Wolf Kati és kétszeres olimpiai bajnok duettpartnere, Fodor Rajmund heteken át szórakoztatott minket a TV2 nagy sikerű műsorában, A Nagy Duettben. Népszerű, szerethető párost alkottak, ám a vasárnap esti ötödik élő show-ban búcsúzniuk kellett a versenytől és a nézőktól. A folyton pörgő és megállást nem ismerő Wolf Katival a műsorról, Rajmundról, felelősségről, továbbá kirobbanó formájának titkáról beszélgettünk. 

Wolf Kati Fodor Rajmund A Nagy Duett test lélek sport interjú


Legutóbb 2015-ben A Sztárban Sztár című produkcióban méretted meg magad ítészek előtt. Milyen érzés volt újra versenyhelyzetben lenni?

Minden egyes alkalommal izgultam, ahogy a fellépéseim előtt is. Nem is tudom elképzelni, milyen lehet lámpaláz nélkül színpadra lépni. Amiatt is nagyobb volt bennem a drukk, hogy most nemcsak a saját bőrömet vittem a vásárra, hanem

felelős voltam valaki másért is, aki ráadásul sosem volt még ilyen helyzetben.

Énekesként viszont sokkal könnyebb dolgom volt, hiszen itt nem azon kellett dolgozni Fodor Rajmunddal, hogy jól utánozzuk például Pavarottit. Sokkal inkább egyszerű, de szerethető dalokat adtunk elő.


Mennyire követted figyelemmel a műsor előző szériáit?

Imádtam őket, és bár azokban is akadtak pillanatok, amelyek mélyen megérintettek, sokkal inkább a vicces jelenetek maradtak meg bennem. Mi is főként erre fektettük a hangsúlyt, de mint minden más hasonló versenyben, most is csak három percünk volt adásonként arra, hogy megváltsuk a világot.


Mit szóltál, amikor megtudtad, hogy Fodor Rajmund vízipólóssal fogsz Wolf Kati Fodor Rajmund A Nagy Duett test lélek sport interjúegy párt alkotni?

Nagyon örültem. Azt tudni kell, hogy a férjem családjában sok a sportoló, így aztán amikor kiderült, hogy egy kétszeres olimpiai bajnokkal szerepelek együtt, igazi királnyő lettem a szemükben! (Nevet.)


A próbák során mik voltak a benyomásaid duettpartneredről?

Rajmund egy komoly sportoló, és ennek megfelelően úgy dolgozott, mint egy kis angyal. Aki kétszer nyert olimpiát, az pontosan tudja, hogy a sikert nem adják ingyen.

Hihetetlen elszántság és küzdeni akarás volt benne, és ennek megfelelően a legnagyobb alázattal állt a feladathoz. Zokszó nélkül megcsinált mindent, amit kértünk tőle.


Mennyire mentél át a másikat terelő anyukába a próbák során?

Egyrészt nyilván partnerként működtem, de mivel van szolfézstanári végzettségem is, nem voltam képes kibújni a bőrömből. Nem vettem át A Nagy Duett énektanárának a szerepét, de azért időnként, ha volt egy ötletem, egy trükköm, akkor azt megosztottam Rajmunddal, aki meg is fogadta.


Mit láttál a partnereden, hasonlóan izgatott volt a színpadra lépés előtt, mint te?

Azt gondolom, hogy egy sportoló azt is megtanulja, hogy hogyan kezelje az izgalmat, a stresszt, ráadásul valaki, aki a "vérivó" szerbekkel szállt versenybe egy-egy vízilabdameccs során, itt sem riadt meg egy kis színpadi szerepléstől.
 

Wolf Kati Fodor Rajmund A Nagy Duett test lélek sport interjúSzinte mindennap próbálsz, nemrég felvettél egy új dalt, rengeteg koncerted van, és közben még a családodról is gondoskodsz. Hogy fér bele minden egyetlen napba?

Azt gondolom, hogy mivel a lányaim már nagyok, ezért nem túl bonyolult az életem megszervezése. Napközben, amíg ők suliban vannak, minden mást el tudok intézni. Az, hogy folyton pörgök, sokkal inkább a személyiségemből fakad, mint az élethelyzetemből.

Egyszerűen képtelen vagyok leállni, így aztán előfordul, hogy a környezetem szól rám: most már elég, pihenj egy kicsit! Azt hiszem, nem is nekem kell igazán bírnom a napi pörgést, hanem mindenki másnak körülöttem. (Nevet.)


A családod kimondottan sportkedvelő, a te kirobbanó formádnak is a rendszeres testmozgás a titka?

Csakis egészségmegőrzési célzattal sportolok. Otthon mindennap tornázom, hogy testileg-lelkileg formában tartsam magam, de nem tudok például hosszú kilométereket lefutni. Nekem az az igazi kikapcsoldódás, ha a hegyekben lehetek, síelhetek, vagy csak nagyokat sétálhatok a kristálytiszta hegyi tavak körül. Ez mindennél többet ér!

Wolf Kati Fodor Rajmund A Nagy Duett test lélek sport interjú