A jelenet, amikor Lugosi-Drakula kifeszíti a kísértetiesen nyikorgó koporsófedelet, és legendás fekete köpenyében, óriásira nőtt szemfogait nyalogatva, vadászatra indul a Kárpátok havas bércei között, örökre bevésődött a filmtörténetbe. Ekkor indult világhódító útjára az akkor még új műfaj, a vámpír-horrorfilm, és vele egy szédületes karrier, Lugosié. A horror mestereként emlegették, imádák a nők. Ki volt ő a maszk mögött, aki arcot kölcsönzött a félelemnek, aki nélkül nem lett volna Drakula-mítosz?

Lugosi Béla Drakula Bram Stoker vámpír sztárok starlight Frank Sinatra Darvas Iván

Müller PéterLugosi Béla, a bukott vámpír című dokumentumfilmben azt mondta: "Nem tudjuk, ki játszotta először Hamletet vagy Lear királyt, mert ezek önmagukban is nagyon jó darabok. De ez esetben Lugosi neve nagyon fontos, nélküle nem lett volna Drakula-mítosz." 

1931-ben mutatták be Amerikában Bram Stoker híres regényének filmváltozatát, a Drakulát. Ekkor öltött testet az erdélyi havasok addig csak legendákból, könyvekből ismert, rettegett vérszívója, méghozzá az erdélyi-magyar színész, Lugosi Béla démonikus megformálásában. Innentől kezdve már ünnepelt világsztár, egykori fényűző hollywoodi villájába később Johnny Depp költözött be.

Ragadtak rá nők, sikerei csúcsán mégis inni kezdett, és kábítószerekhez menekült; részint testi fájdalmai, másrészt szorongásai elől. Túl közel engedte magához Drakulát, a vérszívó többé nem eresztette el, holott másféle, klasszikus vagy vígjátéki szerepekben is szerette volna megmutatni magát. Élete a gyógyszerek, a horrorfilmek és a válások háromszögében telt. 

Lugosi Béla Drakula Bram Stoker vámpír sztárok starlight Frank Sinatra Darvas Iván

Amikor egyszer egy interjú során megkérdezték Lugositól, hogy ő maga hisz-e vámpírokban, csak annyit válaszolt: "Igen, hármat feleségül is vettem"


Ki volt Lugosi Béla?

Egy nyughatatlan, önérzetes gyerek, aki fellázadt az apai szigor ellen, és tizenkét évesen világgá ment. 

Blaskó Béla Ferenc Dezső néven látta meg a napvilágot 1882 októberében Lugoson - a törcsvári Drakula-kasélytól mintegy 370 kilométerre. Miután elhagyta a szülői házat, többnyire kétkezi alkalmi munkákból élt - bányában is dolgozott -, majd beteljesítve gyerekkori álmát, beállt a vándorszínészek közé.

Kilenc évig szerepelt vidéki színházaknál, már ott felfigyeltek a tehetségére, Pesten a Király Színház, majd a Nemzeti szerződtette hősszerelmesi szerepkörre; Rómeó és Hamlet szerepében is láthatta a közönség, majd a változatosság kedvéért Jézus Krisztus szerepét is ráosztották a Mária Magdolna című színműben.

Lugosi Béla Drakula Bram Stoker vámpír sztárok starlight Frank Sinatra Darvas Iván

A legendás Drakula-kastély Törcsváron. Bram Stoker soha nem járt Erdélyben, a regénybeli vérszomjas gróf lakóhelyét korabeli leírások alapján alkotta meg, a világ első és leghíresebb vámpírfiguráját, Drakula gróf karakerét pedig részben a 15. százdban a Havasalföldön uralkodó véreskezű Vlad Tepesről mintázta


Az első világháború kitörésekor önként jelentkezett az osztrák-magyar hadseregbe, az orosz fronton megsebesült, súlyos lábsérülésének következménye a drogfüggőség, miután később amerikai orvosai a fájdalomcsillapítók hatástalansága után morfiummal enyhítették a fájdalmait, majd ezt követően a metadon rabjává vált. 

"Korábbi lábsérülése kapcsán a gerincének alsó részei, csípőjenek gerincoszlop-közeli területe, valamint forgója is megsérült, amely bajok, a kórházi kezelés után is megmaradtak, és periodikusan visszatérő, éles fájdalommal gyötörték később is" - írja róla a Színészkönvytár. 

Olt Arisztid művésznéven szerepelt az első hazai némafilmekben, majd a Tanácsköztársaság idején, mint színész-szakszervezeti aktivista, belesodródott a politikába, és kénytelen volt elhagyni az országot. "Politikai okokból jöttem el Magyarországról. A háború után részt vettem a forradalomban, és végül a rossz oldalon találtam magam." - mondta évekkel később egy interjúban.

Több tucat filmben játszott Bécsben és Berlinben, de ennél többre vágyott. Elszegődött gépésznek egy szállítóhajóra, és 1920 decemberében megérkezett Amerikába.

