba, és ezért elutasító, de sokszor az derül ki, hogy minden rendben van, viszont az egyik fél az elvárások miatt frusztráltnak érzi magát.

Persze, ha például valaki tartósan gyógyszert szed, stesszes időszakon, súlyos betegségen, illetve műtéten esett át, esetleg történt egy haláleset a családjában, természetes, hogy nincs kedve az intimitáshoz, de ez csak átmeneti állapot.

Ezeken túl is sok minden okozhat problémákat az ágyban a bizalmatlanságtól, a napi vitáktól kezdve a munkahelyi problémákig. Sokan képesek a konfliktusokat megoldani egy fergeteges békülőszexszel, egészség egészségünkre lélek psziché pszichológia Dr. Hollósy-Vadász Gábor szexuálpszichológus szakértő szexuális problémáka hosszabb kapcsolatok esetében azonban ez nem mindig megoldás. Ha valakit éppen kirúgtak az állásából, korántsem biztos, hogy éppen egy hatalmas szexre vágyik.

Továbbá, ahogy mondani szokás, mindenkinek van egy sajátos temperamentuma, étvágya; akár nő, akár férfi az illető. Vagyis nem csak az evésnél, hanem a szexnél is létezik egy, az adott egyénre jellemző mérték vagy étvágy, igény. Ez egyéni karakterhez, személyhez kötött adottság, amiben vannak eltérések. Ennek egy része egyértelműen veleszületett adottság.

Ebből következően nagy különbségek lehetnek, hogy ki milyen gyakorisággal igényli az együttléteket. Ha az egyik fél beérné heti egy alkalommal, míg a másik naponta többször is kívánja, akkor ott hamar gondok lesznek és az eltérések megbeszélése, az igények összeegyeztetése nélkül könnyen romlásnak indulhat a kapcsolat.

FONTOS AZ ŐSZINTESÉG

Sára és Roland problémájára tehát egy őszinte beszélgetés jelenthet megoldást

- Már az is nehéz kérdés, hogyan hozakodjon elő Sára a témával - ismeri el a pszichológus. - Nem érdemes akkor megtennie, amikor a másik éppen kezdeményez, sokkal hasznosabb egy semleges időpontot választania, és nyilván csakis olyat, amikor kettesben vannak. Nem könnyű úgy felvetni a problémát, hogy a másik ne vegye támadásnak a dolgot, de két felnőtt ember egy érett egészség egészségünkre lélek psziché pszichológia Dr. Hollósy-Vadász Gábor szexuálpszichológus szakértő szexuális problémákkapcsolatban minden bizonnyal meg tud birkózni a feladattal.

Fontos, hogy a megoldást keressék, ne a felelősöket!

A legfontosabb minden esetben az, hogy ha probléma merül fel, akkor minél hamarabb reagáljunk rá. Ha egyik, vagy mindkét félnek szexuális problémái adódnak, és ez így megy hónapokon, vagy éveken keresztül, akkor a felhalmozódó frusztráció és csalódottság miatt egyre nehezebb lesz változtatni, és újra jó irányba terelni a dolgokat!

A szexuális problémák megoldásának alapja a megfelelő kommunikáció. Fontos, hogy mindent elmondhassunk párunknak, és mi is próbáljunk nyitottan állni az ő álláspontjához.

Egészséges kompromisszumokkal, és ha mindkét fél akarja, a legtöbb szexuális probléma orvosolható. Ha nem sikerül megfelelően átbeszélni a problémát kedvesünkkel, és nem találjuk a közös nevezőt, akkor érdemes szakember segítségét igénybe venni. Egy párterápia vagy szexterápia sokat segíthet abban, hogy újra örömteli legyen a szex.

Nem sok jót jelent, ha csak az egyik fél próbálja megoldani a problémát, míg a pár másik tagja még le is tagadja inkább, hogy bármiféle gond lenne a kapcsolatban.

egészség egészségünkre lélek psziché pszichológia Dr. Hollósy-Vadász Gábor szexuálpszichológus szakértő szexuális problémákA másikra való odafigyelés is rengeteget segít. A férfiak sokszor nem mondják a bajaikat, magukba tartják, próbálják egyedül megoldani, mert az férfias. Ezzel persze maguknak és a kapcsolatnak is ártanak, de nem tanultak más módot a megbírkózásra. A nőknek kell megtanítani őket erre, kifejezve a saját érzéseiket, igényeiket, nem követelőzve, hanem pozitív formában. 

VAN EGY HARMADIK IS?

Amikor a hosszú ideje fennálló kapcsolatban az egyik fél intimitás iránti igénye csökken, a párja legtöbbször arra kezd gyanakodni, hogy az illető félrelép. 

egészség egészségünkre lélek psziché pszichológia Dr. Hollósy-Vadász Gábor szexuálpszichológus szakértő szexuális problémák- Ez nem feltétlenül igaz - hangsúlyozza szakértőnk -, de ha igen, annak is többféle kimenetele lehet. Vannak, akik beleragadnak abba, hogy az egyikük szeretőt tart. Másokat motivál, hogy a párjuk egy harmadik félnél kereste a boldogságot, és onnantól kezdve több figyelmet szentelnek a kapcsolatatuknak. Akadnak, akiknek elmegy a kedvük a szextől, ha megcsalták őket. 

Előfordulhat, hogy egy kapcsolatban eleinte tényleg tökéletes volt a szex, később viszont valami miatt az egyik fél igényei megváltoznak. Ez nem feltételen egy harmadik fél jelenlétének következménye, számtalan egyéb oka lehet.

Mindig odáig kell visszamenni, mikortól kezdett romlani vagy ritkulni az együttlétek sora. Ha régen valami jól működött, az mindenképpen biztató a megoldás szempontjából, ám azt azért kiemelném: nem szabad kizárni annak lehetőségét sem, hogy az egymás iránt érzett heves szerelem elmúlik. Ez egészség egészségünkre lélek psziché pszichológia Dr. Hollósy-Vadász Gábor szexuálpszichológus szakértő szexuális problémáknem a felek közötti szeretetet jelenti, hanem a heves, szenvedélyes, lángoló érzelmeket. És ilyenkor egyszerűen nincs mit tenni: nincs az a pszichológus, okos szomszéd vagy barát, aki ismét fel tudná ébreszteni a tüzet, ha az véglegesen kihunyt.

Amennyiben a szerelem nem múlt el, mégis ritkásabb a szex, azt kell feltárni, mi húzódik meg a háttérben. Számos esetben találkoztam már olyan esettel, amikor például abortusz után jelentkeztek gondok az ágyban. Ez teljesen érthető is egyébként, hiszen nagyon súlyos negatív élményről van szó, ami közvetlenül is összefüggésben áll a szexszel, a szexuális élettel. Ilyenkor azután lehet csak rendezni a szexuális életet, ha fejben rendbe tettük a történteket, és ehhez néha szakember segítségére is szükség van.

Szintén gyakori ok, ha az egyik fél gyereket akar, a másik viszont - akár csak tudat alatt - nem szeretne még szülővé válni. Ilyenkor a psziché védekezik, és a gyerek becsúszásával szemben a szexhiány a legjobb védekezés. Mint mondtam, ez nem is feltétlenül tudatos magatartás.

Bármi legyen is a probléma gyökere, a pszichológusok között tartja magát a mondás, hogy egészen addig, amíg a feleknek még vannak egymás iránt érzelmeik, akár negatívak is, megmenthető a kapcsolat!

egészség egészségünkre lélek psziché pszichológia Dr. Hollósy-Vadász Gábor szexuálpszichológus szakértő szexuális problémák