A megtörtént eset főszereplője Vera és testvére, akik nagyon közel álltak egymáshoz, mindig őszinte, szeretetteli kapcsolatban voltak. A nő örült, amikor a futó kalandok után Viktorra végre rátalált a szerelem. Azt azonban nem hitte volna, hogy egy nap a leendő sógórnőjét egy pornóoldalon látja viszont. És ráadásul a bátyját sem lepte meg, amikor robbant a bomba. A huszonnyolc éves Vera vallomása következik.

megtörtént eset vallomás család párkapcsolat lélek psziché test

Viktorral mindig nagyon jó testvérek voltunk, bár kiskamaszként még gyakran "öltük" egymást. Persze titokban hízott a májam, hogy a barátnőim mennyire odavannak a jóképű bátyámért. Aztán valahogy a középiskolai évek alatt összeértünk, egy gimnáziumba jártunk, együtt mentünk bulizni, sőt, a legjobb barátja lett a későbbi párom.

Viktor azonban nem igazán tudott egy nő mellett sem lehorgonyozni. Az egyetemen is csak néhány hónapos kapcsolatai voltak, és az a későbbiekben sem változott. Pont, mire kezdtünk megszeretni egy lányt, kurtán közölte is, hogy vége a szerelemnek.

Gondolhatod, mennyire örültem, mikor belépett Kata a képbe, akivel nagyon hamar összeköltöztek, és olyanok voltak, mint egy gerlepár!

megtörtént eset vallomás család párkapcsolat lélek psziché test

Homály a múltban és a jelenben


Kata hamar beilleszkedett a családba. Nagyon mutatós lány, tényleg feltűnő szépség, bomba alakkal és bájos babaarccal. Még nőként sem voltam féltékeny rá, mert nagyon kedves a természete, sok időt töltöttünk együtt négyesben: ők Viktorral és én a vőlegényemmel.

Utólag nézve két furcsaság nem tűnt fel: egyrészt elég homályos magyarázatot kaptunk arra, hogy mivel foglalkozik, másrészt a családjáról csak annyit tudtunk, elég problémás volt a gyerekkora, megtörtént eset vallomás család párkapcsolat lélek psziché testhamar elkerült otthonról, és nem is igazán tartja a kapcsolatot a szüleivel. Mivel éreztük, hogy ez elég kínos téma, inkább nem feszegettük.

A munkával kapcsolatban pedig Viktor azt mondta, mivel Kata még tanul - különböző tanfolyamokra járt -, alkalmi munkái vannak. Hoszteszkedik vagy gyerekekre vigyáz. Végül is ez teljesen hihetőnek tűnt, sőt, hogy őszinte legyek, nem is gyanakodtunk semmi rosszra. Viktor láthatóan nagyon boldog volt Katával, és még az sem jeletett problémát, hogy kereken tíz év korkülönbség van köztük.

A lány valahogy sokkal érettebbnek tűnt, és becsületére legyen mondva, bármelyik háziasszonyt kenterbe verte. A testvérem lakása mindig ragyogott a tisztaságtól, Kata elképesztő vacsorákat főzött, mosott, vasalt, és - ezt már én sem akartam elhinni - befőttet és lekvárt tett el!

megtörtént eset vallomás család párkapcsolat lélek psziché test

Nem hittünk a szemünknek
 

megtörtént eset vallomás család párkapcsolat lélek psziché testNyolc hónapja voltak együtt, amikor Viktor megkérte Kata kezét. Tényleg örültünk neki, a szüleink már alig várták, hogy kezdhessék szervezni az esküvőt, és érkezzenek az első unokák. Persze nyugalomra intették őket, és mondták, nem akarnak semmit elsietni, de mindannyian izgatottak lettünk a bejelentésüktől.

Egyik nap aztán elképesztő dolog történt. A párom, Balázs egy elhajlós hétvégén volt a Balatonnál a barátaival, és amikor hazaért, láttam, hogy zavarban van. Kisvártatva kibökte: mutatnia kell valamit. A neten a keresőbe beírt egy angol nevet, majd megtörtént eset vallomás család párkapcsolat lélek psziché testelnavigált egy pornóoldalra, és elindított egy videót.