Lugosi Béla Drakula Bram Stoker vámpír sztárok starlight Frank Sinatra Darvas Iván

Drakulának köszönhette sikerét és bukását is


A színész megkísértése

Első dolga volt, hogy színházat szervezett a hozzá hasonló, hazájukból száműzött magyar színészeknek. Évekig járták az Államok magyarlakta településeit, az első amerikai bemutatójukon Madách művével arattak sikert; ezt Lugosi rendezte, és a darabban ő játszotta Ádámot.

Jó megjelenése, természetes, lendületes játéka feltűnt a filmeseknek, hamarosan ott találta magát a sztárok között. 

1927-ben felkérték a Drakula című Broadway-darab címszerepére, és a rendívül sikeres, több mint ötszáz előadást megérő produkció után ő kapta meg az 1931-es filmváltozat főszerepét is. Lehet ilyen ajánlatot visszautasítani? Tudta, hogy nem. Mégis ez lehetett élete talán legnehezebb döntése.

Lugosi Béla Drakula Bram Stoker vámpír sztárok starlight Frank Sinatra Darvas Iván

Elsőként, szinte a semmiből teremtette meg Drakulát


Ha Drakulaként lesz világhírű, örökre búcsút mondhat az álmszerepeinek, ha pedig ellenáll a kísértésnek, akkor talán soha nem jegyzik fel a nevét a filmtörténelemben. Jól vagy rosszul döntött? Végül is nem járt rosszul, hogy jó időben volt jó helyen. 

A nagy világválság sújtotta Amerika valósággal ki volt éhezve az olyan valóságtól eltávolodó rémhistóriákra, mint Drakula gróf története.

A film ma is hatásos lélegzetelállító atmoszférájába tökéletesen beleillett a színész káprázatos alakítása: idegen és egyben autentikus akcentusa, arisztokratikus megjelenése, gesztusai, a tekintetéből, egész lényéből kisugárzó sátáni szexuális vonzerő, amelynek titkát sokan próbálták megfejteni.

Tény, hogy Lugosinak sikerült úgy megteremteni szinte a semmiből Drakulát, hogy a későbbiek majd mindegyike az ő köpenyéből bújt elő, máig etalonként tekintve alakítására, ám meg sem közelítették az eredetit. Megőrizte egyediségét. Ne de milyen áron?

Nőügyek, feleségek

Színészek a megmondhatói, ha nagyon beleássák magukat valamelyik nagy szerepükbe, egy idő után átveszik a figura szokásait, gesztusait. Lugositól nemcsak azt várták el, hogy olyan hátborzongatóan nézzen, mint Drakula, hanem meg kellett felelni azoknak a híreszteléseknek is, amelyeket a bulvársajtó terjesztett róla a film népszerűsítése érdekében.

A "kiábrándító valóság" helyett arról cikkeztek, hogy arisztokrata származású, az apja báró volt, sőt még bankár is. Lugosi, aki akkor már Béla Lugosiként jegyezte filmjeit - nyilván élvezte ezt a kettős játszmát, ami anyagilag nagyon jövedelmező volt. 

A magánéletével kapcsolatos pletykák még érdekesebb színben tüntették fel, ezektől tovább nőtt a renoméja, viszont egyre súlyosabb személyiségzavarokkal közdött. "Ha egy nő őt akarja, az váljék rabjává, ezerszázalékosan" - e felfogása összes kapcsolatát megmérgezte.

Pedig a nők imádták, több levelet kapott tőlük, mint Clarke Gable, az akkor nagymenő szívtipró.

Lugosi Béla Drakula Bram Stoker vámpír sztárok starlight Frank Sinatra Darvas Iván

Az 1931-es Drakula-film plakátja

Egyik pályatársa, Elisabeth Alden szerint Lugosi anyanyelvi szinten volt Drakula, ezzel vált a nők bálványává, sőt azt is hozzátette, a magyar férfi volt a szexuálisan leginkább vonzó férfi, akivel valaha találkozott. "Besétált a szobába, és a helyiség minden szegletéből magához vonzotta a nőket" - emlékezett vissza.

Ötször nősült. Szmik Ilonát, egy pesti jogász lányát még itthon vette el, de miután távozni kényszerült az országból, távollétében bontották fel a házasságukat. Második feleségétől, a magyar származású színésznőtől, Ilona von Montaghtól azért vált el három év után, mert tűrhetetlenné vált kettőjük örökös rivalizálása.

Beatrice Weeks, a gazdag San Franciscó-i özvegy még ennyi időt sem töltött mellette: szeptemerben egybekeltek, októberben már szét is mentek. Válásainál csak botrányos nőügyei voltak zajosabbak.

Clara Bow, aki "csókos szájú tiniként robbant be az első szexszimbólumok közé, egy kis női Drakula volt, kéjjel szívta a férfiak vérét", és tett róla, hogy megbotránkoztassa az alapjában véve tisztes amerikai polgárokat.