Azt hittem, ott helyben megáll a szívem! Kata szerepelt a filmben anyaszült meztelenül, és egy másik nővel kényeztették egymást. Itt azonban nem volt vége, a következő videón már két férfival játszott, és minden mutaványt megcsinált, amit egy pornószinésznőtől elvárható.

Egy darabig csendben ültünk, aztán a párom elmesélte, hogy az esti borozgatás közben szóba került a pornó, és az egyik srác megmutatta, ki az új kedvence. Balázs először azt hitte, rosszul lát, aztán sajnos rájött, tényleg a leendő sógornője domborít a vásznon.

megtörtént eset vallomás család párkapcsolat lélek psziché test


Titkolózás a családban

A következő hetet teljes döbbenetben töltöttük. Fogalmunk sem volt, mit csináljunk. De mindketten azon a véleményen voltunk: a testvéremnek joga van tudni, hogy egy olyan nőt akar megtörtént eset vallomás család párkapcsolat lélek psziché testfelségül venni, aki a kamerák előtt hempereg vadidegen férfiakkal.

Néha elsírtam magam dühömben, mert megszerettük ezt a lányt, azt hittük, a családunk tagja lesz, a szüleim is nagyon kedvelik. Az anyánk, aki minden vasárnap templomba jár, nem tudhatja meg, hogy a fia egy pornóssal él együtt!

Amikor néhány nappal később felhívott Viktor, igenekkel és nemekkel válaszoltam, így nem csoda, hogy rákérdezett, mi bajom van. Mondtam, hogy nem telefontéma, de ha van ideje, munka után megtörtént eset vallomás család párkapcsolat lélek psziché testüljünk le egy kávéra.

Azt sem tudtam, hogyan hozzam fel a dolgot. Aztán egyszerűen kiszakadt belőlem az egész, hogy Balázs haverjai a menyasszonya látványára "kézimunkáznak" otthon, és ha nem hisz nekem, áltüldöm a linket. Többet is.

Viktor egy ideig hallgatott, aztán csak annyit mondott: "Tudok róla."

A bátyám elmesélte, hogy Katával egy buliban találkoztak, a lány azonnal elcsavarta a fejét, halálosan szerelmes lett belé. Ő nem hitte, hogy létezik ilyen, de valóban szerelem volt első látásra.

megtörtént eset vallomás család párkapcsolat lélek psziché testAztán randizni kezdtek, és először Kata azt mondta, hogy fehérnemű-modellkedésből és erotikus táncból él, aztán egyszer többet ivott a kelleténél, és sírva bevallotta Viktornak, hogy pornózik. És a bátyám nem kiadta az útját, hanem megbeszélték a dolgot.

A lány állította, hogy csak néhány évig akarja ezt csinálni, talán már csak pár hónapig - amíg összerak egy kevés pénzt, hogy valamilyen vállalkozásba fogjon.

És az egyébként intelligens, a földön két lábbal álló bátyám ebbe beleegyezett. Persze Kata meggyőzte, hogy ez csak munka, semmit nem jelent számára, nem élvezi, csak eljátssza. Ő itthon, megtörtént eset vallomás család párkapcsolat lélek psziché testViktorral szerelmeskedik, a többi csak látszat. Nem akartam hinni a fülemnek, teljesen lemerevedtem, megnémultam. Szinte szédelgve mentem haza.

Azóta is óriási káosz van a fejemben: hol a bátyámat sanjálom, hol Katát, hol önmagunkat, hogy ez történt a családunkban. Megbeszéltem Balázzsal, hogy egy szóta sem szólunk a szüleimnek. Persze a négyes vacsorázgatások ritkultak; becsapva érzem magam.

A legkellemetlenebbek azok a találkozások, amikor a szüleinknél vagyunk együtt. El kell játszani, hogy semmi nem változott, miközben mindannyian nagyon feszélyezve érezzük magunkat. Biztos vagyok benne, anyámék is érzik, hogy valami nem stimmel. De abban is biztos vagyok, arra álmukban sem gondolnának, hogy a leendő menyük felnőttfilmekben szerepel.

megtörtént eset vallomás család párkapcsolat lélek psziché test