Lugosi Béla Drakula Bram Stoker vámpír sztárok starlight Frank Sinatra Darvas Iván

A Los Angelesben élő Bela Lugosi Jr. édesapja viaszszorbrával


Viharos románcuk után Lugosi végre megtalálta élete egyetlen nagy szerelmét, a nála jóval fiatalabb Lillian Archet, egy magyar emigráns lányát. Húsz évig éltek együtt, tőle született egyetlen fia, Lugosi Béla Jr., aki később jól menő ügyvéd lett. Ma is Los Angelesben él, és sokak szerint örökölte édesapja híres Lugosi tekintetét.

Végül Lillian is elhagyta a férjét, és bár Lugosi az imádott asszony távozását - saját bevallása szerint - soha nem heverte ki, ennek ellenére 1955-ben ötödször is megnősült: Hope Liningertől már valóban csak a halál választotta el.

Lugosi Béla Drakula Bram Stoker vámpír sztárok starlight Frank Sinatra Darvas Iván

Hope Lininger, Lugosi Béla ötödik felesége és egyetlen fia, Lugosi Béla Jr.


Drakula bukása és újjászületése

Az első Drakula-film után özönlöttek az újabb felkérések, rémisztőbbnél rémisztőbb szerepekre. Ilyen volt A fehér zombi gátlástalan gyilkosa, az Edgar Allan Poe kisregényéből készült A Morgue utcai gyilkosságban pedig egy eleven gorilla volt a partnere.

A siker a fejébe szállt, rideg, elutasító magatartása sokat rontott a helyzetén, ráadásul a pénzzel sem tudott bánni, és elkerülhetetlen volt az anyagi csőd. Pazar villáját eladta, szerényebb lakásba költözött, labilis idegállapota miatt elmaradtak a felkérések is, filléres gondokkal köszködött.

Ekkor elhatározta, a hollywoodi sztárok közül elsőként, hogy őszintén bevallja drogüggőségét a nyilvánosság előtt, és önként jelentkezik az elvonóra. Ehhez járult hozzá Frank Sinatra egy jelentős összeggel, sőt a kórházban is felkereste az elszegényedett színészt, aki olyan állapotban volt, hogy nem ismerte meg jótevőjét.

Lugosi Béla Drakula Bram Stoker vámpír sztárok starlight Frank Sinatra Darvas Iván

Lugosi sosem lett igazi amerikai, Magyarországra azonban nem térhetett vissza - Drakulához hasonlóan ő is két világ között rekedt


Szervezetét túlságosan megviselte a sokáig titkolt drog- és italfüggőség, és amikor valóban "tiszta" lett, már nem tudta befejezni a felkínált filmszerepet.

Szívroham vitte el 1956-ban, olcsó apartamlakásban, hetvennégy éves korában. A Kalifornia állambeli Culver Cityben helyezték örök nyugalomra; legendás Drakula-köpenyében ravatalozták fel, ám anélkül temették el.

Kultusza töretlen Amerikában. Csillaga van a Hollywoodi Hírességek Sétányán, Los Angeles szuvenírboltjai tömve vannak drakulás pólókkal, bögrékkel, világító szemű vámpírfigurákkal, Drakula-köpenyekkel minden méretben, és jól működnek a Lugosi-fanklubok is.

Lugosi Béla Drakula Bram Stoker vámpír sztárok starlight Frank Sinatra Darvas Iván

Lugosi Drakula-kultusza ma is töretlen Amerikában


És itthon?

Müller Péter darabja, a Lugosi (A vámpír árnyéka) elevenítette fel emlékét a Madách Színházban. Drakula-Lugosi szerepében Darvas Iván remekelt. Az egész előadás olyan volt, mint valami spirituális szellemidézés. Lobogó gyertyák, cikázó villámok, a csikorogva, lassan felnyíló koporsóból kilép: Lugosi? Drakula? Darvas Iván? A három együtt.

Valóban volt valami rendkívüli Lugosiban? - tették fel a kérdést Darvas Ivánnak az előadás után készült interjúban. "A képessége. Valamifajta belső sugárzás, ami átjött, átsütött az akkori fekete-fehér filmek nagyon primitív technikáján is. Pechjére - színészi képességgel is megáldott ember volt, de azt neki kellett volna eldönteni, hogy a sztárságért hajlandó-e feláldozni a színészi karrierjét. Erről szól a darab, egy színészről, a pálya esendőségeiről, ilyenformán rólam is." 

Nagy csatát vívtak ők ketten. A maszkjával azonosuló Lugosi és Darvas, akinek sikerült megmutatni, milyen ember rejtőzik a maszk mögött.

Lugosi Béla Drakula Bram Stoker vámpír sztárok starlight Frank Sinatra Darvas Iván

Élete meghatározó szerepéről így nyilatkozott: "Nem tudom, hogy áldás-e vagy átok, de Drakula örök"